Hárommillió forintot „zsákmányolt" a tescós rabló, alias Süveges Péter (42). A Blikk információi szerint a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi beperelte a Budapesti Fegyház és Börtönt. Keresetében leírta, hogy ott-tartózkodása alatt több kínzást elszenvedett, és embertelen bánásmódban részesült. A Fővárosi Törvényszék hétfőn első fokon úgy ítélte meg, hogy Süveges állításai helytállók. Úgy tudjuk, a férfi kifogásolta, hogy több esetben nem volt meleg víz a börtönben, így kénytelen volt hideggel zuhanyozni. A sétákkal sem volt elégedett, hiszen a többiektől eltérően egy kisebb udvaron kellett fel-alá járkálnia. Fájt még neki az is, hogy állítása szerint jóval többször ellenőrizték őt a börtönőrök, mint társait. Keresetlevelében említést tett az egészségügyi ellátás hiányosságairól is. Süveges eredetileg 5 millió forintot kért volna a bv.-től, később aztán úgy döntött, elég lesz neki 3 is.
3 milliós kártérítést kapott a tescós rabló
Forrás:
Blikk.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 23., 12:30
Brutális drágulás jön – Ezt minden magyar súlyosan megérezheti
Itthon
- 2024. May 23., 13:37
Azt hitte, hogy szuperegészségeset eszik? – A hatóság szerint megtéveszthették
Itthon
- 2024. May 23., 13:18
Pénzeső hullhat Budapestre
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 07:20
Halálos tragédia – Szörnyethalt a hegymászó a szlovén hegyekben
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Itthon
- 2024. May 22., 19:50
„Csak tátogni tudtam, még írni sem” – 3 nap alatt ronccsá változtatott a Covid egy fiatal nőt
Új hozzászólás