Autó a beváltott receptért

Az egyes patikaláncok mögött álló nagykereskedők ma már autókat, mosógépeket kínálnak a betegeknek az orvosi receptek beváltása fejében.

Édes vörösbortól lett kómás beteg Ferenc

Egy örkényi férfi azt állítja, hogy egy olcsón kapható, áruházi, édes vörösbortól kapott olyan súlyos mérgezést, hogy három hétig mély altatásban tartották orvosai és ideiglenesen a veséi is leálltak - írja a Bors.

Fájdalmas élvezet a miskolci prostitól

Kétszeresen is rosszul járt egy miskolci prosti szolgáltatásait igénybe vevő férfi.

Pillantás a nyomorba – Avasi hajléktalan-körkép

Miskolcon, az Avason minden adott a hajléktalanoknak: kukázás, kéregetés, menedék.

Robin Williams nagyon beteg

Megszakította amerikai előadókörútját Robin Williams, miután kiderült, hogy szívműtétre van szüksége - jelentette be csütörtökön a komikus, színész szóvivője.

Filip, a csodatevő négylábú

A népesség közel egy százaléka epilepsziás, Magyarországon körülbelül 70 ezer embert érint ez a betegség.

Michael Jackson súlyos beteg, de visszatérne +16-os fotó

A szebb időket is megélt Jacko körül nagy a felhajtás.

Történet egy példamutató orvosról | Családi Net

A gyógyulásba vetett hit, az akaraterő nagyon fontos a betegek részéről, de némi szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy a specialistához eljusson a beteg, aki megmentheti az életét.

Ügyeletes: Dr. Flegma

Az influenzajárvány kellős közepén valahogy nem szívesen vesszük ki a betegszabadságot – még akkor sem, ha már alig élünk.

(gondfoci) - Csajozás Szerepjáték | Bekex

Hogyan szedjünk fel nőket?

Fejtörő 47. | Bekex

Mindenkinek, aki belefáradt a sudokuba, itt egy kis oldschool képrejtvény.

Patkány evett a gyerekekből egy moszkvai kórházban

Agresszív patkányok támadták meg a Moszkva-melléki Szerpuhov város gyermekkórházának betegeit.

Elfen Lied rajongóknak | Bekex

Mai rejtvényünk: miért dicloniusnak lenni a legkirályabb az egész világon?

Több órás várakozás a háziorvosnál

Nem csak gyógyszer, hanem háromféle mérés is kérhető a patikák többségében a beteginformációs saroknál, melyek kialakítása ettől az évtől kötelező.

Sztriptíz meghallgatás

Állásinterjúm egy feltörekvő sztriptíz tehetséggel.

Orvosi bravúr Debrecenben - egykilós követ operáltak ki egy betegből az orvosok

Több mint egykilós, úgynevezett bélhólyag követ operáltak ki debreceni orvosok egy 48 éves férfi testéből.

Mit vesznek a debreceniek a szexshopban?

Perverz?

A náthás ember a védőoltás ellenére is elkaphatja az influenzát

A becslések szerint 2-3 hét múlva Magyarországra érkezik az influenzajárvány.

Biztosított jövedelmek baj esetére

Az úgynevezett jövedelemkiesés-biztosítást az egyik internetes alkuszcég arra találta ki, hogy akkor fizessen, ha a biztosított megbetegszik, vagy elveszíti az állását.

Indulatok a debreceni állatvásárban

A kéknyelv betegség miatt hozott állategészségügyi intézkedések változatlanul érvényben vannak, de már csak az állattartók idegeit borzolják...

Norbi a halálra készül?

Schobert Norbi veleszületett szívbetegségben szenved, amiről csak nemrég szerzett tudomást.

Kolbászmérgezés: ritka, de halálos!

A ritka betegség elkerülhető lene, ha a disznóvágásokon jobban figyelnének....

A magasvérnyomás-betegség a nőket sem kíméli

A haláloki struktúrát tekintve valamennyi életkorban mindkét nemnél változatlanul a keringési rendszer betegségei okozta halálozás vezeti, melyet a daganatok miatti halálozás követ.

Beperelte a szigetvári kórházat egy beteg, akinek szívét átszúrta egy benne felejtett tű

10 millió forint kártérítés kér az a Baranya megyei férfi, akiben hét éve egy műtét után tűt felejtettek az orvosok a szigetvári kórházban.

Orvosra támadt egy beteg Miskolcon

A rendőröket kellett kihívni karácsony első napján, hogy megfékezzenek egy feldühödött beteget Miskolcon a Megyei Kórház baleseti ambulanciáján.

Év Kórháza: második a B.-A.-Z. Megyei Kóház

Eddig közel 67 ezren adták le szavazatukat az "Év Kórháza 2008" választáson.

Tüdőátültetés mentheti meg Michael Jackson életét?

Súlyos beteg Michael Jackson - közölték hétfőn brit és amerikai médiumok.

Columbo hadnagy nagyon beteg

Alzheimer-kórban szenved Peter Falk amerikai színész, minden idők egyik legismertebb nyomozójának, Columbo hadnagynak a filmbeli megszemélyesítője.

Folyton hideg végtagok - Betegség tünete is lehet

Hideg időben végtagjaink hamar lehűlnek - a jelenség természetes, és ebben a formában egyáltalán nem kóros.

A tüdőrákosok jó része sosem dohányzott

Emelkedik a tüdőrákos betegek száma Magyarországon, sőt egyre több az olyan tüdőrákos beteg, aki soha nem dohányzott.