Berlin – Őrizetbe vette a berlini rendőrség terrorista támadás kitervelésével vádolt két iszlamistát egy mecset csütörtöki átkutatása előtt – közölte Patricia Braemer rendőrségi szóvivő. Az akciók két berlini kerületben zajlottak. A Berlin-Charlottenburg negyedben lévő mecsetet azután kutatták át, hogy a német főváros Britz nevű kerületében őrizetbe vettek egy 28 és egy 46 éves férfit. A német ügyészség súlyos, államellenes bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt indított eljárást ellenük. Egyelőre nem tudni, hogy a férfiak pokolgépes merényletet akartak-e elkövetni, illetve külföldi állampolgárok-e. A rendőrség annyit közölt, hogy a két férfi nem Berlinben született. Autójuk átkutatása során "gyanús tárgyat" - egy táskát - találtak, amelyet még vizsgálnak és elővigyázatosságból több lakóházat is kiürítettek a környéken. A helyszínen tűzszerészek is voltak. A mecsetben egyelőre nem találtak veszélyes tárgyakat, de a helyiségekben kereső kutyákkal folytatják a kutatást a rendőrségi egységek. A Bild című német lap szerint a nyomozók korábban olyan értesüléseket kaptak, hogy a Sophie-Charlotten-Strassén lévő mecsetben merényletet terveznek.
Őrizetbe vettek két iszlamistát Berlinben
Forrás:
Blikk
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 6., 11:15
Gyárfás Tamás hét év fegyházat kapott, majd gyorsan felesége nevére íratta cégét
Itthon
- 2024. May 6., 12:11
Elárulta, mit tenne Magyar Péter Orbán Viktorral, ha hatalomra kerülne – a börtön is szóba került
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:01
Mi történt? Károly király olyat tett, amiért Vilmos nagyon nem rajong – Gyűlnek a bajok a királyi családban
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:37
Tóth Gabi anyák napi köszöntésénél már nem lesz szentimentálisabb ma – fotó
Itthon
- 2024. May 5., 19:38
Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
Új hozzászólás