December elején megszületett Petrik Andrea színésznő második kisfia, a karácsonyt már négyesben töltötte a család.

A Blikk cikke szerint megszületett Petrik Andrea színésznő – akit a Kincsem című film főszerepe mellett más alkotásokból is lehet ismerni – második gyermeke, a szülés pedig kissé kalandosra sikerült.

A Kincsem sztárja villamossal ment szülni

Petrik Andrea játszik Edina szerepében Pass Andrea A vándorkutya című darabjának fotóspróbáján a Vígszínház Házi Színpadán 2018. október 3-án

Fotó, címlapkép: MTI/Mónus Márton

December 4-én született meg a kisfiunk. Nagyon meghitt volt, mert akkor esett le az első hó (...) A szülés nagyon könnyen ment. Egyedül, villamossal mentem be a kórházba, mert bár voltak fájásaim, nem voltam benne biztos, hogy ezek már a szülési fájdalmak, azt hittem, hogy egy rövid vizsgálat után haza is engednek. Hát nem így lett. Harminchét perc vajúdás után megszületett a kisfiunk. Nagyon hálásak vagyunk a Péterfy Kórház dolgozóinak, mindenki nagyon profi és kedves volt

- foglalta össze a történetet a lapnak.

A színésznő azt is elárulta, milyen nevet kapott a csöppség:

A nagyfiam, bár furcsa így mondani, hiszen még csak 21 hónapos, Benedek, és szerettük volna, ha az öccsének is ugyan az a monogramja, így ő a Brúnó nevet kapta. Nagyon nyugodt, aranyos baba, emlékeim szerint a bátyja sokkal intenzívebb volt. Amúgy érdekes, mert míg Benedek szőke hajú és kék szemű, addig a pici kreolbőrű és barna hajú, persze tudom, hogy egy baba sokat változik majd az idő múlásával.

Férjével, Pallag Márton színésszel már nagyon várták a második gyermeket, ám egy picit aggódtak, hogy elsőszülöttjük hogyan fogja viselni a kistesóval járó dolgokat. Szerencsére Benedek jól vette a helyzetet:

Aggódtunk emiatt, de szerencsére Benedek jól vette a dolgot. Két opció van, vagy olyan, mintha észre sem venné, tudomást sem vesz róla, vagy sikoltozva rohan Brúnó felé, szeretné simogatni, dajkálná, vinné magával, olyan, mintha azt hinné, hogy egy játékbaba

- árulta el a lapnak Petrik Andrea, aki a várandóssága miatt októberben visszavonult a színpadtól, a szerepeit is másnak adta át a Vígszínházban.

Ami miatt még volt bennünk félelem, hogy az éjszakák miként alakulnak, mert Benedek most lett akkora, hogy már átalussza az egészet. Féltünk, hogy a pici sírása felébreszti, vagy napközben zavarja majd, de egyrészt Brúnó tényleg nagyon nyugodt, békés baba, másrészt Benedeket egyáltalán nem zavarja, ha hall néha egy kis sírdogálást, talán már hozzászokott a hangzavarhoz, mivel nemrég bölcsődés lett (...) Jó látni, hogy mennyire szereti az öccsét. A karácsony is remekül telt. Bár sok időnk nem volt készülni rá, de Benedek nagyon élvezte, örült a fának és az ajándékoknak, már értette az ünnepet, tudta, hogy mi történik és nagyon tetszett neki. Jó volt kétgyerekes anyukaként megélni az első karácsonyt

- mesélte az elmúlt napokat Petrik Andrea.

Forrás: blikk.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Németh István
ÉS még csak le sem esett a gyűrű az ujjáról! Gratulálunk neki és nagyon sok boldogságot és örömet a gyerekekhez az egész családnak és különben BUÉK!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.