Lázárék megint lódítottak

Lázár János nemrég azt mondta, hogy az EU kartellgyanút észlelt az M4-es autópálya építkezésénél, viszont az unió szerint ez nem igaz – derítette ki a 444.hu .

Elvérzik a kormány szent tehene? Itt a rezsifigyelmeztetés

Az Európai Bizottság szakbeszélgetést szervezett a márciusban Magyarország által kiadott országjelentésbe foglalt, energiapiacra vonatkozó részekkel kapcsolatban – fejtette ki cikkében a napi.hu .

Orbán: az EU tett olyan megjegyzéseket, amelyeket érdemes megvizsgálni

Ha a kormány az idén sikerrel jár a költségvetés nyári elfogadásával, akkor ezentúl minden évben így készíti majd a büdzsét – erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt pénteken a Kossuth Rádióban.

Eljárást indított hazánk ellen Brüsszel a földtörvény miatt

Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön Magyarország ellen az Európai Bizottság a földtörvény tulajdonszerzési korlátozásai miatt. 

M4-es autópálya: a kormány az érintett cégekkel fizetteti ki a szankciót

Ha bebizonyosodik az Európai Bizottság kartellgyanúja az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építésével kapcsolatban, a kormány ki fogja fizettetni a szankciót az érintett cégekkel – mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten egy...

Paks 2: Lázárék mást mondanak, mint az Európai Bizottság

Lázár János szerdai nyilatkozata alapján kész a megegyezés az atomerőművel kapcsolatos fűtőanyag-ellátási megállapodás ügyében a magyar hatóságok és az Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) közt.

Robbanékony konstellációk: szétdurrant a paksi projekt?

A jelenlegi intenzív bolygóhatások felrobbanthatják a paksi projektet is

Megszólalt a kormányszóvivő a paksi bővítésről

A kormány várakozásai szerint az intenzív egyeztetéseket követően heteken belül véglegesítik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos üzemanyag-szállításra vonatkozó szerződést, az Euratom észrevételeit figyelembe véve – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken Budapesten.

Navracsics elismerte az EU-vétót

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár néhány perce még " határozottan cáfolta " a Financial Times értesüléseit, miszerint az Európai Biztosság elkaszálta a Paks 2 beruházást , Navracsics Tibor viszont egészen mást mondott az Indexnek.

Elkaszálta az EU a paksi bővítést

Az Európai Bizottság nem járul hozzá a nukleáris fűtőanyag oroszországi importjához – írja a  Financial Times nyomán a  444 –, ezzel pedig tulajdonképpen ellehetetlenült a paksi bővítés a tervezett formában.

Házi pálinkafőzés: ismét kötelezettségszegési eljárás indult

Ismét kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az Európai Bizottság csütörtökön, mert továbbra is úgy véli, hogy a házi pálinkafőzés jövedéki adójának szabályozása uniós jogot sért – derül ki az Európai Bizottság honlapján közzétett információkból.

Az EU meghiúsíthatja Paks 2-t

A paksi atomerőmű bővítéséről kötött szerződés EU-vizsgálatáról közöl írást a Financial Times, a londoni gazdasági napilap hétfőn. A lap brüsszeli és budapesti tudósítója, Christian Oliver és Andrew Byrne által jegyzett cikk szerint "egyre nagyobb veszély" fenyegeti az Európai Unió szabályozó testületei részéről a...

Nem jön többet Budapestre az EB

Legalábbis a hitelprogram utókövetéséhez kapcsolódó ellenőrző látogatások véget érhetnek.

Az EU tiltja a Balog Zoltán-féle szegregációt

Az uniós jog az oktatás területén nem teszi lehetővé a megkülönböztetés tilalmától való eltérést – közölte az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság szerint is biztonságos Magyarország földgázellátása

Befejeződött a földgázszállítási zavarokat modellező lehetséges forgatókönyvek vizsgálata.

