Hivatalos képen a frissített Mercedes CL

Egyetlen kép látott napvilágot, melyen egy AMG jelmezbe öltöztetett Mercedes CL szerepel – frissített verzióban.

Magas ugrás - első hazai teszten az Opel Meriva

Hosszú idők óta ez volt az első olyan magyarországi premierrel egybekötött tesztvezetés, amelynek keretén belül az autóval - fotózással együtt - nem csak 15-20 perces futóismeretséget köthettünk, hanem tényleg részletesen megvizsgálhattuk.

Sportautó koreai módra: a Spirra akár 500 lóerős is lehet

A Proto Motors PS-II névre keresztelt koncepciójának bemutatkozását követően kilenc év kellett ahhoz, hogy Dél-Korea bemutassa első szériagyártású szuperautóját.

Déja vu: emelkedik az üzemanyagok ára!

Két forinttal emelkedik a benzin, és három forinttal nő a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - erősítették meg piaci forrásokból.

Érkezik az új Jetta - ízléses szedán a VW-től

Bár a Volkswagen csak holnap tervezte lerántani a leplet türelmetlenül várt új szedánjáról, a Jettáról - mely ezentúl már nem a Golf egyszerűen puttonyosított változataként készül - a médiában már előbb felbukkantak az első képek az érkező középkategóriásról.

Különleges BMW M3-at kap Amerika

Nagy a titkolózás a bajorok háza táján, de az biztos, hogy ezúttal a tengerentúlnak kedveskednek egy meglepetés-szériával.

Hupikék színben érkezik a különleges Pagani Zonda

Nincs megállás: a Tricolore után újabb limitált szériát dob piacra az olasz szuperautó-gyártó.

BMW Z9 – retteghet az Audi és a Mercedes?

Egy hihetetlen, kétüléses BMW szupersportautót ábrázoló képek jutottak el szerkesztőségünkhöz.

Trimtab 3x3 - Az autó alternatívája?

A tanulmány céljáról nincsenek értesüléseink, de bizonyos, hogy az emberek nagy részének az ilyen közlekedési eszközökre való átszoktatásával a nagyvárosok úthálózati és szmogproblémái gyorsan megoldódhatnának.

Morgan EvaGT – ízléses négyüléses kupé a láthatáron

Az egzotikus sportautókat készítő angol Morgan egy sokat sejtető fotóval lepte meg az autós médiát, melyen hamarosan érkező EvaGT névre keresztelt négyüléses kupéjuk vonalai láthatóak.

Év végén érkezik az új Audi A7

Az Audi A7 érkezésével már szinte az összes prémium-gyártó kínálatában lesz majd négyajtós kupé.

Aranyoskáim – Citroën C3 és C3 Picasso teszt

Későn érkezni még a viszonylag hosszú fejlesztési periódussal rendelkező autóiparban is nagy erény – márpedig a Citroën nem az első volt, aki a kis egyterűek piacára betört.

Ősztől sokak kedvence lehet: itt az új Suzuki Swift

A Suzuki tegnap Esztergomban, egy ceremónia keretében rántotta le a leplet legfrissebb tömegtermelésű modelljéről, a következő generációs Swiftről, mely komoly fejlődést mutat elődjéhez képest.

Passat CC Exclusive - luxus á la VW

Bár a wolfsburgi gyártó célja az új felszereltségi szinttel az autó luxus- és kényelemérzetének növelése, a katalógusban nem találunk hosszú extralistát az Exclusive szócska alatt, inkább néhány apróbb ízléses elemmel próbálták igényesebbé, finomabbá tenni az autót.

Okos alternatíva - Opel Zafira 1.6 Turbo CNG teszt

Néhány hete egy egészen különleges tesztautó járt az Autó Pult szerkesztőségénél.

A Michelin újra feltalálta a kereket

Differenciálmű, fék, rugó, lengéscsillapító – mind olyan részegységek, melyek a motor és a nyomatékot az úttestre átvivő kerék között helyezkednek el.

