Centauri továbbra is titokban tartja személyazonosságát

Centauri regényeinek főhőse fiatal: az egyik egy mai ember San Franciscóból, aki sodródik, míg a másik száz évvel korábban kemény küzdelmet folytat.

"Ha finoman akarok fogalmazni, az udvari díszzsidó szerepét tölti be" – interjú Karsai Lászlóval

A Szálasi-korszakban a zsidóknak nagyobb volt a túlélési esélyük, mint a Horthy által kinevezett Sztójay-kormány idején – állítja Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem történészprofesszora, aki Szálasi Ferencről szóló életrajzi kötete megjelenése alkalmából adott interjút a Budapest Beaconnek .

Ruanda, egy kis ország hatalmas csodája - videó interjú

Videós interjúnkban Ananie Bagaragaza ruandai lelkésszel, aki Church of Faith vezetőjével beszélgettünk.

Egy nyár Bukowskival

A Magyarországon is óriási népszerűségnek örvendő, 1994-ben elhunyt Bukowski 1967 és 1984 között különböző független Los Angeles-i lapokban megjelent írásait 2011-ben publikálta először kötetben egy amerikai kiadó.

Az 1896-os millenniumi ünnepségek – interjú Gerő Andrással

Gerő András történész, az MTA doktora, az ELTE BTK Történeti Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, valamint a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. Fő kutatási területe a dualizmus kori Magyarország története. Az 1896-os millenniumi emlékévről Bereznay István beszélgetett vele.

Jane Goodall: a világ láthatóan hatalmas bajban van

Az emberiség képes a Föld élővilágának megmentésére, a kérdés az, maradt-e még elég idő erre – hangsúlyozta a Jane Goodall brit etológus, állatvédő és csimpánzkutató, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) békenagykövete hétfői budapesti előadása előtt.

Jennifer Lopez ki nem állhatja, mikor úgy szólítják, hogy…

Jennifer Lopez gyűlöli ha felcímkézik, főleg akkor, ha emellé negatív tartalom párosul.

A szexi, bugyi alakú neszeszer titka - világújdonság a magyar designer sikersztori

"A legbrilliánsabb motívum az ötletben az, hogy egy meglévő, de alapvetően dögunalmas koncepciót (neszeszer) jelenít meg ultramenő, meghökkentő, arcpirítóan vagány stílusban."

SJP árulkodott: Újabb fejlemények derültek ki a Szex és New York folytatásáról

A rajongók idegei már pattanásig feszülnek, ami nem is csoda, hiszen 12 éve ért véget a sorozat, a második film pedig 2010-ben jelent meg.

Megdöbbentő részleteket árult el Kiss Lászlóék áldozata

Az Fókusz Plusznak adott interjúban a 73 éves Takáts Zsuzsanna többek között azt mondta, máig nem bocsátott meg az erőszakolóknak. Kitart amellett, hogy a későbbi úszókapitány és két társa megerőszakolta.

Lendületet vesz a Trianon-kutatás – interjú Ablonczy Balázzsal

Ablonczy Balázs történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, a Párizsi Magyar Intézet volt igazgatója, a Pro Minoritate és a Kommentár folyóiratok volt főszerkesztője. 2016-tól az MTA Trianon...

Váncsa István: a szakácskönyv-írás nem veszélytelenebb, mint a publicisztika

"Olvassa ma bárki is Ady közéleti írásait?

Száz éve hunyt el Görgei Artúr – interjú Hermann Róberttel

Hermann Róbert történész, a HM HIM parancsnokának tudományos helyettese, a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézet vezető egyetemi tanára, a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

Nádasdy Ádám új fordításában olvashatjuk Dante főművét

Grecsó Krisztián Jelmezbál című új regénye, György Péter Az ismeretlen nyelv című esszékötete, valamint Nádasdy Ádám új Isteni színjáték-fordítása is megjelent a Magvető gondozásában.

On Sai: szándékosan váltogatom a műfajokat

Novellistaként indult, öt regény szerzője, 2015-ben a Magyar Könyvek Viadalán az év írónőjévé választották, a karácsonyra megjelent, Apa, randizhatok egy lovaggal?

“Érdekes világ a népi ornamentikáé”

"Ezeknek a motívumoknak kulturális tartalma, továbbadandó értéke van" - vallja a "magyaros kifestőkönyveket" készítő Horváth Ágnes, aki idén elnyerte a TINTA Arany Penna Díjat.

Őszi Róbert: pereg a folytatás a fejemben

Egy könyv, melyben kalandozunk, kutakodunk, észlelünk, ízlelünk, tapasztalunk a közelmúlt nagy magyar valóságában.

