Itt a londoni magyarokat is érintő brit uniós csomag

Közzétette kedden Donal Tusk, az Európai Tanács elnöke a brit kormánnyal folytatott tárgyalássorozat nyomán eddig összeállt javaslatcsomagot az uniós szabályozási reformtervekről.

A brit 4x4 Magazine szerint a Jeep® Renegade a legjobb 4x4 modell 2016-ban

A világ egyik legismertebb szakfolyóirata, a nagy-britanniai 4x4 Magazine a Jeep® Renegade-nek ítélte a „2016. legjobb 4x4 modellje" címet.

Nagyon jó melegnek lenni a brit nemzetbiztonságnál

A brit belső elhárítás, az MI5 a legjobb nagy-britanniai munkáltató a homoszexuálisok szempontjából – derült ki a Stonewall melegszervezet kedden közzétett listájából.

Terjedhet a brit modell, több nyugati EU-tag is elvenné a keleti EU-s munkavállalók segélyeit - 444

Komoly politikai visszhangra talált az EU-ban a brit elképzelés, ami jelentősen megkurtítaná az EU-n belüli migránsok, azaz a főleg a keleti tagállamokból érkező munkavállalók lehetőségeit Angliában.

David Cameron megismételte követeléseit és fenyegetéseit

A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia számára a legjobb megoldás az lenne, ha sikerülne elérni az Európai Unió London által igényelt reformjait, és Nagy-Britannia e megreformált EU tagja maradhatna.

Holnapután jön Cameron, ma fenyegetőzik: "nem zár ki semmit"

A brit miniszterelnök reményei szerint az Európai Unió februárban esedékes következő csúcstalálkozóján "teljes körű megállapodás" születhet a London által igényelt EU-reformokról, és ezután a brit kormány kialakítja "egyértelmű álláspontját" arról, hogy a brit EU-tagságról tervezett népszavazáson milyen álláspontot...

Anglia kiléphet az Unióból, ha nem lesznek reformok

David Cameron miniszterelnök elismerte, hogy kénytelen lenne Nagy-Britannia EU-tagságának feladásáért kampányolni a tervezett népszavazáson, ha az Európai Unió reformjával kapcsolatos követeléseinek nem tud érvényt szerezni.

Döntöttek: a britek is beszállnak az Iszlám Állam elleni háborúba

Az angol parlament alsóháza jóváhagyta David Cameron javaslatát a brit légierő Szíria bevetéséről. Az első bevetés már meg is történt, bekapcsolódtak a harcokba a brit Tornado vadászbombázók. A terroristák két tűz közé kerültek, Németország pénteken csatlakozhat a koalícióhoz. – írja a hvg.hu

Nagyon valószínű, hogy lecsap a terror Nagy-Britanniában

A brit védelmi miniszter szerint rendkívül magas a terrorfenyegetettség Nagy-Britanniában, és könnyen elképzelhető a párizsi merényletsorozathoz hasonló terrorcselekmény Londonban is.

Üldözés és horror Nagy-Britanniában

Azoknak, akik a muszlim hitről kereszténységre térnek, gyakran el kell hagyniuk a hazájukat, mert ezzel életveszélynek teszik ki magukat.

Nem lesz hosszú távú koalíció Oroszországgal – szakértő

Póti László Oroszország-szakértő szerint nem alakul ki hosszú távú koalíció Moszkva és a Nyugat között az Iszlám Állam legyőzésére, sokkal valószínűbb, hogy az a szíriai helyzet megoldása után alapvetően a francia-orosz koordináción alapuló együttműködéssé válik.

Cameron: A brit hadsereg is akcióba lépne terrortámadás esetén

A brit hadsereg jelentős erőkkel segítené a rendőrség munkáját, ha Nagy-Britanniát terrortámadás érné – mondta hétfőn a brit miniszterelnök a londoni alsóházban.

Durva: a brit muszlimok ötöde szimpatizál a dzsihádistákkal

A brit muszlim lakosságnak még mindig csaknem az egyötöde, mintegy félmillió ember viseltetik valamilyen mértékű rokonszenvvel azok iránt, akik Nagy-Britanniából Szíriába utaznak, és ott a dzsihadista szervezetek, köztük az Iszlám Állam oldalán harcolnak – derül ki a hétfőn ismertetett legújabb felmérésből, amelyet az atv.hu...

Alakul a háborús koalíció: Cameron is beszállna

David Cameron brit miniszterelnök az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni közös fellépésre szólította fel a nemzetközi közösséget hétfőn Párizsban, s jelezte, hogy hazájának is légicsapásokat kell intéznie a terroristák állásaira Szíriában.