Újabb művészi BMW - ezúttal kőből, Kínában

A végeredmény szinte hihetetlenül aprólékosan kidolgozott lett.

A MINI-hez elérhető árú extra lesz a V8-as (hang)élmény

Az autók által nyújtott vezetési élményt igen sok tényező befolyásolja.

Egy szeletke történelem: 30 éves az Audi Quattro hajtása - második epizód

A 30 éves Quattro hajtás emlékére készült első, izgalmas autótörténelmi csemegéket szolgáltató cikkünk után megérkezett a beígért második rész, amelyben konkrétan a "vassal", a fogaskerekek lelkivilágával, azaz a technikai háttérrel foglalkozunk.

Új modellek helyett inkább frissülő régiek az Aston Martinnál

Az Aston Martin a 2013-14-es évforduló környékére tervezi piacra dobni a DB9 és a Vantage frissített változatát.

Enyhén frissült a Mercedes ML63 AMG

Egészen biztosan nem rohannak majd fejvesztve Mercedes-Benz kínálatának legerősebb SUV-jával rendelkezők a szalonokba, hogy lecseréljék modelljüket az újdonságra, ám aki erre várt, az megkapja: enyhén frissül az ML 63 AMG.

Közutakon tesztelik az elektromos Audi R8-at, az e-tron-t

Egyelőre közel sincs vége az Audi R8 e-tron fejlesztési folyamatának; a különc R8 személyében a németek egy teljesen elektromos, emellett összkerékhajtású szuperautót szeretnének piacra dobni, ám várhatóan csak a 2012-es év végén.

A legmenőbb törp – Chervolet Spark 1.2 LT teszt

Az eddig csak egyszerűen az egyik legolcsóbb négykerekű eszközként kínált Daewoo Matizt Chevrolet Sparkot is megragadta az új idők szele: a tervezők ugyanis figyelemfelkeltő külsőt, és ehhez illően merész belsőt faragtak hozzá.

Beújít a Ferrari: lebilincselő tanulmány, V6-os motor és nyitott 599

Három különböző irányból, de egy pontra összpontosult ma az autók világában járatosak figyelme: a célkeresztben a Ferrari volt, melynek háza tájáról özönlöttek az újdonságok.

Biztonságosabb is lehetne a Mazda CX-7

Az Európában forgalmazott autók biztonságáért felelős független szervezet legfrissebb törésteszt-sorozatában mindössze három típust vetett vizsgálat alá (Alfa Giulietta – rövidesen bemutatjuk biztonságosságát-, új 5-ös BMW, Mazda CX-7), amelyek közül a leggyengébb eredményt a japánok szabadidő-terepese érte el.

600 lóerős, futurisztikus sportautó a Panoztól

A képeken látható, formáját tekintve talán akár egy újabb Batmobilként is helytálló négykerekű teljes neve Panoz Abruzzi Spirit of Le Mans.

MINI, 7 üléssel – már a tervezőasztalokon!

A napokban a MINI egyik projektvezetője egy brit magazinnak nyilatkozott a márka jövőjével, terveivel kapcsolatban, valamint beszélt néhány mondatot a tervezőasztalon lévő modellekről.

Lépcsőshátúval bővíti a Škoda a Fabia-család palettáját?

Alig telt el néhány hónap a Škoda megújult kis kategóriás modelljének bejelentésétől, a legfrissebb hírek szerint újabb lépésre készül a német kézben lévő cseh gyártó a sorozattal kapcsolatban: állítólag új karosszéria-változat érkezhet a kínálatba.

Új élet a felső-középkategóriában: bemutatkozik a Renault Latitude

Miután a Renault felfüggesztette a Vel Satis gyártását, a felső kategóriában gyakorlatilag utód nélkül maradt a márka.

Luxusautó érkezhet Európába Taiwanból

Taiwan első autómárkája, a Luxgen részleteket és képeket hozott nyilvánosságra új modelljéről.