Bár számtalan cifra tigázos sztorit hallottunk már - legutóbb pl. óraleszerelés után keletkezett fogyasztás -, egyelőre nem egyértelmű, mi történhetett naiv ügyfél édesapjánál. Arra lettek figyelmesek, hogy a beazonosíthatatlan gázszerelők már harmadszor vannak a lakásban egy hónapon belül, a következő összesítő pedig 400 ezer forintról szólt. Menet közben valamit piszkáltak a gázórán (előrefele is lehet mágnesezni vagy az a villanyóra?), de ott egy jelenet kimaradt. Akinek van ötlete, mit lehet ilyenkor tenni, azon kívül, hogy nem engedik be őket többször, hogy leszereljék a gázórát, ossza meg velünk: Sziasztok! Olyan Tigáz károsultakkal szeretném felvenni a kapcsolatot akiknél hasonló eset játszódott le mint nálunk: Egy nyár eleji napon jött édesapámhoz két gázos ember. Az egyik közölte hogy menjenek fel apámmal nézzék meg a fogyasztókat mint tűzhely például. A másik lent maradt és valamit csinált az órával, amit apám nem láthatott (én nem voltam itthon). Apunak feltűnt két dolog: abban a hónapban már háromszor jártak nálunk, ami kicsit azért sok a megszokotthoz képest. Elég furán úgy néztek ki az emberek, mint akik nem is gázosak lennének: totálisan civil ruha, semmi konkrét jel arra, hogy a Tigáz emberei volnának (felírta tehát a rendszámukat). Aztán elmentek. És lám a legközelebbi számlakor megtörtént a csoda: Apu hirtelen majdnem 400 ezer ft-os tartozásba került. Ergo a Tigáz szerint ő maga EGYEDÜL durván egy hónap alatt 400 ezer forintnyi gázt fogyasztott el. [...] Bővebben!

Forrás: Tékozló Homár
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.