Ugyanakkor Mesterházy azt is mondta, ahogy fogalmazott, Kránitz Lászlóhoz csatlakozva, hogy: "Valóban nem értem, hogy nyolc év kormányzás alatt miért nem tudta az MSZP-többséggel rendelkező kormány megoldani azt, hogy egy ilyen patinájú lap, egy ilyen tudásbázissal, ilyen hitelességgel, ilyen képességekkel rendelkező szerkesztőség egyben maradása és a lap megmaradása biztosítva legyen, hiszen kormányról mindig könnyebb tárgyalni adott esetben külföldi befektetőkkel is, hogyha erről adott esetben szó van. "
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Innen hallom, ahogy sorba sülnek ki a libsik agyában a neuronok.
Kellett nektek a Mesterházyt úgy, oly módon félreállítani.
Most jön el az ő ideje.
Most aztán magyarázkodhattok.
De nálam Mesterházy egyedül felelős a 2014-es választások kimeneteléért!!!
Azaz ELLENZÉK?!?!?!
Mesterházy a fekvő, haldokló mszp-be rúgott bele.
De azt is belső, mszp-s utasításra tette, mert még akkor se jöttek rá az mszp-s hülyék, hogy a belső rivalizálásnak mind áldozatai lesznek.
Nem kényszerítette senki (még a hiteltelen MSZP sem), hogy ő miniszterelnök jelölt legyen. Abban a pillanatban győzött OV, amikor M. kijelentette, hogy csak a legnagyobb ellenzéki párt vezetője lehet a ME jelölt.
Szvsz a ME jelölt csak egy VALAKI lehet - főleg ilyen éles helyzetben - és nem egy pubi!!!
A választás ekkor dőlt el!!!
Gyurcsányra a 2010-es választást rá lehet kenni, de hogy ő tette tönkre az MSZP-t, vagy az MSZP őt, azon lehet vitatkozni.
Szerintem a legtöbb szavazót a Szili köztársasági elnöki ambíciója miatt veszítette az MSZP. Az élet azóta is folyamatosan bizonyítja, ki ő és támogató bandája.
Ő arra hivatkozott akkor, hogy meg van beszélve az ellenzékkel, hogy neki jár az a poszt!!!
Miért?
Mit vártál?
Hogy majd átadnák a helyet egy 2-3%-s, alig jegyzett, politikai pulzust műszerrel se mérhető pártnak?!?!?!
Amúgy marhára nem hat meg az eszementpé.
Megérdemli a sorsát.
Ahogy a többi "ellenzéki" is!!!
Ha több párt közös fellépéséről van szó, akkor nem célszerű egyikhez sem kötni a ME pozíciót, hanem olyanhoz, akit mind elfogad!!! De elsősorban a szavazók!
Csak ez pont nem céljuk.
Mert akkor az összes párt mehet a levesbe.
Ezért is csinálják ezt show-t már évtizedek óta.
Szvsz aki társadalmi pozíciót vállal, annak félre kell tenni az egyéni ambícióit. Egyébként meg ette a fene!
De kérnék elmeorvosi vizsgálatot is minden önjelölttől!
Vagy nem jut már tablettás tokajira?
@krumpli: Te azzal foglalkozz,hogy kedvenc pártod mit mondott a Népszabadság szétveréséről.
Új hozzászólás