Halálos baleset történt az éjjel Borsodban

Egy autós letért az útról és fának ütközött Mezőkövesd és Szentistván között, a sofőr a helyszínen életét vesztette, utasa megsérült.

Halálos baleset történt Biatorbágynál hajnalban

Fának csapódott aegy autó, az utast már nem tudták megmenteni.

Halálos balesetet okozott egy férfi Kesztölcön, elfogták

Június 6-án reggel találtak egy elhunyt személyt Kesztölcön, aki közlekedési balesetben vesztette életét. A rendőrök elkezdték felderíteni az esetet, amelynek alapján még szombaton el is fogtak egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő okozta a balesetet és a férfi halálát. 

Halálosan megsebesítette öt éves öccsét egy nyolcéves gyerek Maros megyében

Egy felügyelet nélkül hagyott légpuskával játszott a gyerek egy piknik során.

Halálos baleset történt az éjjel Dunatetétlen térségében

Árokba borult egy autó, a járművet vezető nő a helyszínen elhunyt.

Halálos baleset történt az éjjel Somogyban

Egy autós letért az útról Öreglakon és egy fának hajtott, a sofőr a helyszínen elhunyt.

Halálos baleset történt egy Debrecen melletti tanyán

Traktor ütött el egy 28 éves férfit Debrecen mellett, az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Halálos baleset történt vasárnap este Piliscsabán

Kerítésnek ütközött egy személyautó, a sofőr alkoholszondája pozitív volt, az utas a helyszínen életét vesztette.

Helikopterbalesetben meghalt a magyar Telenor tulajdonosa

Petr Kellner cseh milliárdos, akinek a vagyonát a Forbes nemrég 17,5 milliárd dollárra mérte, így világszinten is az egyik leggazdagabb embernek számít. Kellner 2018-ban vette meg a magyar Telenort.

Kútba esett egy kisfiú Hatvanban, életét vesztette

Szombat délután történt a tragikus eset.

Nem adott elsőbbséget, meghalt az 5 éves kislány

Lezárta a nyomozást a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya annak a fiatalembernek az ügyében, aki tavaly július 24-én halálos közlekedési balesetet okozott a 8703-as számú úton, Nemeskolta és Sorkifalud között.

Halálos baleset történt az 51-es főúton

Dunapataj közelében történt a baleset, amelyben egy nő a helyszínen életét vesztette.

Halálos baleset a 8-as főúton, a teljes utat lazárták

Két személygépkocsi ütközött, egy személy megsérült és egy pedig életét vesztette Szentgálnál, a rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek.

Halálos baleset történt az M3-as autópályán Kál közelében

A helyszínelés idejére egy sávon halad a forgalom.

Halálos baleset történt Bugyi és Felsővány között

Két autó ütközött, egy ember meghalt.

Halálos baleset történt az M1-esen

Halálos baleset történt az M1-es autópályán péntek reggel. Az autópályát Bábolna térségében lezárták – közölte a rendőrség a honlapján.

Halálos baleset történt Rozsály mellett

Egy kivilágítatlan és láthatósági mellény nélküli biciklis férfit gázolt el egy autós vasárnap este Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán

Újhartyán térségében a Budapest felé vezető oldalon ütközött egy személyautó egy kistherautóval.

Kamion ütközött személyautóval - egy halott

Egy ember meghalt, további három megsérült a Nógrád megyei Nemti közelében szerdán történt balesetben a 23-as főúton, ahol egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze.

Halálos baleset történt a 23-as főúton

A 6-os kilométernél történt az eset, kamion és személyautó ütközött össze.

Kamion és személyautó ütközött a 84-es főúton, egy ember meghalt

Teljes útlezárás van érvényben a balesettel érintett útszakaszon.

Halálos baleset történt Jászárokszállásnál

Személyautó ütközött teherautóval, a személyautó sofőrje a helyszínen elhunyt.

Kiderült, egy 14 éves fiú ült még a Károly körúton oszlopnak csapódó autóban

14 éves fiú a Károly körúton történet baleset másik áldozata. A villanyoszlopnak ütközött autóban ketten ültek, a 17 éves sofőr a helyszínen meghalt.

Gyalogos-átkelőhelyen gázoltak halálra egy nőt Dabason kora reggel

A baleset helyszínét lezárták, az 5-ös főút érintett szakaszánál kerülnie kell a forgalomnak.

Fának ütközött és meghalt egy férfi Heves megyében

Meghalt egy férfi, amikor autójával fának ütközött vasárnap a Heves megyei Adács és Gyöngyös között – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Halálos baleset történt Dabason

Egy autós ütött el egy férfit hajnalban, a 45 éves férfi a helyszínen meghalt.

56 közúti baleset történt Budapesten az elmúlt 24 órában, egy ember meghalt

56 közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök Budapest területén kedden, a balesetekben egy ember meghalt, egy ember súlyosan, míg tízen könnyebben sérültek meg.

Hatan vesztették életüket a hétvégén közlekedési balesetekben

530 elfogás történt péntek és vasárnap között.