A nácik sajátos moralitásáról és a háború utáni német viták érzelmességéről – interjú Raphael Gross-szal

Raphael Gross 2015 májusa óta a lipcsei Simon-Dubnow-Institute igazgatója és a Lipcsei Egyetemen a zsidó történelem és kultúra professzora. 1997-ben doktorált, 2001-ig a Bochumi Egyetem tudományos munkatársa volt. 2001 és 2006 között a Sussexi Egyetemen tanított és vezette a német-zsidó tanulmányok ottani központját. 2001-től egyúttal a Leo Beack Institute London igazgatójaként is dolgozott, 2006-tól a Frankfurti Zsidó Múzeumot, 2007-től pedig a Fritz Bauer Intézetet is vezette. Eszmetörténész, a német és a zsidó történelem szakavatott ismerője. Újkor.hu: Kezdjük talán intellektuális szocializációjával. Mely szakokra járt, és mik voltak legkorábbi kutatási témái? Miért döntött amellett, hogy disszertációját épp Carl Schmittről írja? Raphael Gross: Svájcban nőttem fel, és ott is kezdtem történelmet, filozófiát és irodalmat hallgatni. Onnan Berlinbe, majd Cambridge-be mentem. Első diplomámat utóbbi egyetemen szereztem, ahol is Ernst Jünger és Erich Maria Remarque brit recepcióját...