Van annak már húsz éve is, hogy első ízben komolyan felvetődött: rekonstrukcióra érett az 1907-ben épült zenepalota. Úgy hét esztendeje a megvalósításhoz is egészen közel került a gondolat, hiszen kiírták a tervpályázatot, győztest hirdettek, de a kivitelezésig nem jutott el a dolog. Az idén megtört a jég. A nagy mecénás, Liszt Ferenc születésének 197. évfordulóján ugyanis az érintettek aláírták azt a szerződést, amely kiemelt projektté nyilvánította az európai felsőfokú zenei oktatás fellegvárának, a Zeneakadémiának a megújítását. A megállapodás értelmében a 11 milliárd forintos program kiadásainak 90 százalékát európai uniós forrásból fedezik, a magyar államot egymilliárd forintos költség terheli. A Liszt Ferenc téri főépület átadását 2011 végére, a Wesselényi utcai melléképületét 2010 késő őszére tervezik.
Kívül-belül megújul Kelet-Európa legszebb szecessziós épülete, a Zeneakadémia
Forrás:
Népszava Online
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Orbán Viktor is szerepelt Bujtor István egyik filmjében, elképesztő mit játszik benne a miniszterelnök
- Fertőzött vér: hitelből fizetik ki a több mint 4500 milliárd forintnyi kártérítést
- Izrael azonnal reagált az iráni elnök halálára
- Diplomája sincs a Cápák között milliárdos befektetőjének, társait is megdöbbentette, hogy nincs papírja
Itthon
- 2024. May 20., 10:28
Előkerült egy fotó Karácsony Gergely autójáról – Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül
Itthon
- 2024. May 20., 09:05
Drámai fotókon a kiemelt motorcsónak – összecsukta a szállodahajó
Itthon
- 2024. May 20., 11:24
Két éve még a rácsok mögött ült Robert Fico ideiglenes utódja – ez volt a bűne
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás