Budapest – „Sajnos nem így akartam, betörni indultam" – úgy tudjuk, ezt mondta a hatóság embereinek K. Attila, aki a gyanú szerint kegyetlenül meggyilkolta Komáromi Tibor olimpiai ezüstérmes, világbajnok birkózó édesanyját, Rózsika nénit. A Blikk megtalálta azt a házat, ahol a bűnöző október eleje óta albérletben lakott. A takaros XVII. kerületi ingatlanban több család is él. Sokan megdöbbentek, hogy K. Attilát gyanúsítják a gyilkossággal, teljesen máshogy ismerték a villanyszerelőt. – Mi azt sem tudtuk, hogy ez a szakmája. Nekünk is, a főbérlőnek is mást állított. Az is meglepett minket, hogy Attila már megjárta a börtönt – mondta szörnyülködve a ház egyik lakója. Pedig a férfi nem is keveset volt rácsok mögött, úgy tudjuk, saját bevallása szerint legalább tíz évet ült már. Információink szerint volt büntetve már lopásért, kábítószerrel való visszaéléséért, orgazdaságért, testi sértésért is. Sőt jelenleg is folyik eljárás ellene lopás, zaklatás és magánlaksértés miatt.
Tíz évet ült börtönben Komáromi édesanyjának gyilkosa
Forrás:
Blikk
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn
- Fico azt mondta Pellegrininek, meglepő-dött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
- Megvan Magyar Péter Hősök terére hirdetett óriástüntetésének pontos időpontja
- Azahriah elmondta a véleményét Magyar Péterről: Ha valaki két oldalról is kapja a mocskolódást, tudhatja, hogy...
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Most a rabtársakon a sor. Úgy tudom nem igazán tolerálják a gyerekek, idősek, nők bántalmazóit a sitten.
Csa a média nem tart minden áldozatot számon.
Egy pár hétig próbáltam kigyűjteni és rendszerezni az ilyen híreket, de feladtam, mivel nekem is csak 24 órából egy nap, amiből másra is kell időt fordítani.
Egy pár hétig próbáltam kigyűjteni és rendszerezni az ilyen híreket"
Hátha még azokról a bűncselekményekről is értesülnél értesülnél amelyektől nem szól az országos kanászkűrt! A keleti, délkeleti határ mentén történő bűncselekményére akkor kapom fel a fejem, amikor lerománozzák a tettest, és elkezd működni a fordítógép a fejemben.
Új hozzászólás