Új koncepciók a történelemtanításban

Nemrég napvilágot látott a Történelemtanításról a XXI. század elején címet viselő kötet Péterfi Gábor és Fekete Bálint szerkesztésében. A könyvet kezünkbe véve egy izgalmas, sokoldalú, módszertani repertoárunkat 21. századi szemlélettel kiegészítő kötetet lapozhatunk végig. A kiadvány hamar figyelmet keltett a...

Mit keres a Nagyítás című film plakátja egy nyelvészeti könyv címlapján?

Mit keres a Nagyítás című film plakátja egy nyelvészeti könyv címlapján?

Csukás István: A gyerekek nyelvteremtő zsenik

“A gyerekek nyelvteremtő zsenik is, hiszen remek szavakat találnak ki, szabadon garázdálkodnak a nyelvvel, kettévágják, kifordítják, visszafele olvassák, és én is erre biztatom őket” – vallja Csukás István Kossuth-díjas költő, író.

Bocskor Bíborka: nem mentünk bele elvtelen kompromisszumokba

“Egy kellemes, gyors, tömény és kemény tanulási folyamat volt számomra az elmúlt tíz év.” Bocskor Bíborka énekesnő a tízéves a Magashegyi Underground együttesről, az ünnepi nagykoncertről és az új lemezről mesélt.

Jaksity: az az ország, amelynek ilyen az elitje, vesztes ország

Terjedelmes interjút adott a Népszabadságnak Jaksity György üzletember, a Concorde-csoport alapítója. Szóba került a budapesti olimpia, a menekültügy, a gazdaság és a soha el nem múló magyaros csodavárás.

Kételkedés, kitartás, következetesség – interjú Papp Klárával

Papp Klára nemcsak a Debreceni Egyetem, hanem a hazai történész szakma egyik meghatározó alakja.

„A lehallgatástól pedig ne félj, mintha lehallgatnának, úgy beszélj!” – Interjú Kettős Tamással

Kettős Tamás nagylemeze, a Ragyog Aki Vagyok egyszerre költészet, zene és forradalom: robbanó szavak galaxisa, melyben a slam poetry, a rap és a sámánének szálai szövődnek műhelyzenekarának, a Vadszamaraknak rocktól, bluestól, funktól színes kelméjébe.…

Közünk van 1máshoz – Új kezdeményezés idősek és fiatalok között

A Boldogság Magazin interjúja Galambos Attila filozófia- és etikatanárral a Van közünk 1gymáshoz projektről - arról, hogy az idősebb és a fiatalabb generációk közötti szakadék megszüntethető és kedvező társadalmi változásokat okoz. Az első dolog az, hogyha fiatalok és idősek között helyreállna a kommunikáció, akkor mindkét...

A német gyarmatosítás és a népirtások története – interjú Jürgen Zimmererrel

Jürgen Zimmerer 2005 óta az International Network of Genocide Scholars (a Népirtások Kutatóinak Nemzetközi Hálózata) elnöke, 2010 óta a Hamburgi Egyetemen az afrikai történelem professzora, a Hamburg posztkoloniális öröksége.

A jövő étkezése - hogyan változhatnak meg az étkezési szokásaink?

20-30 év múlva teljesen hétköznapinak számíthat majd a 3D-ben nyomtatható étel, mások az otthon tenyésztett rovarokban vélik megtalálni a jövő házias fehérjeforrását, mert többek között ez az egyik legkevésbé környezetterhelő állattartás. Vajon az európai gasztronómia részévé válik-e a rovarfogyasztás?

Szevasz, tavasz – itt a Nulladik!

Jól indul a virágos évszak a Nulladik Változat együttes számára. Februári „képes koncert” és stúdiózás után március 12-én a Pál Utcai Fiúkkal lépnek fel közösen. A kezdődő kép címmel február 12-én …

Szegények óvodája, nem csak romáknak

„Mi nem küldünk el gyereket csak azért, mert nem cigány” – mondja az ország első cigány nemzetiségű óvodájának vezetője, Debre Krisztina, aki édesanyjától, a legendás cigány tanítónőtől vette át a csepeli Majd Megnövök Óvodát. Ide olyan, nagyon szegény gyerekeket vesznek föl, akiket máshol elutasítanak.

A nácik sajátos moralitásáról és a háború utáni német viták érzelmességéről – interjú Raphael Gross-szal

Raphael Gross 2015 májusa óta a lipcsei Simon-Dubnow-Institute igazgatója és a Lipcsei Egyetemen a zsidó történelem és kultúra professzora. 1997-ben doktorált, 2001-ig a Bochumi Egyetem tudományos munkatársa volt. 2001 és 2006 között a Sussexi Egyetemen tanított és vezette a német-zsidó tanulmányok ottani központját. 2001-től...