Egyszerű közlekedési baleset miatt trükközhetett a Nemzeti Választási Iroda – írja a Blikk. Pálffy Ilona, a szervezet elnöke tavaly decemberben karambolozott Zuglóban, s okozott 910 ezer forintos kárt.

Alulírott Pálffy Ilona kijelentem, hogy az autót én vezettem, amellyel balesetet okoztam – írta le az elnök, aki telefonon a helyszínre rendelte helyettesét, Danku Csabát, és egy másik munkatársát, hogy intézzék helyette a papírmunkát. Pálffy utána taxit hívott, és elviharzott – írja a lap.

A vétlen fél – aki egyébként a Blikk munkatársa – néhány napja levelet kapott a kötelező biztosítójától, az Uniqától. Ebben az állt: az NVI által beküldött iratok szerint ő a hibás. Ezért felajánlották, hogy vagy kifizeti Pálffy hivatali autójában esett 490 ezer forintra becsült kárt, vagy jelentősen nő a kötelező biztosításának díja.

A biztosító szakemberei a baleseti bejelentő, a helyszínrajz, a fényképek és a helyszín tanulmányozása után döntöttek a felelősség megállapításáról, és feltehetően arra az eredményre jutottak, hogy a balesetet nem Pálffy Ilona elnök asszony okozta, hanem a másik gépjármű vezetője nem adta meg a jobbkezes utcában az elsőbbséget – válaszolta a Blikk kérdésére a Nemzeti Választási Iroda.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
JAJMÁR
Az milyen dolog, hogy egy vezető a magánproblémáinak intézéséhez "odarendeli" az alkalmazottait?
Nem ismerem ezt a nőt, csak a hírekből, de jobb is. Az utakon pedig vigyázzatok, mert ez a nő nincs tisztában a Kresz szabályaival, az kiderült :)
Hellcat
Ez nem sok kommentet igényel szerintem...benne van a fideszes patkánykodás.
Knapp75
Olcsón megúszta, legalább ő nem lett hirtelen öngyilkos.
Senara
Fikció . Dolgom van , fontos ember vagyok és egyébként is a baleset után ittam , ha bárki kérdezné .
postamester
Erre már tényleg nem szabad kommentelni...EZ van !!!
Ha ezt megengedi a rendszer, saját hibája !!!
Ha van esze a Blikk dolgozójának, azonnal biróságra
megy egy belevaló közlekedési ügyekben jártas
sztárügyvéddel...Biztos nyerö lehet !!
postamester
Ebben a korban ( tisztelet a kivételeknek )
már nem autót, hanem háztartást kellene vezetni !!
bencemacska
@postamester: Nálad a pont. Háziasszonynak valószínűleg megfelel.
m.macskosz
@postamester: Az hagyján, hogy autót vezet, de 9 évre bebetonozta Orbán Viktor a választási iroda elnöki székébe, holott már a kinevezésekor 3 éve @nyugdíjasként: nem a ß@rt, hanem otthon otthon a rántást kellett volna kavargatnia!
m.macskosz
@bencemacska: Nem vagyok én olyan biztos abban, hogy egy normális kaját össze tud hozni,
és az sem valószínű, hogy maga takarít otthon...
dr. prédikátor
Ebből a vén tyúkból kinéznétek egy tisztességes háziasszonyt???na neeeeee!!!Még a fakanál is kiugrana a kezéből!!!
dömdödöm
a jobbkezes balesetnél a hibást a helyszínen simán el lehet dönteni ,szóval nem értem .
bencemacska
@m.macskosz: @dr. prédikátor: Ha a családjának megfelel?!
Csak engem és (a közt) ne idegesítsen, még a hangjával se!!!
töky
@Hellcat: Mi a f@szt elégedetlenkedtek? Számomra is érthetetlenül,de ez kell a népnek már másodszor is kétharmaddal, vagy nem? Jönnek ennél még százszor nagyobb gazemberségek is nem sokára. Ez a véncsaj csak egy kispályáska mondjuk egy lézerjanihoz, vagy egy rogántonóhoz viszonyítva. És akkor ne is beszéljek egy Viktorról, vagy egy Simicskáról. Félek még százszor megbánjuk azt is, hogy nem védtük meg vérünkkel a Kádár rendszert...
Hellcat
@töky: Na nekem aztán nem kell bemutatni a fidesz gazemberségeit...
bencemacska
@Horizont: Képzeld el, még 75 évesen is ott lesz! 9 évre van kinevezve!
Levendula
@bencemacska: Ez a hölgy tényleg háziasszonynak való...
bra048
Ilonka levezényelte a választást is, miért éppen a balesetben lenne hibás, vagy nem ?
(Tartok tőle, hogy az utóbbi, és baleset volt a választás levezénylése is ! )
human
Ez a nő úgy néz ki mindig, mintha be lenne szedálva.
Boszi27
Nem is okozhatott balesetet, már a pozíciójából adódóan sem.Ennyi.
Dr. Felipe
Még szerencse hogy nem habonyosárpi közlekedett arra. Amúgy ez a Zugló a magyar Bermuda háromszög, ott mindig történik valami.
darwin
@bencemacska: Ismered a viccet?
Két óvodás beszélget a homokozóban.
- Ti is imádkoztok evés előtt?
- Nem.Az én anyukám jól főz.
Tádé
@Levendula: miért bántod a háziasszonyokat?
Ők tisztességes emberek.
A mi ilonkák pedig tisztességtelen, hazug,
csaló!
Milyen alapon rendelhette ki az OVI munkatársait?
Amennyiben ők vettek részt a baleseti helyszínelésben, dokumentumokat írtak alá akkor ilonkát kell eljárás alá vonatni.
Ezt a helyzetet nem lehet kihagyni.
Le kell ütni a labdát!
Toby
A "válsztási" trükkös mutter nem mai kiscserkész, ezek szerint !
Desischado
jellemtelen, gerinctelen féreg ez a nő. orbán nem véletlenül nevezte ki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.