A DK emelné és átalakítaná a nyugdíjakat

A Demokratikus Koalíció (DK) az öregségi nyugdíjminimum emelésére, valamint a nyugdíjszámítás svájci indexálásának visszaállítására szólította fel a kormányt.

Gyurcsány: Az édesanyátok térde kalácsát!

Gyurcsány Ferencet nagyon kihozta a sodrából a regnáló kormánypárt pénteki akciója. Hogy pontosan melyik borzolta fel a DK elnökének igazságérzetét? “Hazudtok, mint a vízfolyás”

DK: a kormány bizonyítsa, hogy komolyan veszi a megállapodást a fővárossal

A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi, hogy a kormány és a főváros atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos megállapodásának részeként Budapestnek "beígért" 50 milliárd forintból 10 milliárdot különítsen el kabinet a jövő évi büdzsében – mondta Varju László, a DK képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nem tetszik a DK-nak, hogy a kormány el akarta sunnyogni a klímavédelmi konzultációt

Az Európai Bizottsághoz fordul a Demokratikus Koalíció (DK), mert szerintük a kormány "elsunnyogta" a klímavédelmi konzultációt – közölte a párt szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján.

Megvan az igazság! Budafokon nem az MSZP fogott össze a Fidesszel, hanem két MSZP-s - komoly következménye lett!

Csütörtökön tartották a 22. kerületi önkormányzat alakulóülését Budafok-Tétényben a helyi MSZP két képviselője felrúgta az ellenzéki megállapodást, és az alakuló ülésen a Fidesszel és szatellitszervezeteivel szavazott.

Bauer Tamás: Czeglédy Csaba

Vita folyik arról, hogy két DK-s kerületi polgármester Czeglédy Csabát, az Orbán-kormány által elképesztő módon meghurcolt szombathelyi ügyvédet bízta meg a korábbi polgármester által vezetett önkormányzat tevékenységének átvilágításával.

Momentum: A DK a Fidesszel együtt szavazta le a menekültek tengeri mentéséről szóló javaslatot

Október 24-én szavaztak az EP-ben arról, hogy fokozzák-e a tengeri mentési missziókat a vízbe eső menekültek érdekében. Két szavazaton múlott.

Kálmán Olga újra a ringben - DK-s lett!

Kálmán Olga közösségi oldalán jelentette be, hogy új állása van!

Ujhelyi: elég a gyermeteg pávatáncból és a sunyi magyarázkodásból

Igazán nehéz helyzetben van a Fidesz-KDNP pártszövetség: vagy saját EP-képviselőiket – és saját magukat - fogják hamarosan látványosan megszégyeníteni, vagy egyértelműen elhatárolódnak annak a török elnöknek a katonai agressziójától, akinek a kedvéért nemrég még behódolásként mozgásképtelenné tették a magyar fővárost.

A Momentum páros lábbal beleszállt a DK két budapesti polgármesterébe - ez lenne az út Czeglédy rehabilitálásához?

A két felvázolt variáció közül egyik sem jobb, éppen ellenkezőleg: egyik rosszabb, mint a másik.

Kiállítás Erdogannak az Andrássy úton - lássa és szégyenkezzen!

A csütörtökön Magyarországra látogató Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnöknek készített a Demokratikus Koalíció meglepi kiállítást az Andrássy úton.

Tarlós duplán ki van elégítve, 7,6 millióval került beljebb

Baranyi Krisztina, Soproni Tamás és a DK kivételével megszavazta a fővárosi közgyűlés Tarlós István dupla végkielégítését. Mint arról beszámoltunk, az ötlet Karácsony Gergelyé volt. Törvény szerint

Ha Gyurcsány csinálja meg, amit most Orbán, a Fidesz felgyújtotta volna Budapestet

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy kormánya haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az euró bevezetéséről.

Mi történik az MSZP-ben? Újabb politikus fordított hátat a pártnak

Rájár a rúd az MSZP-re, újabb meghatározó politikusa döntött úgy, hogy elhagyja a pártot.

