Igazoltatással vennék el a szegények kedvét, hogy ételért álljanak sorba

Rendőrök vegzálták az ételosztásra váró éhezőket a Blahán kanyargó kilométer hosszú sorban pénteken, a déli órákban. Mi lehetett a céljuk? Szerintem az, hogy megfélemítsék és megalázzák a legszerencsétlenebb sorsú embereket. Semmi extra, "as usual".

A nyomor-Waterloo harcmezején.

ez a fajta hallgatás a saját kormányzati évekről egyenértékű egy beismeréssel.

Újabb két ember gyújtotta fel magát Bulgáriában

A mostani két eset előtt már öten gyújtották fel magukat Bulgáriában, mind az öt ember - négy férfi és egy nő - meghalt. "Elegem van, nincs munkám, nem bírom tovább" - idézte a férfit Daniela Kosztadinova kórházigazgató.

Ennyit tehetsz a szegényekért

"Az Új közgazdaságtan az Aranykor felé

Szegénység egy jegybanki mesemondóval

Orbán Viktor nyugodtan megállapíthatja, hogy sikerült, a jelek szerint, a személyes befolyása alá vonnia a jegybankot.

Szegénység mesemondókkal.

Az új jegybankelnök kinevezése körüli viták szinte természetesen zajlanak még a média különböző csatornáin.

Ismerj önmagadra!

Avagy tanulságos filmek, melyek állandó, bővelkedő és mindig aktuális történeteket dolgoznak fel, tükörképként szolgálva ezzel, nekünk embereknek.

Bárkik szegényvilága

Az általános szegényedés egyik üzenete éppen az, hogy bárkivel megeshet, és bármelyikünk lehet ez a „bárki”. Akár holnaptól is. Érdemes lehet tehát leporolni a „Bárki Érintett Lehet” címet viselő kiadványt.

A nyomor egymás ellen hangolja az embereket, szétveri a közösséget

Mintha le akarnák rángatni a Szabolcsot a térképről; távcsővel fürkészték az illegális munkavállalókat; egy hatvan fokban deformálódott gerincű kisfiú a magyar állam szerint nem szorul segítségre - újabb életkép Sonkádról, a faluból, ahol a Közmunkás Szakszervezet megalakult.

A szegénységben szinte "Bárki érintett lehet."

2010 óta is sokban aktuális lehet.

Havi 28 ezer forintból kellene kijönnie

Nyári Mária 68 évesen, több súlyos betegséggel kénytelen együtt élni.

Vita-téma: Megélhetési bűnözés

Szegénység és bűnözés, hogy miként kapcsolható össze ez a két fogalom – számos kriminalisztikai tanulmány taglalta már.

Havonta tízezerrel nő a szegények tábora

Több mint egymillió ember él a szegénységi küszöb alatt, emiatt rengetegen éheznek Magyarországon.

Sztárok, akik pontosan tudják, mit jelent a nélkülözés

Nem minden híresség született jó anyagi körülmények közé, és sikereik csúcsán már nehéz elképzelni róluk, hogy fiatal éveikben bizony kénytelenek voltak az utcán meghúzni magukat vagy hónapokat tölteni hajléktalanszállókon.

Négy ember fulladt emésztőgödörbe ötforintnyi pénz miatt

Négy ember halt meg mindössze ötforintnyi pénz miatt Indiában: megfulladtak egy emésztőgödörben.

Divatos színekben is kaphatóak csibék

A szövegkiemelők minden árnyalatában kaphatóak a naposcsibék!

Sokkoló! Férgek rákták a daganatos kislány, mert szegények

A négy éves kislány már a kórházban van, ahol a kezelőorvosokat teljesen megdöbbentette az eset, és nem értik, hogyan történhetett meg ez napjainkban?!

Őrző-védő céget kellett felfogadnia a plébánosnak

– Mise után odaáll a templomajtóba, nyújtja a markát.

Rosszarcú, primitív asszony osztott Ároktőn a szegényeknek malacot (+ video)

Hegedűs Zsuzsa szarik az énmárkára, ha ugyan hallott erről valaha.

Beszámoló a vidéki munkanélküliségről

Világ életemben hatalmas érdeklődéssel övezve figyeltem a környezetemben élő emberek gondolatait, viselkedési formáit, kik, mit, s milyen megfontolások alapján tesznek vagy éppen nem tesznek meg életük adott szakaszaiban.

Egyre több a hajléktalan gyerek

Új jelenség az amerikai gazdaság válságában: mind több a hajléktalan gyerek.

Egyre több a hajléktalan gyerek

Új jelenség az amerikai gazdaság válságában: mind több a hajléktalan gyerek.

1,3 milliárd tonna étel a világ kukáiban

Emlékszem hős pincér korszakomra, amikor először csodálkoztam rá – az egyik londoni Hiltonban vagy valamelyik hasonló puccos szállodában – arra, mennyi élelmiszert vágnak a kukába faarccal.

A felbújtó

3 év próbaidőre ítéltek egy szociális munkást, mert a vád szerint felbújtott.

Teljesen elszegényedett, segédmunkás lett az X-Faktor sztárja

Rettentő szegénységben, betanított munkából él az X-Faktor egykori felfedezettje.

Halálos veszély a szegény szomszédság

Nagyobb a kórházon kívüli szívhalál esélye azoknál, akik szomszédságában szegény a környezet, mint azoknál, akiknek a szomszédai jómódúak – állítja egy amerikai kutatás, amelynek eredményeit az Annals of Epidemiology közölte.

Lengyel: Orbán nem tölti ki a ciklust

Ezt négy évig nem lehet kibírni - véli Lengyel László politológus.

"Orbán célja a szegénység növelése"

A magyar jobboldallal szemben eddig felettébb lojális berlini napilap "emberellenességgel" vádolja a budapesti kormányzatot.

Tamás Gáspár Miklós: Itt az ideje a nyílt beszédnek

Van ,aki ki meri mondani, mit művel a törpe diktátor az országgal....

Magyarország lesz az EU szegénye

Nemcsak az uniós átlaghoz, de a visegrádi országokhoz képest is egyre nő Magyarország gazdasági elmaradottsága.