Búcsúvideót tett közzé a Facebookon Dopeman, az "alternatív köztársasági elnök", amelyben elköszön rajongóitól és "gyűlölőitől". A rapper szerint ellehetetlenítették itthon a helyzetét, miután felvállalta a politikai nézeteit, ezért testvérével elhagyják az országot.
"Sajnos eljött az a pillanat, amikor szomorúan azt kell mondjuk, hogy el kell gondolkodjunk azon, hogy elhagyjuk az országot. Valószínűleg a választásokat sem tudjuk itt megvárni. Sajnos az utóbbi időben kialakult politikai, gazdasági helyzet arra kényszerített minket, hogy megpályázunk egy munkát egy hajón, ahová felvettek minket. (...) El kell mennünk, mert azáltal, hogy felvállaltuk a politikai nézetünket, a gondolatiságunkat és a filozófiánkat, bezárul életünk munkája. Az elért eredményeink ellenére nem vagyunk képesek a biztos megélhetésünket megoldani Magyarországon. (...) Utolsó búcsúajándékként pár nap múlva kijön egy klipünk, amit az országot elhagyó magyarok nevében írtunk az itthonmaradottak számára. Arra fogom kérni anyámat is, hogy szavazzon helyettem, és április 6-án váltson kormányt... Talán egyszer vissza fogunk jönni, ha olyan lesz az ország, ahová érdemes lesz visszajönni" – mondta a felvételen Dopeman.
86 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Igazuk van ! Ha tudnak menjenek el. Csak ha belegondolunk akkor ki mard? Akinek nincs pénze menni , és az igazhívők..
Nyelvtudás nélkül még pincér sem lehet,ott kevés,ha valaki "ritmusra szitkozódik".
El kell mennünk, mert azáltal, hogy felvállaltuk a politikai nézetünket, a gondolatiságunkat és a filozófiánkat, bezárul életünk munkája. Az elért eredményeink ellenére nem vagyunk képesek a biztos megélhetésünket megoldani .
A világ legutolsó legszegényebb országában letelepedve ( bissau -guinea )jobb élet vár mindenkire mint itt ,ez teljesen világos .
Annak tudatában amit itt műveltek ( engem nem érdekel az elmút 4 év előtti 8 év ,
a lecsúszás amiről én tudok az 2008 .jan 1-én kezdődött ) szóval az sokkan jobban jár akinek sikerül külhonban megélhetést találni . Legyen az bárhol . Mert ami itt folyik és van készülőben annak enyhén szólva elég kétséges a kimenetele .
Úgyhogy komolyan írtam amit írtam .
Az emberek félnek a kormány intézkedéseitől , mindennapi megélhetési problémái vannak ,politikai nézeteik alapján itéli meg őket a környezetük , ennek tudatában bezárulnak előttük bizonyos ajtók , már állampolgári szinten sincsenek támogatások .
ellehetetlenítik emberek évtizedes erőfeszítéseit ,munkáit , semmibe veszik ,semmissé teszik emberek ,művészek több évtizedes teljesítményeit . xarba sem vesznek senkit . ahogy a szlogenük is mondja Csak a fidesz ! :-( Senki ne gondolja azt hogy nem látom ,nem hallom mi megy . Hallásom tiszta mint a legtisztább forrásvíz .Látásom mint a sasé . Eszem vág mint a wilkinson penge amit megszorzol 10 -el .engem nem lehet megtéveszteni . Itt élek 44 éve a fővárosban ,itt születtem itt éltem ,és nagyon sokat dolgoztam nyugaton főleg ( Hollandia ) Nagyon pontosan
tudom hogy amit az orbán nyomat a népének az baromság .eszük ágában sem volt soha ezt a kis pöcs középeurópai államot gazdasági értelemben gyarmatosítani :-(
Innen számomra hiteltelen.
nekem más a véleményem mert van néhány dolog ami lendíthet a mérleg nyelvén ,majd meglátjuk mi lesz ,én szavazok ! Holt biztos !
Ami tényleg gáz, hogy normális, számokkal levezetett gazdasági programok kiagyalói is erre készülnek. De a jónépnek nem matek kell, hanem vezírek, jelszavak, meg politikai oldalak. Meg háború, természetesen. Ráférne már egy reload az agyakra.
170 km-re lakom az állandó lakhelyemtől. ( itt kaptam munkát)
kb 7000 forint a buszjegy. És el fogok utazni, hogy szavazhassak.
Dopman meg hirtelen lelép, nem tud pár napot várni???
"...miért nem tud 6-án elmenni szavazni???"
Olvasható a cikkben, a hajó nem vár...
Most nem olvasom újra a cikket, de mintha klipp jelenne meg, nem CD.
Én nem állítom, hogy igazam van, de az biztos, hogy rossz érzésem van vele kapcsolatban.
