Közel bruttó 8,5 millió forintot kaszálhatott Doncsev András, az Emberi Erőforrás Minisztérium (EMMI) államtitkárának cége az elmúlt hónapokban - írja a Blikk.

A politikus tavaly került a tárcához, akkor még sajtófőnökként, de vállalkozásának, a Qualiton Kft.-nek ezalatt is zsíros szerződései voltak a Miniszterelnökséggel és az igazságügyi tárcával.

A Qualiton még 2010 augusztusában állapodott meg a Miniszterelnökséggel. Akkor havi 687 500 + áfa összegért vállalta, hogy közreműködik Orbán Viktor miniszterelnök beszédeinek előkészítésében.

Emellett a cég 2012 októberében további szerződést kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal (KIM) átlag havi 300 ezer forint + áfa megbízási díjjal Varga Mihály tárca nélküli miniszter beszédeinek írására.

Doncsev betartotta azt az előírást, hogy kormánytisztviselőnek gazdasági társaságban nem lehet állása. Csakhogy az ügyvezetői posztot felesége, Gergely Éva (38) vette át, s a közös cégben az államtitkár 50 százalékban tulajdonos maradt. Így a megbízatásokból befolyó haszonhoz a politikusnak továbbra is joga volt, sőt annak minden fillérje a családi kasszát gazdagította.

A Blikk a KIM-től megtudta, a velük kötött megállapodás március 6-án szűnt meg, ám addig 1,9 milliót fizettek ki. Összességében tehát a Qualiton áfával együtt majd 8,5 milliót zsebelhetett be a két hivataltól.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Elöször :
A Qualiton még 2010 augusztusában állapodott meg a Miniszterelnökséggel. Akkor havi 687 500 + áfa összegért vállalta, hogy közreműködik Orbán Viktor miniszterelnök beszédeinek előkészítésében, összegyűjtésében és rendezésében. A munkát Doncsev végezte, aki a kormány oldalán található önéletrajzában ma is büszkén hirdeti egykori megbízatását.

Emellett a cég 2012 októberében további szerződést kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal (KIM) átlag havi 300 ezer forint + áfa megbízási díjjal Varga Mihály tárca nélküli miniszter beszédeinek írására.

Másodszor:
– A Qualiton Kft. és a Miniszterelnökség között korábban fennálló szerződést közös megegyezéssel 2013. április 30. napjával megszüntettük – írta a Blikknek a Kormányzati Információs Központ. Arra azonban nem válaszoltak, a majd havi 700 ezres nettó megbízási díjból mennyit, s milyen időközökbe fizettek. Így az alatt a hét és fél hónap alatt, miközben Doncsev állami állásban havi átlag bruttó 730 ezer forintot keresett, cégének akár bruttó 6,5 milliót is átutalhatott a kancellária.

A KIM-től megtudtuk, a velük kötött megállapodás március 6-án szűnt meg, ám addig 1,9 milliót fizettek ki. Összességében tehát a Qualiton áfával együtt majd 8,5 milliót zsebelhetett be a két hivataltól.
A qrwa életbe !!!
Pedig a képlet rém egyszerü...lépj be a politikába, irj alá egy kamu szerzödést, " irj" beszédeket ( baromságokat, hazugságokat, félrevezetéseket )a poltikusoknak,
és a pénzéhes nejednek add át ezt a teekenységet. Aztán mikor a sajtó erre felfigyel, tedd el jó mélyre az összelopott pénzt és kérj bocsaánatot...
Ezek szerint még mindig van lejjebb... Kiváncsian várom a fideszes kommentelö fanok-fannék egyszerü, tömör hozzászólásait !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csikknorisz
Hehe, bekapcsoltátok a bajnaizátort, hogy minden Bajnaival van a címlapon? :)
lantos
@csikknorisz: Ez egy bajnaimádor szalag!
Majd elmúlik, ahogy bajnai is leamortizálja magát a semmibe!:D
hallgatag
@Mobil123: 10:24...
2 rendör sétál a Dunaparton...
-Nézd már ott a Budai Vár !!
- Várjon csak, ráér...!
:):):)
Mobil123
@hallgatag: Az egyik talán Pintér Sándor volt a másik meg Kiss Ernő??:-D
mátmar
Miért? Ha idegen lett volna nem jut ennyi pénzhez, sőt valószínű, hogy semennyihez.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.