ertvárosi általános iskola alsó tagozat, napközi a helyszín. Több szülőtársammal együtt várakoztunk a folyosón a saját gyerekünkre, amikor kivágódott a folyosón egy ajtó és a napközis tanító néni kipenderítette a gyereket a folyosóra úgy, hogy szó szerint a fal adta a másikat. Ez már magában is megdöbbentő volt, az utána következő hangorkán még inkább: "Úgy pofon váglak, hogy behugyozol! "-üvöltötte a napközis "tanító néni". Alig akartunk hinni a fülünknek.
Forrás:
ellenorzo.blog.hu
Feltöltő: kiwi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
44 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A kedves megbotránkozott szülők pedig jól tennék, ha (mint a régi szép időkben) olyankor is rászólnának a más gyerekére, amikor az valamilyen kirívó neveletlenség okán rászolgál, és nem csak akkor foglalkoznának vele, amikor olyan sérelem éri, amelyről feltételezik, hogy könnyen a saját gyermeküket is utolérheti!
Nem is olyan régen (1989) Ruzsán egy matektanárnőt az osztályból bevittem az igazgatónő elé, nyakánál fogva.
Ott közöltem vele, ha még egyszer a kölökhöz ér, úgy pofán vágom az osztály előtt, hogy a taknyán csúszik Budapestig!
Ha én, a nevelőapja nem bántom a fiamat, akkor ő ne merje! Főleg ne rossz értelembe vett pedagógiai okokból.
Ricsi bemondta matekból a jó megoldást. Amúgy rossz matekos:)
Erre úgy pofonvágta, hogy a gyerek kiesett a padból!
Én akkor 120 kg a tanárnéni meg saccra 55 kg. vasággyal....
Utána megtorlásképpen a kolléganője megbuktatta "Ének-Zene " tantárgyból.
A saccra 500 rajkó közül egyetlen volt aki Brahms, Mozart, Sosztakovics, Beethoven vagy esetleg Bartók zenéjét szerző szintjén felismerte! Nálam ugyanis ezek szólnak.
Bocs, de ennyi idő múltán is indulatba jövök:(
Nem azt írtam, hogy pedagógus, mert azt lassan már nem lehet csinálni:(
Rettenetes az, hogy a tetves politika mindenbe beleverte az orrát, a Qtyám segge helyett!
- de azért higgy a fiadnak és idegeskedj tovább. - elég szomorú, hogy egy tanárnak semmi joga nincs csak az, hogy elviselje az ilyen és hasonló kölkök lelkiterrorját.
Nincs szándékomban megsérteni, de pajtás te sokszor úgy látod a dolgokat, mint akit egy másik bolygóról küldtek ide.
@perta: Valaha az iskola volt a diák második otthona, ahol a tanár nevelt és oktatott.
@vukkocska: Milyen nevelés otthon az olyan hogy 5. kes kifestve pirszinggel meg francos ruhába megy az iskolába.
Ugyanúgy hiányzik a mai fiatalok neveléséből a katonaság is.
1 zsák búza meg ne legyen már mérvadó.
Egy zsák búza nem, de aratási szezonba hétről hétre naponta esténként 50-60 zsákkal felhordani tyúklétrán paraszt padlásra meg görnyedve a kakasüllők alatt…. az már mérvadó. Az én korosztályomnak ez volt a konditerme. Kor eljárt felettem, de még ma is kimerek állni a mai, felfujt gyerekekkel egy ilyen tréningre. Ez a természetes nevelés, és fizikai kiállás hiányzik a mai nevelésből. Mi lenne, ha ma is a diákokkal nyittatná, meg kapáltatná, kötöztetné, permet öltetné a tanár a szőlőjét. Valamikor ez is a tanítás szerves része volt.
én, te, ő
Én tanulok, te tanulsz, ő lóg,
Én vizsgázom, te vizsgázol, ő nem buktatható,
Én dolgozom, te dolgozol, ő hátrányos,
Én spórolok, te spórolsz, ő segélyt kér,
Én építek, te építesz, ő igényel (és kap is),
Én gyereket szülők, te gyereket nemzel (annyit, amennyit el tudunk tartani),
ő világrapotyogtatja tucatjával, és eltartatja velünk,
Én nevelem a gyerekemet, te neveled a gyerekedet, ő megveri a gyerekeinket,
Én megvásárolom, te megvásárolod, ő kirabol,
Én kertészkedem, te kertészkedsz, ő ellopja,
Én állatot tenyésztek, te állatot tenyésztesz, ő elhajtja,
Én továbbképzem magam, te továbbképzed magad, ő segélyt kap,
Én adót fizetek, te adót fizetsz, ő visszaigényel,
Én nyugdíjjárulékot fizetek, te nyugdíjjárulékot fizetsz, ő méltányossági
nyugdíjat kap
Én korán meghalok, te korán meghalsz, ő a társadalom áldozata, ha korán
meghal,
Az én hamvaimat szétszórják, a te hamvaidat, kicsi betonfalba falazzák, ő
családi márványozott, aranyozott, étellel, itallal pénzzel, arannyal
megrakott kriptában tér örök nyugalomra!
.. MERT UGYE, KINEK MI A HAGYOMÁNYA, KI HOGY TANULTA...VAGY MÉGSEM, CSAK
EZ JUTOTT?
És ne állj ki. Csúnya csalódás érne.
A Jobbik erőszakos, törvényt nem tisztelő, magukat kiskirályoknak hívő embereket akar nevelni akik vallásos révülettel isszák a szavukat.
Ezzel szemben az LMP gondolkodó, érvelő, másokat is meghallgató, becsületes embereket akar nevelni.
Maradjunk szerintem annyiban, hogy a Te gyereked/unokád úgy üsse a tanár ahogy csak akarja. Az enyémnek pedig mondja el, hogy hibázott, mivel hibázott, miért hibázott, mik a következményei mások számára is. Adjon esélyt, hogy megértse, és segítsen kijavítani.
Amit átmásoltál a barikádról (fognak ezért moderálni?) meg ott is _viccként_ szerepel. Csak Te veszed komolyan.
Nem tudom, hogy lehet legyőzni egy ellenséget. Szerencsére egy sincs. Így nincs is szükségem ilyen tudásra.
Barikáddal kapcsolatban milyen igazságot? Napi vicc vagy milyen címen futott amit átmásoltál.
Nem tudom mennyire vagy öreg, de, hogy Én nem vagyok fiatal az is biztos. Bárcsak úgy lenne!Azt sem értem milyen tapasztalatod lehet ami nekem nincs... Tekintve, hogy azt sem tudod nekem milyen van.
Értelmiségi nevelésbe mióta fér bele a verés? Szerintem egy szó aminek a jelentését nem ismered csak használod...
Tudod milyen az értelmiségi nevelés? Aminek a végeredménye politikus, mérnök, cég vezető lesz. Nah Én ilyet kaptam. Egy hangos szó sem hangzott el soha, nemhogy verés.
De mondjuk látszik is, tőlem távol áll az erőszak. Téged vertek, Te is ütnél mindenkit. Szép példa...
Én francia nevelést kaptam, emiatt érzem magam értelmiséginek!
Ja, francia kulccsal ütöttek-vertek három évig:)
Új hozzászólás