Orbán-féle útonállás – a nyugdíjügyi fideszes hazugság-cunami - Városi Kurír
A Városi Kurírban olvashatták Korózs Lajos nekünk adott interjúját felhasználva, hogy az internet mindent megőriz, megnéztük, mit is ígért a nyugdíjasoknak a Fidesz hatalomra kerülése előtt, és mit kaptak a nyugdíjasok a győzelmek után.
Mit meg nem tesz egy cigány, ha erre utasítják? - Farkas Flórián a migráncsgyűlölő - Városi Kurír
Titokban tartott kongresszust a Fidesznek kampányoló Lungo Drom Jászberényben.
Korózs Lajos és a hármak bandája - Városi Kurír
Az MSZP országgyűlési képviselője, a parlament népjóléti bizottságának alelnöke Korózs Lajos feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen csalás és hűtlen kezelés miatt Orbán Viktor miniszterelnök, Selmeczi Gabriella,Matolcsy György ellen,
Migránsok, legyen minden nap karácsony! - Városi Kurír
Az Iszlám Állam vezetője kihirdette, hogy írmagjukat is ki akarja irtani, ezért a csecsemőket is kivégezteti kegyetlen katonáival.
Egy két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat hallucinációiból - Városi Kurír
Péter ekkor megkérdezte: „Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?"
Orbánék sz@rnak az Emberi jogok nyilatkozatára – Coki, felvilágosodás - Városi Kurír
Az MDF kormány idején kezdődött.
Ónodi-Szűcs eü. államtitkár vagy hülye, vagy hazug
Ónodi-Szűcs Zoltán, az emberminisztérium egészségügyért felelős államtitkára, a Magyar Idők szerint egy konferencián beszélt, a hazai egészségügy állapotáról.Az államtitkár valószínűleg “elfelejtette”, hogy 2010-óta az Orbán-kormány vezeti Magyarországot.
Titkos kopt menekült közösség a Bakonyban - Városi Kurír
Kevesen tudják, hogy a Bakony hegységben még ma is vannak olyan lakott helytől távoli területek, ahol évtizedek óta nem járt ember.
Nem akarok olyan országban élni... - Városi Kurír
Nem akarok olyan országban élni, ahol azt kellett mondjam az egyetemista fiamnak: Keress valami jó, külföldi ösztöndíjat, mert itt nincs jövő!
HORTHY mise -mizéria imádsággal - Városi Kurír
Nyugi, minden csoda a Horthy mise is, három napig tart.
A Horthy-mise botránya folytatódik - Városi Kurír
A nap folyamán többször foglalkoztunk már a Horthy mise provokatív botrányával, amit minden híreszteléssel szemben nem hisszük, hogy véletlenül időzített éppen az auschwitzi láger felszabadulásának emléknapjára,
Esterházy Péter: Meg vagyunk választva kétharmaddal, akinek nem tetszik, nyalja ki a seggünk - Városi Kurír
Súlyos, ragályos betegség tüneteinek összessége.
A legmocskosabb provokátorok: Boros Péter, Lezsák Sándor, Szakály Sándor - Városi Kurír
Auschwitz helyett Horthy: Tornyai Zsuzsanna a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója közösségi oldalán hívja fel a figyelmet a rezsim három ikonidus alakjának legújabb embertelen Horthy-nyaló provokációjára.
Nádasdy Ádám: Sorost azok szúrták hátba, akik az ő jóságának voltak a haszonélvezői - Városi Kurír
Nádasdy Ádám, nyelvész, költő, műfordító.
Dörner György elszabadult - Városi Kurír
Tegnap az ECHO tv egyik műsorában Dörner György az Új Színház igazgatója – arra a kérdésre, hogyan lehet megőrizni a magyar kultúrát – így válaszolt: egy másik űrgalaxisból idejön majd egy űrhajó s kiszállnak belőle a tanítványok s a tanár magyarázza, a régészeti leletek történetét.