Ha elkötelezett vagyok, akkor kitartok végsőkig. Finisben lelépni nem elegáns.
Ezt én - az utolsó senki, választó Nemecsek- megtehetem. Közszereplőtől picit más.
Persze érthető, hogy a saját boldogulásunk az első, de közszereplőkét felelősségünk is van.
Ettől még sok sikert kívánok neki, de a rossz szájíz megmarad.
de kérdem én ? mit kap az aki nem lép le ? nekünk mi jár ?
Akikkel gond van, mert módszeresen teszik tönkre az országot (drága politikusaink, választott képviselőink és az őket kiszolgáló gazdasági háttérelit), nem sokan vannak számszerűen.
Őket kellene kitakarítani...
Illetve,ő beszélt.
Ez akkor történt.mikor még futott neki /is/ a csacsi.
Nem tudott elvonatkoztatni "művészetétől",beszédstílusa trágár volt,mondanivalója
akkor...semmi!
Amúgy én több ,mint 7 évet hajóztam,ÉN tudom,milyen munkalehetőségek vannak egy hajón.
Gépész,elektrikus,rádiós,matróz ,pincér nyelvtudás nélkül nem lehet.
Szakács főleg nem.
Találja meg a boldogulását,de előre szólok,nem lesz egy leányálom.
Ui:- van egy kis rálátásom a "munkaerőnepperek" tevékenységére,ők az igazi
ellenségei a kétségbeesett embereknek.
Ezt tették a közszférában, a művészvilágban, a versenyszférában, de még a munkanélkülieknél is csak a hű fityeszesek juthatnak közmunkához.
Sok választása nagyon sok embernek nem marad:
Maradsz, éhen halsz, esetleg beállsz a s*ggnyalók közé, vagy elmenekülsz ebből az országból.
De maradva a művészeknél, olvasd el milyen hozzászólásokat írtak a galamblelkű jobbereink Bajor Imre halálos ítéletéhez a tegnapi cikkhez:
propeller.hu/szorakozas/2894992-nem-fogadtak-el-bajor-imre#v1063084
Bajor nem állt soha teljes mellszélességgel a baloldal mellé, nem állt Gyurcsány, Bajnai, vagy Mesterházy mellett forradalmi verseket szavalva, de még a közönségeik között, az első sorban ülve sem láttam soha. Úgy tudom, hogy az elmútnyócév során sem kilincselt színi igazgatói állás után.
Jobbereink szemében annyi a bűne, hogy verbálisan kritizálni merte Orbán antidemokratikus húzásait, elítélte a fityesz mutyizásait. Ezért most ott a jobb oldalon nevetve várják közelgő halálát.
Nálam Orbán neve mellé újabb strigula kerül, újabb ember haláláért tartom felelősnek.
Sepsiszentgyörgyön nekem esik egy helyi úriember amiért a magyarok nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Nehezményezte, hogy két, Magyarországon tanuló főiskolás fiának nem jutott kollégium, s neki albérletet kell fizetnie Budapesten, illetve Szolnokon (okításuk persze ingyenes!). De büszkén mesélte, hogy két zseni fiának a magyar diploma megszerzése után Németországban és Hollandiában már lesz munkahelye. Erre udvariasan mondtam neki, hogy "anyádat!".
Innen is üzenem a szavazatra jogosult erdélyieknek, ha picit is szívükön viselik Magyarország sorsát, akkor nem szavaznak.
A fityeszes Duna TV-ből, Orbán leveleiből nem kapnak reális képet a kormány 4 éves munkájáról, Orbán nemzetromboló, munkájáról. Engedjék meg, hogy Magyarország jövőjéről az itt élők döntsenek.
Hány magyar diáknak nem jut kollégiumi elhelyezés? Mi alapján követeli, hogy az ő fiacskáit mi szállásoljuk el, etessük az adófizetők pénzén?
De azt is megkérdezhetem, miért tanuljon itt ingyen a magyar emberek adóforintjaiból, mikor diplomával a kezében azonnal elhúzza a csíkot Nyugat Európába learatni a magyar oktatás gyümölcsét?? O'szt azt nem mondja, hogy köszönöm, helyette szidja a magyar embereket!
Faxt az ilyennek!
Akik tényleg szeretik Magyarországot, azok azt mondják, hogy döntsünk mi, akik itt élnek. Sokan ezt mondják, mondom úgy, hogy évente kétszer egy hetet Erdélyben töltök barátaimmal a Balu Park környékén. Tehát tapasztalat.
Csak vissza ne jöjjön bár igen nagy az esély, hogy el sem takarodik, mivel bárhová megy valamihez érteni kell, ő pedig a bunkóságon kívül nem ért semmihez.
Persze lehet arra vár hogy valaki visszatartsa.
