Robert Rodriguez folyton mást csinál, mint amit mond: a Sin City 2 és 3 még mindig sehol, és a korábban emlegetett Jetson család-remake és a dinoszauruszos film sem került sínre eddig. Javában készül viszont a rendező Shorts című, jövő augusztusban mozikba kerülő családi filmje, amelyben egy kissrác egy szivárványszínű, kívánságteljesítő követ talál, ami nagy felfordulást okoz. A fiúcskát Jimmy Bennett alakítja, aki még csak tizenkét éves, de az Oviapu-tól kezdve a most készülő Star Trek-ig már számos filmben szerepelt. Fontosabb szerepben láthatjuk még Leslie Mannt (Felkoppintva), John Cryert (Két pasi - meg egy kicsi), James Spadert (A titkárnő) és Kat Denningst (Charlie Bartlett) is. Robert Rodriguez Frank Miller februári szülinapi bulijánEmellett felröppent a hír egy újabb tervezett Rodriguez-projektről is, amelyet barátnőjével, Rose McGowannel valósítana meg - de erre ismét nem vennénk mérget, hiszen a tavaly beharangozott McGowan főszereplésével tervezett Barbarella-remake-ből sem lett ez idáig semmi. Az új film is remake lesz, ha megvalósul: Rodriguez a '85-ös Vörös Szonja című akció-fantasyt szeretné ismét vászonra vinni. A harcias Szonját megformáló Brigitte Nielsen szerepét természetesen McGowan alakítaná, de arról egyelőre nincs hír, hogy Arnold Schwarzenegger szerepét ki venné át.
Harcos amazonhoz nyúlna Rodriguez
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Eltűnt a képernyőkről az ismert műsorvezetőnő, súlyos balesetet szenvedett
- Ekkora ovációval fogadta a tömeg Vácon, hogy Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort
- Igaz történet: „A vőlegényem meghalt az esküvőnk napján - aztán felfedeztem a titkos életét”
- Fotón a Komáromig jutott svájci luxushajó, amely letarolta a kishajót Verőcénél – Ha a magyar rendőrség nem ál...
Itthon
- 2024. May 19., 16:15
Drámai részletek a verőcei hajóbalesetről: Így van most a férfi, aki kijutott a partra az ütközés után – Egy nő holttestét a Megyeri hídig vitte a Duna
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Új hozzászólás