Bréking! Megalakult a Nemzeti Főgonoszok Szövetsége - Városi Kurír
Január közepén titkos megbeszélésre volt Nickelsdorfban, a Gasthaus Augustin padlásterében kialakított konspirációs lakosztályban.
Hogyan működik az álhírgyártás? - Bayer Zsolt és a többiek nyomdokán - Városi Kurír
Manapság tele van az internet s a média propagandával és álhírekkel. Az átlagember nem tudja megkülönböztetni mi a valóság s mi az, ami nem az. Az álhír mindig kapósabb (sajnos). Ahhoz, hogy megtanuljunk, tájékozódni s ne verjenek át minket, elegendő, ha a hírhez tartozó címszavakat beírjuk a google keresőbe.
Járóka Lívia fideszes EU képviselő megkapja - szembesítettük a sikerpropagandát a valósággal - Városi Kurír
Tavaly év végén egy interjúban Farkas Flórián, a romaügyekért felelős miniszterelnöki biztos, jól megdicsérte a Fideszt, és saját magát.
Bayernek a szeme szakadt le, akkorát kapott - Városi Kurír
Gábor György filozófus közösségi oldalán osztja ki Bayer Zsoltot, abból az alkalomból, hogy a lovagkeresztes nekiment néhány fontos barátjának, vagy ahogy ő fogalmaz: egy-két barátomat a szájára vette.A kormány-lovagkeresztes takaros elméletével és szelekciójával egyrészt az a baj, hogy ezt az elméletet és természet adta...
Mészáros Lőrinc, ha szarba tenyerel, akkor is aranyat talál? - Városi Kurír
Baromi nagy mázlija van Mészáros Lőrincnek.
Szanyi kapitány újratöltve - Városi Kurír
Szanyi Tibor, az MSZP EP képviselője.
Balog miniszter reggelije - Városi Kurír
Vidéki ember is diákkal érkezett tüntetni, vidéki gyerekkel, tizenhat évessel, aki Pesten még nem tud jól kiigazodni.
Szegény Schmidt Mária vagy hülyéskedik, vagy tényleg meghibbant - Városi Kurír
A Terror Háza főigazgatója, milliárdos üzletasszony, a "nemzet" történésze a Hit Gyülekezet lapjának, a Heteknek adott interjút.
Találkozás egy fiatalemberrel - Városi Kurír
A gyerek többnyire utálja, ha a felnőttek azt kérdezik tőle, hogy mi leszel, ha nagy leszel.
Botrány! Szó sem igaz a kárpátaljai nyomorból
Ahhoz, hogy az ukránok Magyarországon igényeljék a nyugdíjat, csak egy itteni bejelentett lakcím kell, és igazolás, hogy Ukrajnában lemondanak a nyugdíjról Ezután a végzettségüknek és a szakmájuknak megfelelően kiszámolt magyar nyugdíj nagyjából a tízszerese lesz az otthoni, ukrán nyugdíjnak.
Lendvai Ildikó: beleugatok mindenbe, amiről véleményem van - Városi Kurír
Lendvai Ildikó, az MSZP egyik legismertebb politikusa mostanában interjúk helyett inkább saját cikkeket ír.
Átvertek, magyar! Megvezettek EU! Paks II. az évszázad beruházása, mert az évszázad végéig (meg)emlegetjük! - Városi Kurír
Jávor Benedek a PM Európai parlamenti képviselője, talán legfontosabb küldetésének tartja lerántani a leplet arról, hogy miért és kinek van szükségük a Paks II nevű giga beruházásra.
L. Ritók Nóra: elpazarolt életeket látok - Városi Kurír
Exkluzív riport!
Mellárkórtól az elpöntyölödött Kósa Lajosig - Városi Kurír
Három újabb álhírrel örvendeztetett meg bennünket tudósítónk, aki nyitott szemmel, füllel és tablettel járja e hont.
Troll-támadás! - Zaklatják a Bayer Zsoltot feljelentő kolléganőnket - Városi Kurír
Ahogy arról a napokban a Városi Kurír beszámolt, kolléganőnk feljelentette a Médiahatóságnál Bayer Zsoltot.