Megerősítették a brit határőrizetet

A párizsi merényletsorozat óta a brit hatóságok megerősítették a határok őrizetét – közölte vasárnap a brit belügyminiszter.

Ismét válságos az ebolából gyógyult brit nő állapota

Tíz hónappal gyógyulttá nyilvánítása után ismét válságos állapotban kezelnek Londonban egy skót ápolónőt, aki az év elején ebolafertőzésen esett át. A 39 esztendős Pauline Cafferkey-t a héten a brit királyi légierő (RAF) egyik különlegesen kialakított repülőgépén szállították skóciai otthonából a londoni Royal Free...

Több ezer autó eladását függesztette fel a VW Nagy-Britanniában és Olaszországban

Felfüggesztette négyezer új, dízelmotoros személyautó eladását Nagy-Britanniában és Olaszországban a Volkswagen.

Azt hiszi, a magyar politikánál nincs lejjebb? Akkor olvasgasson a brit miniszterelnök szexbotrányáról!

Felkavarta a brit politika állóvizét a Daily Mail ma reggeli cikke, mely egy készülő David Cameron-életrajzot szemléz. A könyvben szó lesz drogokról, lányokról, alkoholról és fiatalkori bulikról, de a briteket nem ez foglalkoztatja a leginkább.

II. Erzsébet királynő, a rekorder

A történészszakma teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II.

II. Erzsébet kedvelte Dianát

II. Erzsébet valójában lelkesedett Diana hercegnőért – akiről halálakor először azt hitte, merénylet áldozata lett –, csak ritkán veszíti el a türelmét és profi a repülőgépek azonosításában: a hangjukról is felismeri őket – ez is kiderül a brit uralkodóról frissen megjelent két könyvből, amelyek egyike saját szavaival...

Autópályára zuhant egy repülő Nagy-Britanniában

A Shoreham Airshow-n történt tragédiát többen rögzítették. Legkevesebb hét ember vesztette életét. 

Több ezer, Nagy-Britanniában dolgozó lengyel vendégmunkás készül sztrájkra

Ez lesz az első bevándorlósztrájk az országban. A lengyeleknek abból van elegük, hogy a britek a vendégmunkásokat hibáztatják a gazdasági problémáikért.

Megkeresztelték Charlotte hercegnőt

Megkeresztelték vasárnap Charlotte hercegnőt, a brit uralkodó legifjabb dédunokáját. 

17 éves volt Nagy-Britannia legfiatalabb öngyilkos merénylője

Irakban robbantotta fel magát Nagy-Britannia valaha volt legfiatalabb öngyilkos merénylője. A 17 éves West yorkshire-i kamasz négy társával együtt, autóban robbantott egy olajfinomító közelében – írja a The Guardian.

David Cameron a jövő héten Magyarországra látogathat

Villámkörutat tervez a jövő héten több EU-társállamban David Cameron brit miniszterelnök, hogy támogatókat toborozzon a London által igényelt uniós reformokhoz, és útja során ellátogathat Magyarországra is – írta meg nem nevezett magas rangú brit kormányilletékesekre hivatkozva a pénteki The Times.

Diana hercegnőt szeretnének a britek

A Diana nevet választanák a legszívesebben a britek Vilmos herceg és hitvese, Katalin hercegnő másodszülött gyermekének, ha a hercegi utód leány lesz.

Öt éven belül gyógyíthatóvá válhat az asztma

A Cardiffi Egyetem kutatói együttműködve a Londoni King's College és az amerikai Mayo Egyetem szakembereivel megtalálták, mi okozza az asztmát és hogyan lehet az okot megszüntetni, felfedezésük nyomán öt éven belül gyógyíthatóvá válhat a világszerte 300 millió embert sújtó betegség.

Rossz idők jöhetnek Angliában a magyar "megélhetési bevándorlókra"

A jelenlegi brit kormány reformtervei szerint az Európai Unió társállamaiból érkező munkavállalók több mint kétszer annyi hozzájárulást fizetnek majd be a brit szociális ellátórendszer kasszájába, mielőtt hozzáférhetnek a jóléti juttatásokhoz, mint amennyit a jelenlegi szabályok alapján már érkezésük pillanatában...

Regénybe illő ékszerlopás a londoni Hatton Garden negyedben

Regénybe illő betöréses ékszerlopás történt a hosszú húsvéti hétvégén az ékszerészek londoni negyedében, a Hatton Gardenben. A helyi sajtó szerint ez lehet az ország történelmének legnagyobb értékű lopása.

Nagy-Britannia kiképzőket küld Ukrajnába

Nagy-Britannia kisebb létszámú kiképző egységet küld Ukrajnába az ukrán hadsereg felkészültségének erősítésére – mondta kedden a brit miniszterelnök.