Totális kontroll: minden járművet kitereltek az M7-esről

Csempészcigaretta, körözött autó, túltöltött kisbusz, kisebb közlekedési szabálysértések, útdíjbliccelők.

Film készül egy „építészetileg” semmitmondó, 38 kilométeres romániai autópályáról

Ami rendkívüli a nevezett sztrádában: hogy a rendszerváltás után ez lesz az első, amely két jelentősebb várost – és nem egy kis falut egy még kisebbel (lásd észak-erdélyi autópálya) – köt össze.

Eldőlt, hogy ki építheti az autópályát

A Colast kigolyózták, jött helyette az Astaldi-Max Boegl konzorcium, amely mindenkit meglepett árajánlatával.

Csigaütemű sztrádaépítés Romániában - 5 év, 89 km, 2,3 milliárd euró!

Fél évszázad múlva lesz ezer kilométernyi autópálya Romániában, ha az eddigi ütemben folytatódik a sztrádák építése, írja mai számában a Ziarul Financiar.

Fegyveres rablás az autópályán - álarcosok 23 kiló aranyat zsákmányoltak

A kár több mint egymillió euró.

Betonfalnak ütközött egy kocsi az autópályán - 9 éves gyerek kómában

A gépjármű vezetője nem lassított megfelelően az egyik pihenőhelynél, ebből eredt a tragédia.

M70-es: autópálya lehet a halálútból

Akár autópálya is lehet a halálútként emlegetett M70-esből.

Videó: "Szellemlovas" az autópályán

Veszélyes mutatványra vállalkoznak az autópályák szellemlovasai: száguldás közben egyszer csak kimásznak az autó tetejére, ott "szörföznek", míg az autó sofőr nélkül megy tovább.

Autópályára kényszerültek a tajvani vadászgépek

Lévén a reptereket szétlőtték a kínaiak - persze csak gyakorlatról van szó :)

Szellemet videózott le egy TV-stáb?! - Videóval

Kísérteties felvételt készített egy tragikus autóbaleset helyszínén az ITV London Tonight televízióstábja.

Utazó bűnözők: az autópályán érkeznek a tolvajok

Illegális házalók, trükkös tolvajok: a bűnözők az autópálya előnyeit kihasználva, akár az ország másik végéből is átruccannak Zalába.

Videó: Havas és csúszós autópálya

Nehezen volt járható az autópálya a karácsony utáni hóesésben.

Beindult az M4-es autópálya projekt!

A tervezett útszakasz hossza 32 kilométer, Berettyóújfalut követően Szentpéterszeget, Gáborjánt, Hencidát, Váncsodot, Bojtot és Nagykerekit érintve éri el a határt.

Zaha Hadid sztárépítész tervezheti a budapesti Fotómúzeumot

A Walker and Williams Investment Group Hungary 3-5 milliárd forintért ikonikus épületet építene az M7-es budapesti szakasza mellé a világhírű, jelenleg nehéz helyzetben működő kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumnak.

Eladók az Európát Ázsiával összekötő isztanbuli hidak és 2 ezer kilométernyi autópálya!

Az ÖYB befejezte mintegy 2 ezer kilométernyi autópálya, valamint a Boszporusz-szorost átívelő két isztanbuli híd privatizálásának előkészítését – írja a Hürriyet Daily News.

Nyüzsögtek az egyenruhások az M7-esen

Nagyszabású akció keretében láthatósági mellényt viselő rendőrök, pénzügyőrök, katasztrófavédelmi szakemberek, a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai és polgárőrök ellenőrizték szerdán délelőtt 10 órától az M7-es autópályán Budapest felől Nagykanizsa irányába igyekvő sofőröket.

Gázos Opel égett ki a pályán

Kigyulladt és ég egy Opel személyautó az M5-ös autópálya 73-as kilométerszelvényénél, Kecskemét és Lajosmizse között a leállósávban.

Tömegbaleset Portugáliában - képek

Tömeges baleset történt Portugáliában az A25-ös autópályán, Lisszabontól 150 mérföldre.

Széles Gábor két új várost épít Százhalombattának. Lesz új Duna-híd is!

Széles Gábor kicsiny cége Demjánhoz hasonlóan Biatorbágyon nem tudta megvetni ingatlanfejlesztői lábát.

M9: mégis a C verzió a befutó?

Várhatóan szeptemberben hoz rendeletet a megyei közgyűlés Zala megye területrendezési tervének felülvizsgálatáról, s benne az M9-es gyorsforgalmi út vonaláról.

Makó Jeruzsálemtől: csődbe ment az M43-as sztrádát építő cég

A Szeviép csődje óta már biztos: augusztus 31-ére nem készül el az M43-as Makóig tartó szakasza.

Még hamarabb érhetünk Ferihegyre

Hétfőn ünnepélyes keretek között átadták az M31-es autópályát, amit délután a közlekedők birtokba is vettek.

Gyurcsány megépítette, Orbán átadja - Elkészült az új M31

Elkészült és ma estig átadásra kerül az M3-as és M0-s autópályákat összekötő 12 kilométeres autóút.

Eszméletlen balszerencse! Meghalt egy 15 éves fiú, miután egy mentő és egy rendőrkocsi is elgázolta

Az autópálya leállósávja igazi vészsávnak bizonyult, ahol a bajt nem lehetett elkerülni.

Súlyos baleset: felborult a kamion a felhajtónál

Egy ember megsérült, amikor felborult egy kamion a 35-ös számú főút Debrecenből kivezető szakasza és az M35-ös autópálya kereszteződésében pénteken, miután személyautóval ütközött – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

223-nál kapták le – rekord az M3-ason

223 kilométer per órás sebességgel mértek be egy autóst az M3-as autópályán, így megszületett az júniusi sebességrekord Hajdú-Bihar megyében.

Budapesti olimpia: a magyar önpusztítás mintapéldánya?

A budapesti olimpia a magyar közélet állatorvosi lova.

Csempészek az M7-esen! 258 karton cigi a Mercedesben

Pénteken dél körül kezdődött a teljes eltereléses ellenőrzés az M7-es autópálya zalakomári pihenőjénél, s a vámosok horgára már fél óra múlva kapitális fogás akadt.

Forgalommal szemben hajtott egy férfi az M3-ason

Felhajtott az autópályára, majd Miskolc felé indult személygépkocsijával egy 49 éves férfi a péntekre virradó éjjel, nem sokkal éjfél után.

Javítások az M7-es autópálya zalai szakaszán

Múlt szombaton foglalkoztunk az M7-es autópálya zalai szakaszán zajló javításokkal, s jeleztük: kérdéseket tettünk fel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek is.