Több ezren vonultak utcára szombaton Brüsszelben a szudáni illegális bevándorlók hazaküldését elrendelő Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár lemondását követelve. Rendőrségi becslések szerint közel hétezren vettek részt a demonstráción, amelyen mintegy húsz párt és civil szervezet is képviseltette magát. A tüntetők elfogadhatatlannak tartják Francken decemberi bejelentését, miszerint a hatóságok annak dacára is folytatni fogják az elutasított szudáni menedékkérők kitoloncolását, hogy a korábban visszaküldött migránsok közül többen arról számoltak be, hogy hazájukban bántalmazták őket. Emellett sokan azt is kifogásolják, hogy az államtitkár meghívására szeptemberben szudáni tisztségviselők érkeztek az országba a folyamat előmozdítása érdekében. A helyi sajtó jelentései szerint ugyanakkor azóta is mindössze tucatnyi visszatérítésre került sor. "Francken nem tartja tiszteletben a bíróság döntéseit, a jogállamiságot, illetve megsérti az alkotmányt azzal, hogy...
Illegális bevándorlás: ezrek tüntettek a belga migrációs államtitkár lemondását követelve
Forrás:
delmagyar.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ebben a pillanatban jött a hír III. Károlyról, nincsenek szavak
- Udvaros Dorottya elmondta, milyen most a viszonya Vidnyánszky Attilával, és cseppet sem akart kertelni
- 7 évesen megerőszakolták a színészt: szándékosan gyújtotta fel magát később
- Felesége végignézte a haláltusáját: az elhunyt motorost gyászolja az egész falu
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
Itthon
- 2024. May 6., 20:20
Szentkirályi Alexandra árnyékra vetődött – Majdnem leleplezett egy gyanús liftet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Új hozzászólás