A DK követeli, hogy világítsák át Borkai győri szerződéseit

A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy az Állami Számvevőszék rendkívüli eljárásban világítsa át a győri önkormányzat pénzügyeit. Az ÁSZ közlése szerint az elmúlt években többször is ellenőrizték az önkormányzatot.

Borkai monnyon le! - aláírásgyűjtés indult

Aki Borkai Zsoltra adta a voksát Győrben, azt azzal hülyítették, hogy a Fideszre szavaz, holott akkor már minden bennfentes tisztában volt azzal, hogy ha sikerül is a csel, akkor is kirúgják a pártból az akkor még csak polgármester-aspiránst.

Győrben lehet választási csalás történt - a győri ellenzék kezdeményezi a szavazólapok újraszámlálását

Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője Győrben.

Videóüzenet Borkai Zsoltnak és a győri polgároknak

Glázer Tímea (Demokratikus Koalíció) elnökségi tagja és az összellenzék győri polgármester-jelöltje videóüzenetben üzent a győri lakosságnak és Borkai Zsolt fideszes városvezetőnek közösségi oldalán.

DK: emberhez méltó egészségügyi ellátást ígér

A DK minden budapesti kerületre ki fogja terjeszteni a tisztességes orvosi ellátást, mert annak hiányosságai a fideszes polgármestereket évek óta nem zavarják – jelentette ki a Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője vasárnap Budapesten.

Kivel kávézott Varju László és mit mutat a zacc?

Ha péntek, akkor a DK a soros. 

Szegény MTVA-sok, már megint halálra rémültek!

A köztévéhez ma a DK sajtótájékoztatót tartani ment, majd bejelentette, beolvastatja közleményét, amely a bíróság tegnapi ítéletéről szólt volna.

Közmédia: erőszakoskodtak velünk, félelmet keltettek bennünk

Erőszakosan, fenyegetőzve, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársaiban félelmet keltve próbált a közmédia székházába bejutni a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőinek egy csoportja szombat délelőtt – közölte az MTVA Sajtóosztálya.

MTVA-átverés: nem engedték be a DK-sokat

Péntekten első fokon pert nyertek a köztévéből tavaly decemberben kidobott ellenzéki képviselők. Pénteken már jelezte a DK, hogy újra odamennek. „Közmédia! Akkor hamarosan újra nálatok.” Szombaton négy DK-s képviselő

Ez követeli a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció (DK) azonnali béremelést követel a kórházi háttérmunkát végző dolgozóknak – mondta László Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, az ellenzék XI. kerületi közös polgármesterjelöltje vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

DK: Trócsányi alkalmatlan, demokráciaellenes

A Demokratikus Koalíció (DK) álláspontja szerint Trócsányi László, Orbán Viktor minden demokrácia- és jogállamellenes törekvését kiszolgáló igazságügyi minisztereként alkalmatlan arra, hogy az Európai Bizottság tagja legyen – fogalmazott Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője kedden közleményében.

DK: Orbán vallja be, járt-e Csányi szigetén?

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, számoljon el azzal, hogy valóban járt-e a Smokvica nevű horvát szigeten, ami a horvát lapok szerint Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának lehet a tulajdona.

Önkormányzati választás: japán japánnak farkasa

Keményen beszólt a DK japán származású képviselőjelöltje a Fidesz japán származású képviselőjelöltjének. 

Kocsis Máté: Gyurcsányék a legbrutálisabb nemzetellenes politikát képviselik

A Fidesz frakcióvezetőjét arról kérdezték, mi a véleménye arról, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti (EP-) képviselője nem támogatja, hogy az EU kifizesse Magyarországnak a határvédelem költségeit.

Nagy Blanka egy huszáros vágással a lila-fehér Momentumhoz igazolt

Nagy Blanka, az alig 18 éves baloldali üdvöske döntött és miután végigjárta az MSZP, a DK rendezvényeit, mindenhol kicsit riszálva magát, úgy döntött, hogy Momentumosnak áll.

Vágó István életveszélyes fenyegetést kapott

Életveszélyesen megfenyegette egy ember Vágó Istvánt a Demokratikus Koalíció elnökségének tagját közzöségi oldalán a facebookon.