Hogyan csökkenthető a cukorbetegség lehetősége?

Tudósok szerint, ha a szénsavas, cukros üdítők helyett inkább vizet iszunk, jelentősen csökkenthetjük a kettes típusú diabétesz kialakulásának a kockázatát.

Hogyan légy egészségesebb 24 óra alatt?

Igazán kevés energia befektetés szükséges ahhoz, hogy a civilizációs problémákat, mint a magas vérnyomást, vagy a diabéteszt enyhítsük.

Véd a tej a diabétesz ellen!

Szív- és érrendszeri betegségek vizsgálatára indított megfigyelésük során a Harvard Medical School kutatói megállapították, hogy a transz-palmitolajsav igen kedvező hatást gyakorol a koleszterinszintre, emellett pedig a cukorbetegség rizikóját is nagymértékben csökkenti.

Cukorbetegség diagnózis a fogorvostól?

A rendszeres fogászati szűrések nem csak a sajgó vagy szuvas fogak felismerését és kezelését teszik lehetővé, de a legújabb kutatások szerint akár a cukorbetegség gyanújára is felhívhatják a figyelmet.

A cukorbetegség egyik gyakori következménye a vesebetegség

Az emberi szervezet jobban működik, mint a legprecízebb szakemberek által összeállított gépezet, viszont ha meghibásodik benne valami, az hatással van a többi szervre is.

Remény a vesekárosodásban szenvedő cukorbetegeknek

A legújabb vizsgálatok eredményei szerint az új DPP4 gátló készítmény hatékony vércukorszint szabályozást biztosít a nem célértéken lévő 2-es típusú diabéteszes betegek számára.

Visszafordítható a 2-es típusú cukorbetegség

Nyolchetes 600 kalóriás diétával visszafordítható a 2-es típusú cukorbetegség - számolt be brit kutatók most közzétett eredményéről a BBC hírportálja (http://www.bbc.co.uk).

Rágóval a diabétesz ellen? Jobb, mint a tű!

A diabétesz (cukorbetegség) egyre több embert sújt.

Mostoha cukorbetegek

Bár országosan egyre több gyerek szenved cukorbetegségben, személyi feltételek hiánya miatt továbbra sem képes biztosítani a gyermekdiabetológiai szakrendelést a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.

A leghatékonyabb edzés cukorbetegeknek

Az már jó ideje köztudott, hogy a rendszeres mozgás segít a cukorbetegség karbantartásában, de azt eddig nem vizsgálták, hogy pontosan mely típusú edzés a leghatékonyabb ebből a szempontból.

HIV kontra diabétesz

A kutatók már régóta felfigyeltek arra a jelenségre, hogy a HIV-fertőzött személyeknél gyakrabban alakul ki cukorbetegség.

Cukorbeteg? Védje a szemét!

Komoly problémákat, akár a vakságot előzheti meg az, aki cukorbetegként részt vesz rendszeres szemészeti ellenőrzéseken.

Hol él a legtöbb cukorbeteg?

Kínában a legmagasabb a diabéteszben szenvedő betegek száma az egész világon: összesen 92,4 millió embert érint a betegség, de 61 százalékuk még csak nem is tud állapotáról.

Mit adj a babádnak, hogy ne legyen cukorbeteg?

Egy finn tanulmány kimutatta, hogy a csecsemőkorban biztosított megfelelő táplálék segítségével a magas rizikófaktorú csoportba tartozó gyerekeknél megakadályozható az egyes típusú cukorbetegség kialakulása.

Hatékony vércukorszint csökkentés, naponta egyszer, szúrás nélkül - a vesék károsítása nélkül

Az Amerikai Diabétesz Egyesület 70. tudományos ülésén először számoltak be az új antidiabetikum III-as fázisú vizsgálatának eredményéről, amely alapján ez a kísérleti gyógyszer számottevően, tartósan, és klinikai szempontból hatékonyan csökkentette a vércukorszintet 2-es típusú diabéteszben a vesék károsítása nélkül.

Cukorbaj: derült égből villámcsapás

Becslések szerint hazánkban jelenleg több mint 800 ezer ember él cukorbetegséggel, s egyre több gyerekről derül ki, hogy diabéteszes.

Jó hír a cukorbetegeknek

Egy New York-i kutatócsoport felfedezte, hogy a csontvelőből származó őssejtek is átalakulhatnak inzulintermelő bétasejtekké.

Tedd meg az első lépést... Élj a lehetősséggel!

"Amikor fontos Vagy másoknak...

Mozgással a terhességi cukorbetegség ellen

A terhesség alatti cukorbetegség (gesztációs diabétesz) az összes várandósság 1-14 százalékában jelentkezik világszerte, és előfordulása egyre növekszik.

A munkahelyi stressz növeli a diabétesz kockázatát

A munkahelyi stressz a nőknél növelheti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát - állapították meg brit kutatók.

Kávéval és teával a diabétesz ellen!

Lényegesen csökkent a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik sok kávét és teát ittak, akár koffeinmentes változatban - közölték hétfőn ausztrál kutatók.

Karácsonyi ajándéktippek a konyhába - extra ötletekkel diabéteszeseknek , konyha

Mindenki bajban van olykor a tökéletes ajándék kiválasztásánál, különösen, ha nemcsak egy fontos személynek keresgélünk meglepetést, hanem olyannak, aki különleges életmódot folytat.

Együnk joghurtot cukorbetegség és elhízás ellen!

A gyermekek rostokban és joghurtban gazdag étrendje segít a cukorbetegség és az elhízás kivédésében.

Rostfogyasztással az asztma és a diabétesz ellen

A sok rostot tartalmazó ételek fogyasztása javítja az immunrendszert, segíti a szervezetet a gyulladásos betegségekkel való küzdelemben - állítják ausztrál kutatók a Nature tudományos magazinban csütörtökön közzétett tanulmányukban.

Melyik a 10 legjobb Étel Cukorbetegség Ellen?

Szeretnéd csökkenteni a koleszterinszintedet, a vérnyomásodat, a vércukorszintedet és megvédeni magadat mindennemű krónikus megbetegedés ellen?

Igazi gyümölcsöt a cukorbetegeknek!

Válassz valódi gyümölcsöt a diabétesz rizikójának csökkentésére!

Cukorbeteg vagy? Itt a megoldás(?)!

Zöldségek és gyümölcsök bőségesebb, rendszeres fogyasztásával csökkenthető a felnőttekre jellemző 2. típusú cukorbetegség megjelenésének kockázata.

Új felfedezés: fokhagymával a diabétesz mindkét típusa ellen

Japán kutatók vizsgálatai szerint a fokhagymában olyan anyag található, amely a cukorbajos egerekben csökkenti a magas vércukorszintet.

A diabétesz jelei és szövődményei

Az alábbiakban szereplő gyűjteményben szeretnénk a cukorbetegség meghatározásait bemutatni.