Egymilliót kérnek és már itt sincsenek a romák!

Ha összejönne az utazáshoz szükséges egymillió forint, azonnal indulnának a szabolcsi romák Kanadába.

Veszélyben a roma tanulók jövő évi ösztöndíja?

Veszélybe kerülhet a roma tanulók jövő évi ösztöndíja - mondta Vajda László, a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, aki azt is közölte: a változást okozó módosító indítványt Teleki László országgyűlési képviselő (MSZP) indítványozta.

Hogyan került a cigány az asztalra?

Míg meghúzzák magukat a falu határában vagy az autóbusz hátsó ülésein, addig minden a legnagyobb rendben, de amint betoppannak a helyi kocsmába, máris kitör a balhé.

Létezik romabűnözés Magyarországon - A cigányság rálépett az elbutulás útjára

Van romabűnözés, bármennyire is tiltakozunk a kifejezés ellen - mondja Kalányos István zalai származású roma jogvédő.

"Hamarosan koporsóban fogod látni az uradat"

K.-i uzsorásokról, szociális rabszolgatartókról cikkeztünk az elmúlt napokban.

"Magyarország nem kínál lehetőséget a cigányságnak"

Társadalmi összefogást és szemléletváltást sürgettek a cigányság társadalmi integrációjának megteremtése érdekében az előadók az e témában rendezett konferencián szerdán Budapesten, hangsúlyozva: szavak helyett tettekre van szükség.

Romák és gárdisták csaptak össze Kálózon - A felek egymást vádolják

Újabb konfliktussal gyarapodott az a krónika, amely a többségi társadalom és a roma lakosság közötti feszültségekről, összeütközésekről szól.

Befűtenek a romáknak - ingyen tüzifa családoknak

Több köbméter téli tüzelőt ajándékozott az Alba Volán Zrt. a fehérvári romák számára.

Roma férfi vezetett áramot a kerítésébe Tiszalúcon. Az áldozatok a szomszéd romagyerekek

A roma férfi terményeit akarták megdézsmálni a szomszédban lakó, szintén roma család két hétéves lurkói.

Tudtad? - Ingyen házat minden magyar fiatalnak!

Egy magyar fiatal véleménye, akinek nincs lakása, de szeretne, s csípi a szemét, hogy ez másnak csak úgy JÁR.

Börtönbe megy a OCÖ-elnökhelyettese?

Első fokon három év öt hónapi letöltendő börtönbüntetésre ítélte a sátoraljaújhelyi városi bíróság Dancs Mihályt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettesét, a Roma Polgárjogi Alapítvány Borsod megyei elnökét

Beindulnak a romák

Állomásonként 50-100 fő közötti további csatlakozó, vagy érdeklődő fogja kísérni a településeken való áthaladásukat.

Megvannak a romák elleni sorozattámadás fegyverei

A lefoglalt fegyverek között vannak azok is, amelyekkel a romák elleni sorozatgyilkosságokat elkövették.

Jogsegély romáknak

Az őszinte, kirekesztést megélő, kisebbségben élő embereket kívánja segíteni dr.

Novák Péter lesz a Roma Ikon arca

Az első, október 10-én megrendezésre kerülő Roma Ikon Fesztiválon fellép többek között a Jazz’n da City, Maszkura és a tücsökraj, a Colorstar, Palya Bea és Dés András Öröm duója, Heaven Street Seven és a Karaván Família, valamint a Magna Cum Laude.

Romák tüntettek az edelényi polgármester ellen - bocsánatkérést és távozást követelnek

Edelény polgármesterének távozását követelte a közéletből és a politikából mintegy 400-500 roma hétfőn délelőtt az edelényi városháza előtt.

A romák érdekében - Telepfelszámolás, zökkenőkkel

A miniszterelnöktől kértek vizsgálatot egy, a 2006-os galamboki romatelep-felszámolás során átadott lakás kifosztása, illetve az idén Zalaszentjakabon megvalósuló hasonló projektben felfedezni vélt visszaélések miatt.

A Fejér megyei cigányok nem vándorolnának ki

A hírre, amely szerint több száz roma vándorolna ki hazánkból, Oláh József, a megyei cigány önkormányzat vezetője elmondta: Fejérben eddig senki nem kért igazolást.

Kártérítést kérnek a tarnabodi támadással megvádolt romák

Kártérítést kérnek azok a roma fiatalok, akiket korábban a Tarnabodon történt Molotov koktélos támadás miatt tartóztattak le, és tartottak fogva 11 hónapig.

Romagyilkosság Ausztriában

Másfél évtizede történt, de a tanulságot levonni soha nem késő.

Több száz cigány tervezi kivándorlását Magyarországról

Több száz aláírással ellátott kérelemmel fordultak az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökéhez fővárosi és vidéki romák a napokban, hogy segítse kivándorlásukat a népcsoportot ért sorozattámadások és a diszkrimináció miatt - közölte az OCÖ elnöke.

Romagyilkosságok: Fanatikus cigánygyűlölőként ismerték az egyik gyanúsítottat

A hét végén újabb részletek derültek ki a romák elleni sorozatgyilkosságok elkövetőiről és a bűncselekmények részleteiről.

Zalában a romák kevés helyen alakítottak ki védelmi csoportokat

Az országos rendőrfőkapitány pénteki bejelentése arra utal: talán megoldódik a roma lakosságot rettegésben tartó gyilkosságsorozat rejtélye.

Elfogták a romák elleni támadások gyanúsítottjait!

A rendőrség elfogta a hat halálos áldozatot követelt, romák ellen elkövetett támadások gyanúsítottjait csütörtökön éjjel.

Erőszakosan állították meg a vadászokat a rettegő romák

Gávavencsellő határában, az ott őrködő romák, információink szerint feltartották az autót, s a két vadászt fenyegető modorban ellenőrizték.

Kislétai gyilkosság: Akik csendben örülnek a merényleteknek, mennyivel különbek?

Megkereste lapunkat Hosszú János, a városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat korábbi, a Lungo Drom helyi szervezetének mai elnöke, hogy nyilatkozna a kislétai gyilkosságról.

Túl van az életveszélyen a Kislétán meglőtt kislány

Túl van az életveszélyen, orvosai a hétvégén felébresztették a mesterséges altatásból azt a kislányt, akit múlt hétfőn lőttek meg Kislétán.

Lebuktak a sorozatgyilkosok?

A romák ellen elkövetett gyilkos bűncselekmények ügyében indult nyomozás kapcsán több személyt vettek őrizetbe Borsod-Abaúj-Zemplén megye településein - írja a Borsod Online.

Külföldiek és szakállasok a romák gyilkosai állítja egy levél írója

Azt mondja, a gyilkosok külföldről érkeztek, és szakállt viselnek.

Elkapták a romák gyilkosait?

A romák ellen elkövetett gyilkos bűncselekmények ügyében indult nyomozás kapcsán több személyt vettek őrizetbe Borsod - Abaúj - Zemplén megye településein.