Naiv ügyfélnek elege lett belőle, hogy a Telenor képtelen megállítani vagy beazonosítani a butatelefonjáról külföldre induló smseit. Ránézés nélkül szinte biztos, hogy a telefon fertőzött, hiszen a régi Nokiákra 2004-ben dokumentáltak először emeltdíjas smseket küldözgető vírusokat. Csak érdemes lenne megnézetni. Mintegy mellékesen kiderült egy igazi patkányság, ugyanis a Telenornál még a határátlépéskor érkező szolgáltatói reklámüzenetek után is felszámolják az smsfogadás díját. Remélhetőleg most már az EU felszámolja ezt a roamingbaromságot, mielőtt mindenki átáll Viberre vagy Whatsappra. Amíg csak 3 nemzetközi multi van a mobilpiacon, addig esélytelen hogy ezek a gátlástalanul számlázó és irreálisan magas árakon dolgozó cégek megjavuljanak, úgyhogy részben ezért történik meg velem minden egyes hónapban, hogy bizonyos tételek, amiket én biztosan nem vettem igénybe, kiszámlázásra kerülnek. Legjobban az idegesített, amikor még decemberben 14db nemzetközi SMS került kiszámlázásra, úgy, hogy a megadott időpontban végig nálam volt a készülék, senkinek nem adtam a kezébe, és egy általam ismeretlen külföldi számra lett elküldve 14db SMS. Aztán minden egyes hónapban előfordult hasonló, havi 5-6 SMS biztosan van egy-egy ismeretlen számra, amit én nem ismerek fel. Egyébként még azon kevés ember közé tartozok akik butamobilt használnak, szóval képtelenség hogy egy-egy adathalász alkalmazás vagy valamiféle vírus küldözgessen SMS-eket. [...] Bővebben!
Fantomsmsezés a Telenornál
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Új hozzászólás