Az abortuszról és a vetélésről – lélektől lélekig

A napokban elment egy barátnőm babája, így újra följött bennem, hogy erről beszéljek, írjak. Sajnos a mi kultúránkban ennek a lelki hátteréről és következményeiről nem nagyon beszélünk, pedig fontos lenne.

Jelenlegi értékvesztett és zavarodott kultúránkban igen nagy hiba, hiányosság az is, hogy leány- és asszonytársaink egyáltalán nem lettek felvilágosítva arról, hogy mit jelent az, amikor elvetélünk, vagy akár elvetetjük a babánkat. (A halva született csecsemők elengedése is többnyire egyedül megjárandó út, erről Singer Magdi könyvet is írt.)

Sokan azt gondolják, hogy ez még úgysem volt gyerek, ez csak egy sejt, nem érez, nem gondolkodik, nem emlékezik. Én már a gimnázium felsőbb éveiben kötelezővé tenném a Néma sikoly című film megnézetését: döbbenetes és megrázó felvételsort láthatunk az abortuszról. A szívócső közeledtével a kis test elkezd hátrálni, amikor pedig eléri őt, néma sikolyra tátja a száját. (Ezután még összeroppantják a koponyáját, hogy aztán a szilánkokat is eltávolítsák.) És amibe még inkább döbbenetes belegondolni, hogy ez az eltávozott kis emberke nyomot hagy a családi energetikai rendszerben is. A családállításon kiderülhet, hogy kinek hány gyermeke ment el vagy lett elvetetve.(A családállításról, vagy Hellinger terápiáról a neten igen sok információ található.)

Hellinger ki is emeli: a rend része, hogy tudatosítsuk magunkban, gyermekünk hányadik a sorban. Tehát ha valakinek mondjuk már volt egy abortusza, és utána születik egy gyermeke, az az első megszületett, de valójában  második gyermeke lesz. Hiába ő  az elsőszülött, de ő a második. Ez az ő helye.

És most szó szerint idézem Bert Hellinger idevonatkozó szavait: „Halva születésnél fontos, hogy nevet kapjon a gyermek, és hogy a család teljes értékű tagjaként tartsák számon. Meg kell mondani a gyerekeknek, hogy volt egy testvérük, aki meghalt, és hogy ő is a családhoz tartozik mint legidősebb és első gyerek. A szülőknek fontos, hogy együtt ránézzenek a halott gyerekre, azután egymás szemébe, és mondják ki: ő a mi gyerekünk. Mi akartuk. Most hagyjuk, hogy elmenjen, de megőrzünk neki egy helyet a szívünkben.”

Később még ezt is mondja Hellinger: „Az élve világra jövő és azután meghaló gyermek hozzátartozik a családrendszerhez. Ugyanúgy az a gyerek is, aki az anyaméhben meghal, és azután szüli meg az anya. De a vetélés általában nem tartozik ide. Hogy ez pontosan hol kezdődik, és hol ér véget, nem lehet biztosan megmondani. A családfelállítások azonban ezt mutatják.”

Volt egy olyan családállítás-élményem (ez a hölgy egyébként abszolút szkeptikusan állt az egészhez, csak a testvére unszolására jött el), ahol kiderült, hogy állandó nőgyógyászati problémái (ciszta, mióma) és frigiditása hátterében a négy abortált gyermekének az el nem ismerése állt. Amikor ott feküdtünk négyen a földön (én voltam az első gyermek), és szembesülhetett a gyász megélésével, katartikus sírógörcs jött rá. Ennek a megélése segítette őt a gyógyulás felé.

Elmesélek még két szerintem igen érdekes vetéléssel kapcsolatos történetet, amit szintén a családállítások során láthattam. Az egyik nőnél az derült ki, hogy azért ment el a babája, mert 6 éves korában megkérdezték őt a szülei, hogy mit szólna hozzá, ha születne egy kistestvére. (Nyilván egy ilyen kérdést egyértelműen a szülőknek kell eldönteni, és a felelősség is csak őket illetheti.) Nála mégis egy igen különleges helyzet állt elő. Azt válaszolta a szüleinek, hogy ilyen kis lakásba, mint az övék, szerinte nem lenne jó, ha jönne még egy gyermek. Hallgattak rá a szülei, és 25 évvel később, ezen a bizonyos családállításon az jött ki vetélésének lelki okaként, hogy tudat alatt ő magára vállalta a szülei döntésének a felelősségét, és a lelke mélyén levő bűntudatból fakadóan ezzel büntette magát. (Ez valahol azt üzeni, hogy a szülők akaratlanul is áttolták a felelősséget a gyermekükre. „Hiszen megmondta Évike, hogy ne tartsuk meg…”) A szülők hárítása és a lány önbüntetése és szülei döntésének és felelősségének a felvállalása volt vetélése lelki hátterében.

Egy másik nőnél az jött ki okként, hogy anyai nagymamáját egy katona megerőszakolta a 2. világháborúban, ő viszont a nagymama rettegését és a lehetséges anyaságtól való iszonyát vitte tovább (mintegy az ő sorsát élve).

Többször láttam okként a saját megszületésen való stresszt, és a saját anyával való rossz kapcsolatot is.

Akár abortusz, akár vetélés esetében (a halva szülésről már írtam) mindenképpen ajánlom asszony és leánytársaimnak a gyász megélését, a tudatos búcsút, elengedést. Ha valaki úgy érzi, hogy külső segítő stresszoldása (akár kineziológus által, ez igen intenzív, személyre szóló és direkt módszer) még segítene, éljen vele. A családállítás olyan katartikus és nagyszerű módszer, hogy azt bármely esetben minden erre nyitott embernek ajánlom, hiszen minden családban vannak, voltak problémák, energia elakadások.

Csodálatos dolog nőnek lenni, és mennél inkább tudatosan éli meg az ember, annál inkább kamatoztathatja ezt az ajándékot.

Soma Mamagésa hivatalos oldala