A profi bűnözők már a szalonban vannak, nem a spájzban, az már üres - kommentelték Polt tájékoztatását

Emlékeznek még a Microsoft-botrányra, közelebbről annak a magyarországi politikai körhöz kapcsolhatóságára?

Ungváry Zsolt: Végül mindig Krisztus győz

Nyilvánvaló – vélte Kajafás –, hogy ez az ember és a nézetei egyaránt veszélyt jelentenek ránk. Nem csak a tanításainkra, hanem a pozíciónkra, a befolyásunkra. Minden eszközt igénybe kell venni ellene, hogy eltávolítsuk őt a követőivel együtt. Még akár a római katonákat is felhasználhatjuk.

Holtan találták cellájában a szovjet-orosz mesterkémet

Hétfőn börtön cellájában holtan találták Robert Hanssen, a korábbi FBI lettős ügynök mesterkémet, aki több mint 1,4 millió dollár készpénzt és gyémántokat kapott Moszkvától szolgálataiért .Így történt!

Bombát robbant az FBI igazgató: kínai laborból szivárgott ki a koronavírus

Egy kínai laborból szivároghatott ki a világjárványt okozó Covid-19-koronavírus. Az állítást Christopher Wray, az FBI igazgatója tette.

Nyomozók kutatták át Mike Pence korábbi alelnök otthonát

Egyetlen minősített jelzésű dokumentumot találtak a nyomozók, miután átvizsgálták Mike Pence korábbi amerikai alelnök otthonát – közölte a politikus irodája pénteken.

Joe Biden nyaralójában tartott házkutatást az FBI

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) házkutatást tartott Joe Biden elnök nyaralójában szerdán a korábban fellelt, szabálytalanul őrzött, minősített hivatalos iratok utáni vizsgálat részeként – jelentette be az elnök ügyvédje.

Ókori mozaik-műemléket juttatott vissza az FBI Olaszországnak

A műkincs a nyomozás szerint jó száz éve kerülhetett az Egyesült Államokba.

Trump ügyvédei különleges jogi felügyelőt kértek a volt elnök házában lefoglalt iratok miatt

A volt elnök ügyvédei azt is szeretnék elérni, hogy az FBI addig fügessze föl a nyomozását Trump ellen, amíg a különleges jogi felügyelő felülvizsgálja a Trump által hazavitt titkos és szigorúan titkos minősítésű iratokat, illetve a magántermészetű dokumentumokat, amiket a szövetségi nyomozók lefoglaltak.

Nem hozzák nyilvánosságra a Trump házában tartott FbI-házkutatásról készült vallomásokat

A nyomozás érdekeire hivatkozva elutasította ennek lehetőségét az amerikai igazságügyi minisztérium.

Durva! Megtámadták az FBI szervereit, több ezer ember érintett

A kiberbűnözők megtámadták az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) e-mail szervereit, majd több ezer üzenetet küldtek ki a szervezet nevében – írta meg a 24.hu.

Az ügyészség egy év alatt sem talált gyanúsítottat a Microsoft-ügyben

A nyilvánosságra hozott jelentésekből néhány résztvevő állami szerv azonosítható, az ORFK és a NAV is köztük van, de a megvesztegető cégek és a megvesztegetett személye ki van pontozva.

Az évtized fogása! Letartóztatták az elit pedofil-hálózatát működtető nőt

Ghislane Maxwell elfogásával minden idők legdurvább bűnügye kerülhet felgöngyölítésre és a befolyásos személyek tucatjai kerülhet rács mögé.

David Baldacci: Az irgalom útja

David BALDACCI Az irgalom útja nyilvánvaló értesítés egy új regénylánc megszületéséről. Ez az első darabja és egy FBI-hoz elszegődő, megkérgesedett lelkű, igazságkényszer hajtotta ügynöknőről szól.

Kíbertámadás az egészségügyi tárca ellen az USA-ban

 A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja az amerikai emberi erőforrások és egészségügy minisztériuma elleni kibertámadás hátterét - közölte William Barr amerikai igazságügyi miniszter az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában helyi idő szerint kedden.

Az ukrán rendőrség az FBI-hoz fordult a Burisma elleni állítólagos orosz hackertámadás ügyében

Az ukrán rendőrség kezdeményezi egy nemzetközi nyomozócsoport felállítását, amelybe meghívja az FBI szakembereit is annak kivizsgálására, hogy valóban történt-e orosz hackertámadás a Burisma ukrán gázipari vállalat és más ukrán cégek, köztük Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egykori humorcsapata, a Kvartal 95 stúdió ellen...

