Június 25-én érkezik a hazai mozikba a Valami követ. A hazai forgalmazó, a Vertigo Média közzétett egy szinkronos filmklipet a filmből. Tavaly a világ legrangosabb filmes seregszemléjén, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójában mutatták be David Robert Mitchell amerikai függetlenfilmes horrorfilmjét. A Valami követ Cannes után előbb bejárta a világ filmfesztiváljait, vetítették többek között Karlovy Varyban, Szarajevóban és Busanban is, majd sikertörténete a moziforgalmazásban folytatódott. Amerikában az erős kritikai fogadtatás és szájhagyomány révén hosszú hetekig szerepelt a mozik műsorán, és alacsony költségvetése (2 millió dollárt) ellenére több mint 14 millió dollár bevételt ért el. Az USA-n kívül a top10-ben nyitott Nagy-Britanniában, Belgiumban, Hollandiában, Csehországban, és Horvátországban, valamint a műfaj iránt igen kényes Dél-Koreában is. A Valami követ a kritikusok egyöntetű véleménye szerint azt elmúlt évek legjobb horrorfilmje, ami...
A váratlan sikert aratott horrorba nézhetsz bele - Szinkronos filmklipet kapott a Valami követ
Forrás:
mozimaniaapp.hu
Feltöltő: Mozi Mánia
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Sokkoló karambol: autóbalesetben hunyt el a híres magyar testépítő és MMA-harcos
- Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
- Kétharmados elégedetlenséget, hárompárti parlamentet mért a Publicus
- Kétszer mondta el szóról szóra ugyanazt a felszólalást a parlamentben a fideszes Halász János
Itthon
- 2024. May 6., 09:19
Orbán Viktor elég sajátosan kíván sok szerencsét az érettségizőknek – mutatjuk
Itthon
- 2024. May 6., 09:00
Varga Judit miatt hatósági vizsgálat indulhat, Magyar Péter feljelentést tesz – Különösen védett személyes információk szivárogtak ki
Itthon
- 2024. May 6., 08:35
Teljesen leáll a kórházak működése? – Több tízmilliós NAV végrehajtás több intézményen
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:37
Tóth Gabi anyák napi köszöntésénél már nem lesz szentimentálisabb ma – fotó
Itthon
- 2024. May 5., 19:38
Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
Új hozzászólás