A Rabszolgasors színésznője a Blikknek nyilatkozott.

Luélia Santos interjút adott a lapnak, amelyből kiderült, hogy tudja jól, hogy a Rabszolgasors sikeres sorozat volt szerte a világon, azon viszont meglepődött, hogy Magyarországon ekkora kultusza van még mindig.

Így élte meg a koronavírusos időszakot Isaura!

Fotó: YouTube

– Soha nem tudom elválasztani magam Isaurától. Más nagy sikereim is voltak persze a pályám során, de semmi sem hasonlítható igazán ahhoz a szeretethez, amit a közönség Isaura iránt érez, és ez számomra megtiszteltetés – mondta a lapnak  a színésznő, aki arról is mesélt, hogyan élte meg a nehéz 2020-as évet.

Tavaly március 7-én értem haza Rio de Janeiróba, a házamba. Az előző évben végig szappanoperákat forgattam Portugáliában. Boldog voltam, mert ott él az unokám. Épp csak megpihentem otthon, amikor március 11-én a WHO bejelentette a járványt. Azóta szinte nem is hagytam el az otthonomat. Csak kétszer mentem el, egyszer szavazni, egyszer pedig túrázni az itteni erdőben. Nagyon komolyan veszem a távolságtartást és minden elővigyázatosságot. Megértettem, hogy ez most egy tanulási folyamat, akik pedig nem tartják be a vírusellenes intézkedéseket, megbetegszenek. A fiam és több barátom is megfertőződött, sok művész meg is halt itt Brazíliában. Engem eddig szerencsére elkerült a koronavírus. A tévés és mozis forgatások leálltak, de türelmes vagyok, csak az oltásig kell kibírnunk

– nyilatkozta Lucélia Santos.

(Blikk)

Itthon - 2021. March 8., 23:19
Orbán Viktor elutazik a héten
Itthon - 2021. March 9., 01:41
Karácsony Gergely karanténba vonult

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok