Ha már úgyis az önkormányzatokhoz került az összes parkolómaffiacég, talán nincs jogi akadálya, hogy mint egy emberek lakhatására kialakított normális városban, egy darab cég szedje az összes parkolási díjat. Átmeneti megoldásként elfogadjuk, hogy amíg ez a rendszer nem jön össze, felfüggesztik a jelenlegi elmebeteg állapotot, amikor az utca egyik oldala az egyik kerülethez, a másik a másikhoz tartozik: A Nyugati tér sarkában a Bajcsy Zsilinszky út végén a felüljáróval szemben (az egykori Skála sarkánál) parkolt olvasónk, aki elkövette azt a hibát, hogy a hozzá legközelebb álló parkolóautomatába fizette be a díjat. Vesztére, ugyanis az egy másik kerülethez tartozik. Az eset 2013. március 8-án történt. Olvasónk legnagyobb megdöbbenésére három hónappal később egy fizetési felszólítást kapott a terézvárosi parkolási társaságtól, miszerint parkolójegy nélkül parkolt. Elküldte a beszkennelt parkolójegyet, bizonyítandó, hogy ki volt fizetve a parkolás, és várt a válaszra. Válaszul arról tájékoztatták, hogy a jegy ugyan szabályos, de területi hatály miatt érvénytelen. Közölték, hogy a Bajcsy Zsilinszky út jobb oldala a lipótvárosi parkolócéghez, a felüljáró alatti rész, tehát ugyanazon út közepe már a terézvárosi társasághoz tartozik. Természetesen a parkolóhelyeken erre semmilyen jelzés, tábla nem figyelmeztet, nem csak az adott parkolóhelyen, hanem az útszakasz kezdeténél sem, a parkolóautomatákon sincs jelzés, vagy rajz, hogy a környék mely parkolóhelyeire biztosít és melyekre nem érvényes jegyet, írta lapunknak a megbüntetett autós.
Egységes budapesti parkolórendszert, most!
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 24., 20:55
Gyurcsány Ferenc jött, posztolt és lebűnözőzte Sulyok Tamást
Nagyvilág
- 2024. May 24., 21:30
Ukrán békekonferencia lesz, csak vendégek nem – Mutatjuk, kik maradnak távol
Itthon
- 2024. May 24., 20:24
Naponta 21 üzlet zárt be Magyarországon – Hol fogunk vásárolni?
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 17:10
Nem bírta tovább, kipakolt a magyarok kedvence, aminek súlyos következménye lett
Szórakozás
- 2024. May 23., 09:25
Erre senki sem gondolt: ezt titkolta az ismert sztár
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Új hozzászólás