Megveheti a Facebook a Whatsappot

Jóváhagyta pénteken az Európai Bizottság, hogy a Facebook felvásárolja a Whatsapp üzenetküldő szolgáltatást.

Navracsicsot jelölték az Európai Bizottságba

Hivatalosan is jelölt az európai uniós biztosi tisztségre Navracsics Tibor. A külgazdasági és külügyminiszter ezt szerdán Twitter-oldalán jelentette be.

Orbánra panaszkodnak az Európai Bizottságnál

Az Együtt-PM az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor tusványosi programbeszéde miatt, segítséget kérve a független civil szervezetek "üldöztetése", így "Magyarország putyinizálódása miatt".

Itt a brüsszeli intés a magyar kormánynak

A magyar kormány elkötelezett a háromszázalékos hiánycél tartásában, ám a 2014-es költségvetés annyira kicentizett, hogy bármilyen kismértékű elcsúszás túllépést jelentene – figyelmezett az Európai Bizottság. Az Európai Bizottság (EB) tisztviselői az elmúlt napokban Magyarországra látogattak, hogy a 2008-as EU/IMF...

Az Európai Bizottság is elismeri a magyar gazdaság teljesítményét

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) üdvözli az Európai Bizottság (EB) őszi előrejelzését, amely a tárca szerint reális értékelése a fokozatosan javuló magyar gazdaságnak. A költségvetési hiány az Európai Unió (EU) szakértői szerint sem emelkedik 3 százalék fölé a következő években – közölte a nemzetgazdasági tárca...

Brüsszel visszaszorítaná a műanyagzacskók használatát

Környezetszennyező hatásuk miatt minden eszközt bevethetővé tenne az Európai Bizottság a tagállamok számára a műanyagzacskók használatának visszaszorítása érdekében – közölte hétfőn a brüsszeli testület.

Brüsszel szerint monopolhelyzetet okozott az Erzsébet-utalvány

Brüsszel úgy döntött, hogy a luxemburgi Európai Bíróság elé viszi az étkezési és szabadidő-utalványok külföldi kibocsátóira és forgalmazói vonatkozó magyarországi korlátozások ügyét – erősítette meg az AFP hírügynökség értesülését az Európai Bizottság. A testület szerint a magyar törvényhozás által tavaly...

Viviane Reding az alkotmány megsértésével vádolja az Orbán-kormányt

Az alkotmány “módszeres” megsértését rótta fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Bizottság alapjogokért, valamint igazságügyi és állampolgársági kérdésekért felelős biztosa.

Hallasd a hangod Magyarország!

Magyarország tudományos eredményeit külföldön is értékelik, feltéve, ha tudnak róla.

Nevetséges: ezért van 27 tagja az új román kormánynak

A Demokrata-Liberális Párt nem szavazza meg a Ponta-kormányt, de azoknak a minisztereknek külön sem szavaz bizalmat, akik ellen bírósági eljárás van folyamatban, jelentette be a PDL elnöke.

Remélem, ágyban vagytok már

Kedves magyar honpolgárok, remélem, ágyban vagytok már, ha igen, akkor most még egy kicsit fékezzétek nemzet gyarapító gerjedelmeiteket és figyeljetek, mert ma ismét Matolcsy Gyuri bácsi meséiből válogatunk nektek.

Az EU-hoz fordulnak az elnökök

Tizennyolc megyei elnök társával Farkas Zoltán is aláírta azt a közleményt, melyet Brüsszelbe küldenek.

Három sallert kaptunk Brüsszeltől

Ahogy arra számítani lehetett, indul kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen.

Viktornak úgy kell táncolnia, ahogy az EU fütyül

Aki ismeri a Legényanya című filmet, az nagyjából egyetért azzal, hogy bizonyos szemszögből nézve a kommunizmus ellen harcoló Orbán Viktor (és holdudvara) az ország egyik legnagyobb kommunistája.

Drámai a helyzet Romániában

Ezt Benoit Nadler, az Európai Bizottság képviselője nyilatkozta.