Megszületett Kasza Tibi és Darai Andrea második gyermeke
A híresség a Balázsék című reggeli műsorban jelentette be a hírt.
Kasza Tibiék második gyermeke is segítséggel fogant
Korábban azt gondolták, hogy ebbe többször nem mennek bele, de aztán mégis így tettek.
Rá sem lehet ismerni Kasza Tibire, úgy kigyúrta magát – fotó
A műsorvezető komoly életmódváltásba fogott, így pár hónap alatt 21 kiló súlyfeleslegtől szabadult meg.
Bekiabáltak Kasza Tibinek – Félbeszakadt a Szerencsekerék adása, mindenki nevetésben tört ki – videó
Ez lehetett a műsor eddig egyetlen – feltehetően – nem megredezett momentuma.
Újra lesz Szerencsekerék, megvan a műsor házigazdája is
A Szerencsekerék a TV2 egyik legnépszerűbb vetélkedőjeként 2001-ig volt műsoron.
"Ez pont nem az a téma, amivel viccelni kellene" – Rárontottak Kasza Tibire a kommentelők, vírustagadással vádolták
Ő állítja, viccelt.
Végre: több mint száz nap után mikrofont ragadott Dér Heni – nem hiszi el, kivel állt színpadra
Kasza Tibivel lépett fel.
Lelketlen kommentelők rá akarták uszítani Kasza Tibi feleségét az állapotos Kulcsár Edinára – ezzel próbálkoztak
Egyesek mindenre képesek az interneten.
Jótékonyság és karácsonyi hangulat a Nagy Budai Házibuliban!
December 20-án ismét felsorakoztatják a legendákat, ezúttal Zalatnay Sarolta, Delhusa Gjon, St. Martin, Kasza Tibi és Csordás Tibi (Ex Fiesta) érkezik a színpadra a budai szórakozóhelyen.
Megmutatták első gyermeküket Kasza Tibiék
Kedd reggel született meg a csöppség.
Kasza Tibi olyan magyar közösségi oldalt hoz létre, amitől még a kenyér is olcsóbb lesz
A Facebookkal már rengeteg pénzt keresett, itt az ideje egy saját közösségi oldalnak.
Bugyiban és melltartóban fotózta terhes párját Kasza Tibi
Akit ez foglalkoztat, találgathat, hogy mikor jön a baba.
Kaszáéknak kisbabájuk lesz, ahogyan ezt Tibi bejelentette, az örökre emlékezetes marad
Itt az örömhír, lehet gratulálni a boldog párnak.
Kasza Tibi: itt valami nagyon nincs rendben! - Városi Kurír
A magyar egészségügy helyzetével mostanában sok írásban foglalkoztunk és sajnos egy kivételével csak lesúlytó dolgokról számolhattunk be.
Kasza Tibi csúnyán leoltotta Bódi Sylvi bugyivásárlóit – extra szexi képpel
Néhány napja hirdette meg új és használt bugyijait egy facebookos csoportban Bódi Sylvi.
Így énekli Kasza Tibi a Kiskarácsony, nagykarácsonyt
Kasza Tibi is bejelentkezett a közösségi oldalán, hogy boldog karácsonyt kívánjon a követőinek.
Kasza Tibort telefonon próbálták átverni, a celeb feljelentést tesz
Az ismert műsorvezető és celeb feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, mert csalók megpróbálták csőbe húzni őt.
Itt laknak Kasza Tibiék – nem gyenge a panoráma!
Kasza Tibi megmutatta, mi látszik a nappalijuk ablakából. Naná, hogy nem egy nyolcadik kerületi sikátor!
Kasza Tibit elképesztő ajánlatokkal bombázzák – elárulta, mikor száll ki a mókuskerékből
A magyar Facebook félistene bevallotta, nincs élete. De még nem szeretne egy horgászbot mellett megöregedni.
Kasza Tibi szerint az iPhone X csak egy álfejlesztés
Az ország egyik legismertebb híressége már megvette és ki is csomagolta az iPhone X-et, és elmondta az őszinte benyomásait a jubileumi okostelefonról.
Kasza Tibi és szerelme mindenkit átvert, most buktak le
Egy ország nézte könnyekkel küszködve Tibi lánykérését áprilisban. Most kiderült, rendesen megvezettek minket az esküvő időpontjával.
Szörnyeteget csináltak Kasza Tibi szerelméből
Látványos videót rakott ki oldalára Kasza Tibi szerelme, Darai Andrea, vagy ahogy mindenki emlegeti, Manker.
Dögös bikiniben pancsol Kasza Tibi barátnője – videó
Ősz eleji nyaralásra vitte kedvesét Kasza Tibi, mi pedig szerencsére nem maradunk le a kiruccanás fontos mozzanatairól.
Kasza Tibi rossz hírt közölt a rajongókkal
Szinte csak most kezdődött, ám máris lekerül a képernyőről a Pénzt vagy éveket, a Kasza Tibi által vezetett showműsor.
Kasza Tibi a Despacitót éneklő előadóval forgatott
Ilyen az, amikor a minőségi műsorkészítés és a zenei nívó találkozik.
Elképesztően lealacsonyító Kasza Tibi új műsora
Ilyen szintű alázás csak szépségversenyeken van, de már az is csak a világ szomorúbb felén.
10 milliós esküvő? Kasza Tibi nagyon kiakadt
Egy olyan cikk jelent meg Kaszáékról, hogy az esküvőjük 10 millió forintba fog kerülni.
Milliókat nyerhetnek a celebek Kasza Tibi új műsorában
Az énekes-műsorvezető a július 24-én induló Pénzt vagy éveket! vetélkedő játékmestere lesz, aminek adásaiban akár 10 millió forintot is nyerhetnek a jól tippelő hírességek.
Kasza Tibi átköltötte a Despacitót, és szerinte vicces lett
Aki vevő a Facebookos lájkgyűjtő nagymester humorára, annak álljon itt az alábbi: