Barack Obama amerikai elnök a nők "választáshoz való joga" mellett érvelt,és első döntései egyikében legalizálta,és a nők alkotmányos jogává tette az abortuszt egész Amerikában.

Forrás: metropolita.hu
Feltöltő: bogyó
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Evikati
@narziss: Igen, hallottam róla, hogy sok általános iskolában már of.órán tartanak felvilágosítást e témában. Egyik barátunk nőgyógyászként kijárt gimnáziumokba felvilágosító órákat tartani.Tőle tudom, hogy sok pedagógus elzárkózik az ilyen beszélgetések elől. Gondolom, hogy az idősebb generáció az aki részben a neveltetés miatt, részben szubjektív vélemény alapján nem tartja fontosnak, hogy olyan dolgokról beszéljen a gyerekekkel, ami valóban a szülők kötelessége. Éppen ez az egyik probléma, hogy vannak modern gondolkodású szülők, akiknél ez nem okoz gondot. Vannak azonban (még fiatalok is) álszemérmes, szemérmes szülők, akik fejüket a homokba dugják és esetleg egy könyvet adnak a gyerek kezébe, hogy olvassa el, ami erről a témáról szól. A gyerekek így egymás között beszélik meg, esetleg ferdítve, rossz megvilágításból sajátítják el az ismereteket.
ugyeugye
@Evikati: erről sem beszélünk őszintén a gyerekeinkkel - mert ez a szülő dolga, nem a biológia szakos tanáré! - aztán csodálkozunk, h nem tudnak semmit róla, meg teherbe esnek, de fogalmuk nincs, h mitől. És hogy miről szól az egészséges szexualitás?! Hja kérem, ehhez kellene az a program, amiről írtál néhány napja!
Nekem herótom van ettől a szingli divattól is. Dolgoznak reggeltől estig a /viszonylagvagynagyon/jó fizetésért, utána közösen elmennek szórakozni, aztán mindenki haza késő este a saját egyszemélyes "luxusvackába" és csodálkozunk, h nem születnek gyerekek?
Soma
Úgy gondolom, hogy valóban mindnkinek joga van eldönteni, hogy megtartja-e gyermekét, vagy sem. Ami viszont HATALMAS hiányosság : kultúránk nem mutat a nőknek utat, segitséget, egyáltalán FELVILÁGOSITÁST arra vonatkozóan, hogy az abortált gyermek energetikalilag egy életen át jelen lesz az életünkben.Tudom, ez furcsának hangzik, de ugye lányok-asszonyok ti sem gondoljátok komolyan, hogy ennek a dolognak a továbbiakban sehol nem lesz nyoma??Hogy ez olyan, mint kiradirozni egy szorzás rossz végeredményét? Bert Hellinger azt mondja, az abortált, elvetélt lelkek épp úgy a családi rendszerhez tartoznak, mint az élők, vagy holtak.Egy családállitáson pillanatok alatt ki is tud derülni, egy nőnek hány abortusza, vetélése volt.Voltam olyan Hellinger terápián, ahol egy nőnél pl. az derült ki, hogy a nőgyógyászati betegségeinek és frigiditásának az oka a 4 abortált gyermeke, akikre úgy tekintett, hogy "az semmi, csak egy kis zigóta, az még nem gyereke, nem számit." Tehát nem adta meg nekik a tiszteletet, a nekik járó helyet (utána még született 2 gyermeke, a hellingeri hierarchia szerint ők valójában nem az 1. és 2.gyermekei voltak, hanem az 5. és 6.), nem gyászolta meg, nem dolgozta föl, igy hát elengedni sem tudta ezeket a lejönni szándékozó lelkeket.
A Születés Hete mozgalom rendezvénye kinál erre segitséget.Minden év anyák napján az Aranytiz Müv.Házban ezen a napon van egy sirató szoba is, ahol technikákat is mutat a rendezvény azoknak, akik ezt szeretnék feldolgozni.Nagyon fontosnak tartom!!!
(Ezúton ajánlom Singer Magdi: Asszonyok álmában siró babák c.könyvét is.)
ugyeugye
@Soma: a születés hete mozgalom tényleg szuper kezdeményezés!
SzendiGabor
A Hellinger családállítási valamicsoda tipikus példája szerintem annak, hogyan misztifikáljuk el a dolgokat. Nincsenek semmiféle lelkek, akik valahonnan szeretnének leszállni. A lélek az agy tevékenységének eredménye. A Hellinger terápia, a túlmisztifikált kineziológia része annak a modern mágiának, amely letagadhatatlanul az emberi agy ősi működése, és visszavezet a tudomány előtti korszakba. Erről szól az Isten az agyban könyvem. Sajnos az élet elmisztifikálása asztrológiával, Hellingerrel, a sperma személyiségéig, vagy még az „előző életekbe” is visszavezető kineziológiai nyomkodások sajnos nem abban segítenek, hogy valóban oldjuk meg a problémákat. A felsoroltak a modern sámánok. Abban igazad van Soma, hogy van, akinek meg kéne gyászolnia elvetélt magzatát, mert lelke mélyén úgy tekint rá, mint egy meg nem született gyermekre. De ez nincs mindenkinél így, és nem kéne úgy tekinteni az abortuszra, mint amely eleve implikálja a bűntudatot és a gyászt. Van, aki valóban racionálisan kezeli a dolgot, és nem „elfojtja” gyászát, hanem nincs neki.
ugyeugye
@SzendiGabor: végre egy értelmes megközelítése a témának

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.