Széttett lábbal…

Gerincre vágott ország lettünk. Mert van az a pénz. Van az a gyávaság. Van az a torz önzés.

Minek neked szavazati jog?

A videóban 25 év alattiak mondják el, miért nem tartják fontosnak az április 6-i országgyűlési választásokat.

Három hét múlva lesz az országgyűlési választás

Három hét múlva, az április 6-ai országgyűlési képviselő-választáson a voksolásra jogosult több mint nyolcmillió választópolgár valamivel több mint tízezer hazai szavazókörben, illetve 97 külképviseleten személyesen szavazhat. Azok a választópolgárok, akiknek nincs magyarországi lakcímük, levélben adhatják le voksukat.

„Szavazz a Jobbik ellen”?!

Rokonszenves fiatalember magyarázza az index.hu videóján: szavazni kell, akár a Fideszre, akár a kormányváltó összefogásra, mert ezzel gyengítjük a Jobbikot.

avagy őszinte szubjektív szavazólap

Hétfő hajnalban Oscar-gála, szóval mára már bőven mindenki megtehette tétjeit – azok is, akiknek a szava valóban ér valamit, és azok is, akik csak a (12 év rabszolgaság vs.

A szavazói magatartásokról

A racionális szavazás elméletében a szavazók racionálisak, és elegendő információval rendelkeznek választási lehetőségeikről, ezért azokat összehasonlítva képesek dönteni. Így viszont arra is rájöhetnek, hogy az ő egy-két szavazatuk keveset számít a végeredményben, úgyhogy csak a feltétlenül szükséges, vagyis kevés...

Ki nyeri a választást? Szavazzon Ön is nézze meg az eredményt!

A 2014 évi választásokon nagyon sok múlhat, ezért a Magyaroknak egyáltalán nem mindegy az, hogy ki nyeri majd a választást.

Jó reggelt Virág elvtárs!: Hát én immár kit válasszak, Virágom, Virágom?

Választás 2014 - Csináld jobban!

Jó reggelt Virág elvtárs!: Reggeli kávé mellé az áprilisi Választásokról

avagy vacillálás, kire szavazzak?

Melyik legyen az Év fája Európában?

Február végéig lehet szavazni az európai Év fájára, köztük a Magyarországot képviselő gödöllői vackorra.

Én magyar, te magyar, ő meg nem szavaz

Elkészült a kampányfilm, amivel választási regisztrációra és szavazásra buzdítják a külhoni magyarokat.

"Orbán simán csak besz@ri." Az utca embere tömör véleményt mond

Azon, hogy a paksi döntést máris tető alá hozták, nem lepődtem meg.

Viktor, te gyáva!

Pártunk és kormányunk úgy vélte, minek várni a Putyin elé térdeléssel még egy hetet , mikor kézen fogva térdel le velük kisöccsük, a Jobbik is?

Mutatjuk, miben menjen szavazni a rejtőzködő baloldali

Így kerüld a feltűnést, ha félsz, hogy a Fidesz pribékjei kiszúrják az utcán, vagy a fülke előtt toporogva a másságodat!

A szavazatok jelentéséről és a szavazások értelméről II.

Nálunk mostanában is sokan szólnak a politika kétpólusossága, a kvázi-kétpártrendszer, a törzsi harcok stb. ellen, melyek gátjai a harmadik útnak, az igazi politikai megújulásnak. E felfogásban a két pólus természetesen a Fidesz és az MSZP, amely főleg egymásból él, és e rendszer fenntartásában érdekelt.

Ebben az országban az amnézia jobban terjed, mint a Pestis!

Mi köze van Kunczénak az ÁVH-hoz? Mi történik az SZDSZ 1 milliárdos tartozásával? Miért nincs elszámoltatás ebben az országban sosem?

A szavazatok jelentéséről és a szavazások értelméről

(...) Ahogyan egyesek előre, úgy mások utólag tudják nagyon, mit is jelentettek a szavazatok.

Napocska inkognítóban

Kedves Napocska Olvasók!

Meg fogsz lepődni, kit akar miniszterelnöknek a magyar

A nép nem Mesterházyt, hanem Korda Gyuri bácsit akarja, ha balról kell választania. Dopeman a fasorba' van, Bajnai Gordont fel se rakták a listára. Kép lentebb a szavazás állásáról.

Vágod a centit, haver?

Mint tudjuk, sokkal nehezebb megtalálni a jó kérdést, mint egy jól föltett kérdésre megkeresni a helyes választ.

Színes borítékban szavazhatnak az átjelentkezők

Leragasztott, színes borítékban adhatják le szavazataikat tavasszal azok, akik a lakóhelyüktől távol szavaznak.

Határsérültek − avagy: ki a magyar?

Ujjongva reppentette világgá (na jó, Svédországig biztosan) az MTVA ezerfejű hübrisze (ezeket a mitológiai izéket folyton keverem), hogy már hánysoktízezren gondolják, hogy szavazni akarnak jövőre a Kegyelmes Úrra.

Gyurcsány: indokolatlan hátrányban vannak a külföldön dolgozó szavazópolgárok

Indokolatlan és méltánytalan hátrányban vannak a kettős állampolgárokkal szemben azok a szavazók, akik külföldön dolgoznak, ezért kezdeményezi a Demokratikus Koalíció a választójogi törvény módosítását – mondta Gyurcsány Ferenc keddi zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.

Ismét szavazhat a közönség a Halhatatlanok társulata jelöltjeire

Ismét örökös tagokat választhat a közönség a Halhatatlanok Társulatába, amely az idén újra nyolc új taggal bővülhet.

Erdélyi kutatás: legfeljebb egy mandátumot jelenthetnek az erdélyi szavazatok

Legfeljebb egy mandátumot eredményezhetnek a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon az Erdélyben leadott szavazatok – állapították meg a romániai Kisebbségkutató Intézet munkatársai a közelmúltban végzett kutatások alapján.

Budapest a világ második legjobb városa!

Fővárosunk Firenzével holtversenyben lett második a Condé Nast Traveller olvasói szavazásán.

Melyik ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek örülne jobban a fideszes tábor?

A Nézőpont Intézet megkérdezett ezer jobboldali szavazót, Bajnai Gordon, vagy Mesterházy Attila jelölése képviselné jobban a kormányoldali választói akaratot. A jobboldali pártszimpátiával rendelkező válaszadók megkérdezésével készült reprezentatív felmérés alapján a teljes népesség 12 százaléka szerint Bajnai Gordon, míg...

Ki csalt el milyen szavazást?

Megy a hiszti, hogy Mesterházy hogyan nyerte el az Index szavazóinak kegyét. Csalással? Egy okos lépéssel?

Így voksolhat jövőre a magyar!

Az országgyűlés elfogadta nemrég a módosított választási eljárási törvényt, amelyet a múlt héten hirdettek ki a Magyar Közlönyben.

Segíts, hogy én lehessek az Év Anyavállalata!

Idén már én is benevezhettem az “Év Anyavállalata” versenybe, ahol olyan anyukákat díjaznak, akik kisgyermek mellett vezetnek vállalkozást.