FBI: utánunk kémkedik a tévénk

Olyan komolynak látják a piacon elterjedt okos funkciókkal felruházott televíziókkal kapcsolatos veszélyt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakértői, hogy a hatóság közleményt adott ki a témában.

Kustán Magyari Attila: Megtörtént a nagy bejelentés!

Az FBI dokumentuma persze elsősorban a konteókra és az Egyesült Államokban erősödő szélsőjobboldali veszélyre emlékeztet – amely nem független az elnök dilettantizmusától.

Szele Tamás: QAnon - Zóna

Az FBI nyilvánosságra hozta a legveszélyesebb, már nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősülő összeesküvés-elméletek listáját, és hát bizony-bizony, a modern jobboldali ideológia, az alt-right nehezen volna meg ezek nélkül…

A fagyi visszanyal: házkutatás az FBI ex-igazgatójánál

Házkutatást tartottak James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatója lakásán csütörtökre virradó éjjel, titkosított és Comey által korábban kiszivárogtatott dokumentumok is előkerültek.

FBI-igazgató: Moszkva továbbra is törekszik az amerikai választások befolyásolására

Moszkva továbbra is arra törekszik, hogy beavatkozzon az amerikai választási folyamatba – hangsúlyozta kedden Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.

Megmenekült a Facebook – nem volt szarin a csomagban

Mégsem volt szarinnal fertőzött a Facebook kaliforniai központjában hétfőn talált gyanús csomag – jelentette be közleményben kedden a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

Terrorista kiképzőtábort fedezett fel az FBI Alabamában!

er­ro­rista ki­kép­ző­tá­bort fe­de­zett fel az FBI Ala­ba­má­ban!

Egyesült Államok: korrupció miatt emeltek vádat több tucat ember ellen, többeket kirúgtak és letartóztattak

Több tucat ember ellen emeltek vádat korrupció miatt az Egyesült Államokban – jelentette be sajtótájékoztatóján a bostoni szövetségi ügyészség kedden.

Republikánus szenátor kért felvilágosítást az FBI-tól, hogy tényleg orosz ügynöknek tartják-e Trumpot

A Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) kér felvilágosítást a Donald Trump amerikai elnök ellen indított nyomozás részleteiről Lindsey Graham republikánus szenátor, a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke.

Kiürítettek több amerikai vállalatot és intézményt bombafenyegetések miatt

Vállalatokat, oktatási intézményeket, szerkesztőségeket, rendőrőrsöket ürítettek ki bombafenyegetés miatt az Egyesült Államok több nagyvárosában csütörtökön.

FBI: tavaly 17 százalékkal nőtt a gyűlölet-bűncselekmények száma az Egyesült Államokban

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) jelentése szerint 2017-ben 17 százalékkal nőtt a gyűlöletből eredő bűncselekmények száma.

Az FBI nyomoz a Tesla ellen

A Tesla a Model 3-mal kapcsolatban hamis gyártási információkat közölhetet, ezzel félrevezethette a befektetőket.Az FBI az üggyel kapcsolatban nyomozást indított, a vizsgálatok mér 2017 eleje óta tarthatnak.Az elmúlt hetekben a vizsgálat intenzívebbé vált, amelyet a San Francisco-i ügyészség…

Orbán mégiscsak pávatáncolt Pharaonnal!

Ghaith Pharaon /1940/ Szaúd–Arábiai üzletember aki Orbán Viktor egyik cimborája volt a rengeteg bűnöző közül.

Gyémántügy: Megszólalt a kulcsfigura!

„Azt gondolom, hogy egy olyan nyomozást, amiről nem tudok, azt, ugye, nem tudom meghiúsítani, meg megszökni sem tudok előle” – mondta a Hír TV Egyenesen című műsorának telefonon adott interjúban Faidt Péter, aki a Magyar Nemzet korábbi cikke szerint kulcsfigura lehet a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre...

Gyémántügy: Minden közleményt cáfolnak!

Faidt Péter András magyarországi büntetőügyében meghatalmazott vezető védője, Dr. Groó Judit ügyvéd sajtóközleményt juttatott el lapunkhoz.