A profi bűnözők már a szalonban vannak, nem a spájzban, az már üres - kommentelték Polt tájékoztatását

Emlékeznek még a Microsoft-botrányra, közelebbről annak a magyarországi politikai körhöz kapcsolhatóságára?

Fekete-afrikai és belső-ázsiai állapotokat hozott el hazánkba Orbán az uniós OLAF-jelentés szerint

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nyilvánosságra hozta a 2022-es évre vonatkozó jelentését.

1.300 millió forintnyi támogatást talált kétségesnek az OLAF egy oktatáso projektnél - Visszavonásáról tettek javaslatot - Szijauram! - A szélső érték

Nem kizárólag amiatt az Európai unióból származó pmilliók-milliárdok hiánya miatt vetődik fel gond, amit a kormány nem- vagy csak részleges teljesítése okán nem fizet ki az országnak a szervezet, hanem azokkal is, amiket már felélt a regnáló, ám kiderül róluk, hogy nem úgy, ahogy azt kellett volna.

„Orbán király birodalma” címmel kellemetlen riportot hozott le címlapon egy svájci újság

A svájci újság címlapja Orbán Viktorról, Felcsútról és a Magyarországnak jár EU-s forrásokról értekezik hosszan.

Ungváry Zsolt: Amikor az igazat a hazugok igazolják

Ismert az a lélektani jelenség, amikor egy férfi sikertelenül ostromol egy hölgyet és kudarcát azzal próbálja feldolgozni, hogy az illetőt elmondja mindenféle útszélinek, aki össze-vissza osztogatja kegyeit. Holott éppen az történt, hogy nem osztogatta. Egyre jobban megharagszik ezért a nőre, és igyekszik rossz hírét kelteni.

Egy magyar település 1,3 millió eurót csalt el – Az OLAF kéri vissza az ivóvízprojektre szánt pénzt

Eredetileg ivóvízprojektre szánták az összeget, de a fejlesztésből nem lett semmi.

Nyomozást indított az EU csalás elleni hivatala egy magyar önkormányzat ellen

A jelek szerint szabálytalanul használhatták fel az uniós forrásokat Mohácson.

Milliárdokat bukhat Magyarország, visszaéléseket tárt fel az unió Csalás Elleni Hivatala

Az EU által finanszírozott projektek célja a hulladékgazdálkodás hatékonyabbá és környezetbarátabbá tétele volt.

Törvényt módosít a kormány az uniós pénzekért, az OLAF a NAV-ot hívhatja segítségül a helyszíni vizsgálatokhoz

Az uniós csalás elleni hivatal munkatársait a pénzügyőrök biztosíthatják a helyszíni vizsgálatok alkalmával. Ez az egyik olyan törvénymódosítás, amit a kormány azért nyújtott be a parlamentnek, hogy elkerülje az Európai Bizottság  pénzmegvonását.

A fideszes polgármester bejelentette: lebontják az óvodát, amit uniós pénzből újítottak fel

Nem tudták befejezni a munkálatokat, így közel 200 milliós támogatást kell visszafizetniük.

50 milliós támogatásból épült a raklapüzem a nyomorban élő faluban, ahol most csak teheneket tartanak

Hadházy Ákos újabb korrupciógyanús ügyről rántotta le a leplet. 

Vizsgálatot indított az OLAF a túlárazott informatikai képzések miatt

Még novemberben fordult az ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz Hadházy Ákos.

Kémjátszma: a Kúria dönthet arról, hogy a volt jobbikos Kovács Béla most akkor kém-e vagy sem

A Kúria befogadta a KGBéla néven elhíresült egykori jobbikos politikus és védője fellebbezését. 

Végelszámolás alá került a közvilágítási tendereken egykor nagyot taroló Elios Zrt.

A cég pár éve még Orbán Viktor vejének, a nemrég a hírek szerint Spanyolországba költöző Tiborcz István érdekeltségébe tartozott, anno az uniós csalásellenes szervezet is talált pár érdekességet a cég által elnyert közbeszerzések körül, még nyomozás is folyt az ügyekben.

Korrupció a korrupcióellenes projekt keretében? Hadházy kitálal....

Ha hétfő, akkor Hadházy képviselő korrupcióüldözése újabb telitalálatáról számolt be.

Deutsch Tamás szerint az OLAF megkezdte a vizsgálódást Cseh Katalin ügyében

A fideszes EP-képviselő a Facebook-oldalán állította, hogy elindult a vizsgálódás.

Nocsak! Deutsch Tamás belengette, majd meg is tette (ha igaz): bemószerolta Cseh Katalint az OLAF-nál

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője július végén belengette, hogy (egyszer majd valamikor) az OLAF-hoz fordul Cseh Katalin “ügyében” és láss csodát, augusztus 10-én arról tudósított, hogy bejelentést tett az Európai Csalás Elleni Hivatalnál, az OLAF-nál Cseh Katalin momentumos EP-képviselő ügyében európai uniós...

