A legidősebb semmit se kap, a középső fia pedig csak akkor, ha bizonyítani tudja, hogy tényleg Klapka György fia.

Kizárta két fiát az örökségből Klapka György.

Klapka legidősebb fia – szintén Klapka György – nemrég arról értesült, hogy apja a következőt írta végrendeletében: 

"Kijelentem, hogy Klapka György (azonosító adatok) nem vér szerinti leszármazóm, így utánam öröklésre nem jogosult."

Az ifjabb Klapka György ezt a hírt nem kommentálta.

A középső fiú, Christian sem örülhet, neki DNS-vizsgálattal bizonyítania kell, hogy tényleg Klapka György fia. 

A legkisebb Klapka-gyerek, Sandy – aki a zálogházat is vezeti apja halála óta – szerint apjuk szinte havonta változtatott valamit a végrendeleten, a közjegyzőnél egy ötéves papír van. Azt azonban hozzátette, hogy sosem érezte, hogy ne lenne vérségi kötelék közte és testvérei között.

(Blikk, Story magazin)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Hány ilyen történetet lehetne mesélni pro és kontra. Én is ismerek olyat, aki végig dolgozta az életét és a két gyerekével mégis rossz viszonyban volt. És ezen a ponton az ember könnyen ítélkezik, hogy tékozló gyerekekről van szó. Pedig korán sem biztos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.