Oroszország 2019-ben missziót küld a Marsra, a Hold pólusain pedig szakemberei víz után fog kutatni - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök egy adásba még nem került, de az orosz média által csütörtökön máris széles körben ismertetett televíziós dokumentumfilmben. Putyin elmondta, hogy Oroszország először ember nélküli, majd pedig emberes repüléseket tervez küldeni a "távoli űr" kutatása céljából, a Hold-program és a Mars tanulmányozására. A"vörös bolygóra" jövőre indul misszió. "Szakérőink megpróbálnak majd leszállni a sarkokra (a Holdon), mert alapjuk van feltételezni, hogy ott vizet találnak. Van ott mit csinálniuk, onnan kezdhetik majd el a távoli bolygók és a távoli űr kutatását" - nyilatkozott. A Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal tavaly júliusban, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, közölte, hogy 2019-ben megkezdi a Mars-repülés előkészítését. Az űrhajósok repültetésének és sugárvédelmének, valamint a leszállás technológiáját a tervek szerint...
Mars-missziót és Holdra szállást ígért Putyin
Forrás:
profitline.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Népszerű az Interneten
- Megtalálták a Dunában a verőcei hajóbaleset ötödik áldozatát
- Felbolydult Felcsút Magyar Péter érkezésétől: ezrek várták, zakatolt a kisvonat is
- Most kaptuk: tömegbaleset történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek
- Csütörtök hajnalban hat fegyveres adónyomozó tartott házkutatást Szigetvári Viktor otthonában
Itthon
- 2024. May 24., 18:05
Mi történt? Novák Katalin újra feltűnt – Határozatai jelentek meg a friss Magyar Közlönyben
Itthon
- 2024. May 24., 19:17
Földbe döngölte Dobrev Klára vádjait az Ügyvédkör – Valóban nincs szó összeférhetetlenségről?
Itthon
- 2024. May 24., 18:56
Átadták a Hell Energy 80 milliárd forintos beruházását
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 17:10
Nem bírta tovább, kipakolt a magyarok kedvence, aminek súlyos következménye lett
Szórakozás
- 2024. May 23., 09:25
Erre senki sem gondolt: ezt titkolta az ismert sztár
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Vasárnap után hétfő jön.
Holdkaszálást ígér.
Kis ország kis állom,nagy ország nagy állom.
Vasárnap után hétfő jön.
Új hozzászólás