A franciák "zsoldjában" lettél ily hazafi?:(((
A székelyeket meg jobb lenne nem le"nemmagyarozni",mert ők vagy 400 évvel korábban voltak itt,mint a magyarok.
Arról nem ők tehetnek,hogy eladták a fejük felől a hazájukat.
Ui:- Inkább az olyan idetelepült "magyart" kéne az országból is kivágni,mint TGM!
nem hinném hogy volt rá igény ,lehet ez is oka volt a távozásának , nemtudni mi van a pártjával
Ha demokratikusan nem tudod őket távozásra bírni ( szavazás április 6 )
Akkor másként kell ? Hogyan ? Na mond mi a megoldás ? kijev ? 100 halott
gazdasági csődhelyzet és a balhé közben a románok bejönnek a tiszáig ? :-(
A mélymagyarokat érinti a 400 évvel ezelőtt történtek, engem a jövőnk százszor jobban érdekel.
Az a jövő, amely biztosítja a fejlett Nyugat életszínvonalát minden magyar számára, ami nem csak a Simicska féléknek adatik meg.
Te TGM-t küldenéd haza, én erre azt mondom, hogy Vidnyánszky Attilára nincs szüksége a hazának!
Soha nem volt szokásom elmentegetni mások hsz-eit.
Te írtad,mikor a thermoenergiáról szólt a polémia,hogy "én is kölföldön dolgozok/M/".
10 éve francia munkáltatónál.
Ne akarj meghazudtolni,mert,ha nem igaz,nem az én készülékemben van a hiba!
Ui:- csak azért ragadt meg bennem,mert ikes igei szarvashibát nem szoktál véteni.
Nélkülünk éhen fogtok halni! Mert amit a gazdák megtermelnek maguknak a faekéjükkel, abból a termésből ti nem fogtok enni :-))
"De az is igaz, hogy 10 éve itthon egy francia cégnek dolgoztunk, terepen."
Értelmezve:
10 éve még ITTHON, vagyis Magyarországon dolgoztam, egy francia cég volt a megrendelő, így ő adta a supervisor-okat.
Így már érthető a mondatom?
hogy ami 2006 -ban történt itt az utcákon és a jobbosok azóta is azon vannak felháborodva az kijevhez képest egy rendőr - huligán utcai baráti elbeszélgetés volt
semmi más :-(
Az aktívak hasonlóan gondolkodtak, mint @dömdödöm: 1989-ben. Valószínűleg az írás közben nem voltak hipnotizálva, vagy bedrogozva :-)
A fideszben az egy főre eső bunkók száma két bunkó.
Sok sikert!
Cicuka, szarok én a nyomorodra, majd észbe kapsz te is, mikor max 5 éven belül a nyakatokba omlik ez a szarkupac, amit Ő, A Bölcs Vezető, Hazánk Felkelő Napja, Aki Soha Nem Hazudott ilyen szépen feltornyozott. Ha volt annyi eszed, hogy megbízható multi biztosítónál fizetsz komolyabb összeget (és NEM FORINTBAN, DE HATÁRON TÚLI FIÓKBAN) akkor te vagy az a ritka madár a korosztályodból, aki nem fog éhenhalni. A többi meg egye meg amít főzött.
propeller.hu/itthon/2897710-szenzacios-pali-dopeman-reagalt-orban
"Tamás Gáspár Miklós (TGM) (Kolozsvár, 1948. november 28. –) erdélyi magyar filozófus, politikus, közíró." De neked nem az, hanem::
" Ui:- Inkább az olyan idetelepült "magyart" kéne az országból is kivágni,mint TGM! "
Az apja a kolozsvári szinház igazgatója volt. De szerinted nem csak TGM, hanem a családja is betelepült jöttment?? :-))))
Én "figyulok".
TGM a "Csau" rendszerben lett filozófus.
A T.papája nélkül ezt nem tehette volna meg.
Ott volt újságíró is.
Aztán itt bitang nagy liberálissá vált!
Nem,ő számomra nem az a "áttelepült magyar" akire szükség lenne.
Különben a nyilatkozatára nyílt ki a kacor a zsebemben:- ő egyetlen párt bekerülését szeretné a magyar Parlamentbe:- a Cigány Pártét!
No,akkor meg húzzon el az anarchista ... jólétbe!
A szüleit szóval nem illettem,a szülő iparkodik normális embert nevelni a gyerekéből,de az ővéinek így sikerült..
A hírek szerint pincér lesz,bár számomra eléggé hihetetlen,mert a kapitányon kívül a rádiós,meg a pincér kell,hogy mindent megértsen.
Ui:- hacsak nem tisztán magyarok által látogatott hajóra szerződött.
Szia Dömi. Eddig is a szívem egyik csücsöke voltál, már tudom hogy miért..:-)
www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/vegrehajtast-inditott-a-nav-gerendas-cege-ellen-2244209
Új hozzászólás