Hogy Vastag Tamás médiatudatosság-nagykövetnek kijöjjön a matek: újabb hír a Cseh Katalin körül gerjesztett "botrányról"

Vastag Tamás énekes lett a Transzparens Újságírásért Alapítvány médiatudatosság-nagykövete -ne nevess, ez nem vicc!- és mint ilyen, értékelte az alapítvány "kutatását", aminek témája az volt, hogy mely újságok, médiumok milyen intenzitással számoltak be -így egy kalap alá véve- a világbotrány Pegasus-ügyről és a Cseh...

Deutsch Tamás (egyszer majd valamikor) az OLAF-hoz fordul Cseh Katalin "ügyében" - Bizonyítékokkal ezúttal sem fáraszt minket!

A Fidesz szerint Cseh Katalin és céghálójának ügye komoly kérdéseket vet fel, az európai uniós támogatásokat érintő csalás gyanúja merül fel, ezért az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz, az OLAF-hoz fordulnak - mondta Deutsch Tamás, a nagyobbik kormánypárt EP-képviselője csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Csalást sejt a Fidesz az ellenzék háza táján, nyomozást indít: Deutsch szerint „akasztják a hóhért”

A Fidesz szerint Cseh Katalin és céghálójának ügye komoly kérdéseket vet fel, az európai uniós támogatásokat érintő csalás gyanúja merül fel, ezért az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz, az OLAF-hoz fordulnak – mondta Deutsch Tamás, a nagyobbik kormánypárt EP-képviselője csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Éljen! Behúztunk egy újabb "leg"-et! - Magyarország kapta a legnagyobb büntetést az uniós pénzek elcsalása miatt

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) friss jelentése szerint újra Magyarország kapta a legtöbb büntetést az uniós pénzekkel történt csalások miatt 2016 és 2020 között.

Mint ördög a tömjénfüsttől - Kiutunk az Európai Unióból

Június elsején megkezdte a munkát az Európai Ügyészség (EPPO – European Public Prosecutor's Office). Vezetője Laura Codruța Kövesi, a volt román főügyész, aki hazájában kemény, következetes munkával számos arra érdemes korrupt politikust és vállalkozót juttatott rács mögé.

Keszthely kormánypárti polgármestere is feljelentette már a város korábbi fideszes vezetését: Rendőrségi ügy és OLAF-vizsgálat is zajlik az uniós beruházások miatt

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és a magyar rendőrség is vizsgálódik Keszthelyen három uniós beruházás ügyében, miután a helyi ellenzék mellett immár a város kormánypárti vezetése is feljelentést tett az előző, szintén kormánypárti vezetés idején kötött szerződések ügyében.

Unió Csalás Elleni Hivatala: Magyarország toronymagasan vezeti az európai korrupciós listát

2015-2019 között nagyjából 11,9 milliárd euró ESIF, és 3,25 milliárd euró agrárpénzt fizetett ki az Unió Magyarországnak, ennek a 3,93 százaléka az kb.

Fidesz: uniós vizsgálat előtt a baloldali "kamuvideó"

Már az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálja a baloldal "kamuvideóját" európai uniós forrásokkal való visszaélés miatt – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati sajtótájékoztatóján.

Polt Péter az OLAF főigazgatójával találkozott

A magyar ügyészség szerint az együttműködés további elmélyítése volt a téma.

Magyarországra jönne az OLAF vezetője a korrupciós ügyek miatt, Polt Péterrel is elbeszélgetne

Az unió csalásellenes hivatalának vezetője, Ville Itälä Polt Péter legfőbb ügyésszel is elbeszélgetne.

Új magyar rekord az EU-ban: az OLAF a vizsgálatok négyötödében állapított meg szabálytalanságot

Azt írja az Index/Eurológus, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) friss jelentése szerint a szervezet 2018-ban Magyarországon végezte el a legtöbb vizsgálatot.

Az OLAF is vizsgálja a Microsoft magyarországi korrupciós ügyét

Az EU Csalás Elleni Hivatala megerősítette: vizsgálja, történt-e csalás az Európai Regionális Fejlesztési Alapok és az Európai Szociális Alapok által társfinanszírozott szoftverlicencek értékesítésekor.

Vizsgálatot indított az OLAF a Microsoft-ügyben

Az EU Csalás Elleni Hivatala megerősítette: vizsgálja, történt-e csalás az Európai Regionális Fejlesztési Alapok és az Európai Szociális Alapok által társfinanszírozott szoftverlicencek értékesítésekor.