A karácsonyfa

A suliban általában a szünet előtt három héttel kezdünk a karácsonyra készülni.

Cipőlopás miatt került börtönbe, tavaszig ülhet

Jó néhányan nem tudják és sokan nem is akarják kifizetni a közlekedési szabálysértés vagy a lopás miatt rájuk kirótt pénzbüntetést.

Amit eszel, azzá leszel !

Ez mondás a híres ókori orvostól, Hippokratész - tól származó szállóige is jelzi, hogy az egyes élelmiszerek hatásaival már évezredekkel korábban is foglalkoztak, lehet akkor sem volt mit tenni a fazékba.

Létminimum alatt élnek! Küzdelem a szegénység ellen

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem évét éljük az Európai Unióban, mely a világ egyik leggazdagabb területe, mégis: lakóinak 17 százaléka nem rendelkezik az alapvető szükségleteihez szükséges forrásokkal.

Magyar valóság: 1,2 millióan élnek WC nélkül

A Habitat for Humanity tanulmánya szerint összefüggés van az otthonok állapota és a családok egészsége között.

Döbbenet: 1,2 millió magyar él víz, áram, gáz, vagy WC nélkül

Több mint 1,2 millió ember él lakhatási szegénységben, tehát olyan otthonban, ahol nincs víz, vagy áram, vagy gáz, vagy vízöblítésű WC, esetleg nincs csatorna.

A szőnyeg alatt a helyük?

A kormányzat készül megtisztítani a közterületeket a hajléktalanoktól.

Hol jár az Isten?

Az erdőlakók is állítanak karácsonyfát a sátrakban.

Fogd meg a kezem!

A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve alkalmából a Europe Direct Bács-Kiskun Megyei Európai Információs Pont és a Kecskeméti Lapok közösen "Fogd meg a kezem!"

Kiút a szegénységből?

Néhány héten belül kihelyezi az első hiteleket a hazai szegények bankja, a Kiútprogram.

Mit főzzek ma Kedves, jó Feri, ha már nincsen semmi?

Szegénység, nyomor, szegényes ételek, túlélési tanácsok Ha tudsz szegényes ételeket, vagy más valamilyen túlélési tippeket, trükköket, írd meg Te is.

Döbbenetes szegénység: vasárnapi ebéd 200 forintból

Európa a világ szociális mintaövezete?

Gettó

Egy gettót, ahová a rendőrség be se lép, helyi hatalmasságok intézik sajátos törvényeik szerint az életet.

A szegénység arcai - A kirekesztéstől a befogadásig

A fényképész, aki rányitja a szemét  és a szívét a világra, biztosan igazat ad, amikor azt mondom: a szegénység egyik arca sem szép.

Négyszer melegít a battonyai ingyentüzelő

Battonya felé délutánonként gyakran látni kiskocsit húzó, vagy biciklin fát toló férfiakat.

Nagy a jólét, az b@zmeg! - Tudtad?

Hogy lehet napi kétezer forintból két iskolás gyereket nevelni?

A lányokkal a szegénység, a fiúkkal az erőszak végez

A lányokkal a szegénység, a fiúkkal az erőszak végez a legnagyobb arányban a fejlődő világ országaiban - derült ki abból a kutatásból, amely a gazdag és a szegény országok közötti egyenlőtlenségek hatásait elemezte a 10 és 24 év közötti korosztály halandósági mutatóit vizsgálva.

Tudtad? - Legyél te is gazdag - lopj!

Rettegve várod a közüzemi számlát?

Falura szorul a szegény

Egy négytagú családnak 180-200 ezer forintot kellene előállítania havonta ahhoz, hogy legalább hetente egyszer hús kerüljön az asztalra – állítja Ferge Zsuzsa szociológus.

Milliókat fenyeget a munkanélküliség

Az IMF és a Világbank közös sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy a világszervezetek által 2015-re kitűzött célok többsége a világszintű válság hatására kialakult helyzetben valószínűleg teljesíthetetlenné váltak.

Csak pár forintot...

Szegények emberemlékezet óta léteznek, az alamizsna "intézményét" is ismerték már az ókorban, a kereszténység megjelenésével pedig némileg meg is változott a viszony a nyomorgók iránt a felebaráti szeretet, az irgalom eszméje miatt.

408 Vajdás örökbefogadása

A nehéz anyagi helyzetbe került bicskei Gimi szokatlan ötlettel állt elő: áruba bocsátják tantermeik falait.

Az a szegény, aki nem tud élni!?

Már a mesékből jól ismerjük a szegény embert.

Mi van a Földön?

Gyermekeim, ehhez tartsátok magatokat!

Viszonyítás végett

Nézd meg ezt a képet.

Tatárszentgyörgy

Tatárszentgyörgy

20 év

Cigányok voltak e vagy magyarok !

25 kilósra éheztettek egy idős nőt

Szegények voltak, az öregasszonynak nem jutott kaja.

Mélyszegénység

A helyzet sajnos elkeserítő; beszélhetünk itt EU-ról meg modernizációról, meg becsukhatjuk a szemünket, de itt akkor is Balkán van.

Boldogok a szegények?

A gazdagságtól nem függ a boldogság?