Simicska kegyvesztett lett?

A Gépnarancs értesülései szerint tegnap kirúgtak öt helyettes államtitkárt – olyan embereket, akik általános vélekedés szerint a Simicskához köthető cégbirodalomból érkeztek a minisztériumokba.

Nézzük, mit nyert ma a Közgép

Rendszertelen időközönként visszatérő rovatunkban mai sztárja egy 29,9 milliárd forintos vasúti felújítás Lepsény és Szántód-Kőröshegy között, amit az, akarom mondani, Az építőipari vállalat a szokásos tettestársaival, a Swietelskyvel és a Strabaggal közösen nyert el.

Megvan, ki lopta el Orbán Ráhel mobilját

Orbán Ráhel telefontokjánál sokkal jobban érdekel minket, hogy a magyar nemzeti vagyon megmaradt részein kiknek a DNS-ét lehet kimutatni.

Ész és sült hal

Néha bosszús hangulatba kerülök, és olyanokat mondok, hogy az arcát óriásplakátokon hirdetni nem szégyenlő miniszterelnökünknek, meg az őt háttérből, kizárólag rövid távú pénzügyi érdekeik mentén irányító narancsos újgazdagoknak annyi eszük nincs, mint egy tál sült halnak.

Az MSZP lezárta a Simon-ügyet és beszólt a lakájmédiának

Az MSZP lezártnak tekinti a Simon Gábor volt elnökhelyettes eltitkolt bécsi bankszámlájával kapcsolatos ügyet – közölte a párt szóvivője pénteken Budapesten.

Újbudai közpénzek, na kinek is???

Senki sem fogja kitalálni, hogy Újbuda épülését hirdető, közpénzen kihelyezett plakátok kinek a helyein is láthatóak, vajon kinek a bankszámláját hizlalják...?

Irigyled Simicskát? Kádárista vagy!

A rövid láncon nevelt szakíró megmondja: Orbán megérdemli, amit lopott, Simicska meg főleg, hiszen magyar.

Simicskában Putyin sem fog csalódni

A magyar-orosz atomügylet Orbán egyeduralmának megerősítését, a demokratikus világtól, az Európai Uniótól való függőségünk lazítását szolgálja.

Simicskáé a Class FM

Simicska Lajos a legnagyobb részvényese az Advenio Zrt.-nek, amely a Class FM országos kereskedelmi rádiót üzemelteti – írja a Népszabadság a cégbírósági adatokra hivatkozva.

Mert a Fidesz jobban teljesít.

Felkerült az idei Top 150 leggazdagabb magyar közé két ember, akikről nyugodtan ki lehet jelenteni, kaptak némi kormányzati segítséget a listára kerüléshez.

Magyar seggbe magyar lófaszt!

Vagyis, lefordítva a lelátó nyelvére: kiebrudaljuk a külföldi bankokat, a multinacionális cégeket Magyarországról, hogy a helyükre léphessenek Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc teljesen ária, három generációra visszamenőleg magyar cégei, a Seychelle-szigeteken bejegyezve, hogy ők kaszálhassák az extra profitot.

Simicskát gyalázza a BKV

Simicskát köröző plakátot jelentetett meg a BKV az egyik legforgalmasabb közlekedési csomóponton, a Moszkva téren, amely a fidesz-keresztségben a Széll Kálmán nevet kapta.

Simicska a Loch-Ness-i szörny

Hosszú szenvedés után elhunyt Simicska Lajos.

Berezeltek a magyar gazdagok

Cudar idők jöttek a gazdagokra. Hogy mást ne mondjak: Magyarország második leggazdagabb embere, Demján Sándor milliárdos könyörgő levelekkel bombázza, mind hiába, a kormányfőt, hogy kegyelmezzen meg a magyar takarékszövetkezeteknek, ne államosítsa őket.

Hogy ezek a csehek milyen korruptak!

Tényleg a politikai botrányok botránya, a korrupció korrupciója, a demokratikus piacgazdaság megcsúfolása, ami Csehországban történt. Kérem, letartóztatták a fél kormányt. Befolyásos üzletembereket vezettek el bilincsben.

Simicska, Csányi, Hernádi, Demján, Járai és a túrós hátú Overdose

Mostanában már csak elvétve hallani a magyar csodalóról.

„A rezsim közpénzt szivattyúz ki egy cégcsoporton keresztül”

A Közbeszerzési Értesítő alapján összesen 30,4 milliárd forint közpénz jutott eddig a Közgép Zrt.-nek, a cég főként más cégekkel konzorciumban szerepelt sikeresen a pályázatokon – írja az atlatszo.hu.

Havi 6 milliárd forint közpénz a Közgépnek

Több mint havi 6 milliárd, összesen 30,4 milliárd forint közpénz jutott eddig a Közgép Zrt.-nek a Közbeszerzési Értesítő adatai alapján.

Miénk a dicsőség

Orbán Viktor a magyar embernek teremt új rendet, jólétet. Én ismerem is ezt az embert. Csányi Sándornak hívják.

Szegény nemzeti nagytőkéseink

A mi gazdagjainknak nem csak igazi nagytőkésnek kell lenniük, hanem nemzeti gondolkodású hazafinak is. Ez most nem teljesen van így, ami növekvő elégedetlenséggel tölti el a nemzeti gondolkodású magyar emberek millióit.

Korrupció elleni harc: klónozzunk Simicskát!

Megvan annak a maga hahotafaktora, mikor az offshore-keresztények pártjából a korrupció elleni harcról beszél valamelyik főokos .

Belvárosi blog: Mahírt eszik a rozsda

Az egyik legjobb dolog az 5. kerületben, hogy itt nincsenek ocsmány óriásplakátok.

Simicska és Orbán Gestapója lesz a KEHI

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) Simicska Lajos gazdasági Gestapójaként működhet az elfogadásra váró törvényjavaslat szerint.

Kikapcsoltatja a fényt az alagút végén a kormány

A közvilágítás költségeinek megnyirbálásáról szóló döntésről postai úton tájékoztatja a kancellária a választópolgárokat. Az A/5-ös méretű papírra fekete festékkel nyomott üzenet puritán dizájnja is azt az üzenetet hordozza, hogy a kormány nem csak a szavak szintjén kötelezte el magát a költségvetés kiadásainak...

Varga, Simicska, Orbán...

Egy tegnapi hír szerint A Debreceni Ítélőtábla ma jogerősen három és fél év letöltendő börtönre ítélte különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás miatt Varga Tamás Sándor üzletembert, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját.