Egyre jobban érzi magát a novemberben koronavíruson átesett Hobo, és már gőzerővel készül a fellépéseire, köztük a februárra tervezett születésnapi nagykoncertre.

A Blikk készített interjút Hobóval, aki épp egy februárban tartandó nagy Aréna-koncertre készül. 

Hobo 8 kilót fogyott a koronavírus miatt – most viszont már koncertjére készül

Földes László Hobo beszél a Hobo 75 elnevezésű születésnapi programsorozat beharangozó sajtótájékoztatóján a budapesti Nemzeti Színház Kaszás Attila termében 2020. február 6-án

Fotó, címlapkép: MTI/Illyés Tibor

A lap megjegyzésére, miszerint a koncert címe (Térdig a szarban, fülig a szeretetben) eléggé figyelemfelkeltő, és hogy miképp is látja a nagy magyar helyzetet, az énekes a következőt felelte:

Ez nemcsak a koncert, a készülő könyvem és egy megjelenő dupla lemez címe is. A mondat nem elsősorban rólam szól, sokkal inkább az országról, amelyben élünk. A gyűlölet Magyarországáról. A hazám a gyűlölet gyűjtőhelye lett, ez egyre elviselhetetlenebb. Nem ilyen országról álmodtunk az úgynevezett rendszerváltást követően.

Szerinte a magyarok önsorsrontó nemzet, de a jelenkor megosztott országában "a szeretet ereje tarthatja életben az embereket", őt is a közönség szeretete védi meg. 

Hobo a lap kérdésére elárulta, hogy átesett a koronavíruson, szerencsére viszonylag rövid időt, hat napot töltött kórházban. Mint elmondta, nyolc kilót lefogyott a betegség miatt, de négyet már visszahízott, köszönhetően a felesége szakácstudásának. Azt is hozzátette, hogy szobabiciklizik orvosi utasításra, amit dögunalomnak tart, és eddig zenéket hallgatott közben, de mivel napi 40 percre kell emelni a tekerési adagot, így Clint Eastwood-filmeket fog nézni, 

aki, akárhányadszor nézem, nem okoz csalódást, mindig szitává lő mindenkit.

Emellett heti kétszer súlyzózik is, de ami a legjobban zavarja, hogy napi kétszer 10 lufit fel kell fújnia, ez már sírba viszi. A betegsége elejét is elmesélte a Blikknek:

Novemberben egy szerdai napon lettem rosszul. Annyira, hogy Borbála, a gyönyörű feleségem mentőt hívott. A Korányiba vittek, és egy pokoli éjszakát töltöttem ott. Aztán csütörtökre hihetetlen módon sokkal jobban lettem. Jött a vizit, felsorakoztak az ágyamnál a szkafanderbe öltözött orvosok és megkérdezték, mire vagyok allergiás. Drága Elek főorvos úr, csak a beöntésre, azt nagyon nem szeretem – feleltem. Elfogadták.

Mint elmondta, Kóbor János búcsúztatására sem mehetett el, egyelőre otthon van a szerettei körében, és bár ezt a helyzetet nagyon élvezi (ahogy fogalmaz: végre férj és apa lehet, nem a "Hobo"), azért a színpad nagyon hiányzik neki. Reményei szerint januárban már folytathatja a József Attila-estjét a Nemzetiben. Otthon már főpróbaként lenyomta az egész műsort, de az orvosok januárban és februárban csak heti két fellépést engedélyeztek neki. És februárban jön az eredetileg a 75 éves születésnapjára tervezett koncert, ami viszont végül két évet csúszott.

Február tizenharmadikán leszek 77 esztendős, aznap lesz a koncert az Arénában, amelyet eredetileg a hetvenötödik születésnapomra terveztünk. Bár évtizedek óta hajtogatom, hogy a hétköznapok embere vagyok, azonban egy ilyen ünnep különleges ajándék, és ha visszanézek a negyvennégy év alatt lejátszott stadionkoncertekre, öröm és kellemes izgalom tölti el a lelkemet. Csodálatos érzés látni, hogy rengetegen évtizedek óta újra és újra eljönnek vidékről, a határon túlról vagy Budapestről, hogy bár térdig a sz.rban járok, a szeretet a fülemig ér, elhomályosítja a tekintetemet, és a szívembe markol

- mondta el a lapnak Hobo.

Forrás: blikk.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@KisTehen: de nem pofázott az oltásról se mellette, se ellene, te büdös gyökér..
Pálinkás Pál
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: anyáddal szórakozz csicska ,aki a világra ellett...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.