Háromkerekű villanyautó mozgásban – T3 Motion GT3

A T3 Motion elhintett egy kis információmorzsát a még készülőfélben levő, konnektorról tölthető, kétszemélyes elektromos járművéről.

Századik évfordulóját ünnepli az Alfa Romeo

Idén, pontosabban júnisban ünnepli 100. születésnapját a sokak által kedvelt olasz gyártó, az Alfa Romeo, mely 1986 óta a Fiat Csoport része.

Kisméretű hibrid hajtásláncon dolgozik a Fiat

A legfrissebb hírek szerint az olasz autómárka mérnökei már javában fejlesztik a cég első - benzin-elektromos - hibridrendszerét.

Koons bácsi ezt is elintézte: egyedi lett a BMW M3 GT2

A múlt héten Párizsban mutatkozott be Jeff Koons legfrissebb műalkotása, mely természetesen ezúttal is BMW alapokon nyugszik.

Vesztesége ellenére is helyzeti fölényben a Tesla

A Honda ugyan az egyetlen olyan gyártó, aki hidrogénhajtású, károsanyag-kibocsátás mentes járművet kínál Kaliforniában, ez mégsem elég ahhoz, hogy kielégítse az állam által előírt feltételeket.

Mégsem lesz 2+2 üléses verzió a McLaren MP4-ből

Az MP4-12C fejlesztésével a McLaren igen nehéz fába vágta a fejszéjét, hiszen a sokáig világviszonylatban is uralkodó F1-es óta nem kezdtek önálló típus fejlesztésébe, és a Mercedes-McLaren kooperációval készült SLR-rel lezárult a két cég közös munkájának szakasza.

GT3-as versenyautó, Mercedes SLS AMG alapokon - videóval frissítve

A BMW után a Mercedes is GT3-as versenyautó építésére szánta el magát, ám a csillagos márka legújabb sirályszárnyas sportautójának alapjaira készítette el a pályaautót.

Grand Cuopéval bővülhet a BMW 6-os szériája

A BMW a tervek szerint 2012 második negyedévében küldi gyártásba a Grand Coupét.

Hyundai Coupe startol 2011-ben

A Hyundai Coupe régóta várt utódját már a következő év elején a szalonokba küldhetik a koreaiak, nem sokkal az októberi Párizsi Autószalonra tervezett bemutatója után.

Jövőre búcsút mondhatunk a Chrysler névnek

A Chrysler neve 2011-ben szinte teljesen eltűnik Európából, ugyanis a jelenlegi összes modellt Lancia néven fogják árusítani.

Szörny Rt. – összehasonlító teszten a sportkompaktok legjava

1436 lóerő, hat autóban.

Még egy évet kell várni az új Audi A3-ra

Az Audi várhatóan egy évvel elhalasztja az új A3-as piaci bevezetését, hiszen a fejlesztés és a "népszerűsítés" folyamata több más típusnak, így az A1-nek és a Q3-nak munkálataival is ütközik.

Hibrid 9-3 és új belépőmodell a Saabtól

A holland Spyker kezére került Saab komoly terveket dédelget, az információkat pedig folyamatosan csepegtetik az illetékesek.

Egy korszak lezárul: a Ford véget vet a Mercurynak

Nincs mese, a világgazdasági válság még mindig szedi áldozatait.

Sebességi rekord a világ leggyorsabb fűnyírójával

Don Wales pár nappal ezelőtt új szárazföldi sebességi rekordot állított be „enyhén” felpaprikázott fűnyírójával, melyet egyébként Project Runninblade névre kereszteltek el.

Megskalpolják a Ferrari 458 Italiát?

A hírek szerint a nemsokára érkező tető nélküli Ferrari, a 458 Italia Spider összecsukható fém tetővel hívogatja majd a vásárlókat.

Kínai Bugatti Veyron, cigarettásdobozokból

Úgy tűnik, a Bugatti Veyron tényleg mindenkit megihlet.

2011-ben indul világhódító útjára a VW Up

A közelmúltban egy már csak kis mértékben Polonak álcázott Volkswagen Up modell került lencsevégre, bizonyítván, hogy a fejlesztési munkálatok utolsó stádiumukba kerültek és, hogy 2011-ben újabb modellinvázióra számíthatunk a konszern részéről.

Egy szeletke történelem - 30 éves az Audi Quattro hajtása

Magát az ötletet, hogy egy személyautóba kellene valami bonyolult, mind a négy kerék meghajtására alkalmas erőátviteli rendszert fejleszteni, egy kis katonai célokra készült terepjáró, a Volkswagen Iltis adta.

Nem az erő a nyerő – Honda CR-Z menetpróba

Végre eljött a pillanat: elvesztettük CR-Z-szüzességünket.

Pezsgőspoharat tör a Lexus LFA kipufogóhangja – videóval

Épphogy kijelentette a Lexus a napokban, hogy 560 lóerős, nagyjából 10 évig fejlesztett, horribilis (nagyjából 80 millió forintos) áron értékesített szupersportautójának mind az 500 példánya elkelt, a japánok máris kiadtak egy egészen érdekes, gyári videót az autóval kapcsolatban.

Mercedes motort kaphat a következő Nissan Z

A Nissan radikálisan megváltoztatja a 370Z koncepcióját a modellváltáskor.

Hidrogénes Wankellal tér vissza a Mazda Le Mans-ba

Méltó módon búcsúzik a Mazda RX-8, ugyanis a Wankel-motoros sportkupé még megpróbál fityiszt mutatni a konkurenciának a Le Mans-i versenypálya aszfaltján.

Tessék, csak tessék: eladó a 007-es Aston Martin DB5-öse

George Barris 1966-os Batmobile-ja mellett minden idők másik legismertebb filmes autója James Bond 1964-es Aston Martin DB5-öse, amely a történelem során most először kerül kalapács alá.

Furcsa Lamborghini érkezett, egyenesen a jövőből

A futurisztikus formatervvel megáldott sárga álom a Kréta szigetén található bronzkori görög épületegyüttes, Knosszosz után kapta nevét, időközben azonban átszáguldott évszázadok sokaságán, majd miután végső formáját elnyerte, az időgép 2010 júniusába vitte vissza.

Közzétették a Nissan Juke magyar árait

A Nissan legújabb modellje, a kompakt crossover kategóriát képviselő Juke hazai ára 4,2 millió forinttól indul, ám a jobban felszerelt Accenta és Tekna szintekért plusz 450, illetve 850 ezer forintot kér a gyártó.

100 darab villanyos Karmát indít útnak a Fisker

A kaliforniai származású – elektromos járművekkel foglalkozó – Fisker első ízben 100 darabos példányszámban kívánja előállítani Karma nevű, konnektorról is tölthető hibrid négyajtós sportautóját, melynek ezen szériáját tesztelésre fogják használni.

Tíz másodperc alatt 140-re villannyal

Az elektromos hajtású autókkal sokáig az volt az egyik legnagyobb probléma, hogy nem voltak kívánatosak a vásárlók számára.

A világ leglassabb Porschéja - Ferdinand GT3 RS

A képeken és a videón a vadonat új Ferdinand GT3 RS látható, amit a Porsche alapítója után Ferdinandnak neveztek el alkotói, noha sziluettjén kívül nem sok köze van a zuffenhauseniek irigyelt 911-eséhez.

Burzsujabb a burzsujaknál: garázs és sportautó egy jachtban?

Bizonyára Ön is törte már azon a fejét, hogy mi is az, ami még hiányzik az életéből.