Kenya, a hakuna matata földje
A behúzott, leopárdmintás sötétítő függönyökön túl remeg a levegő és kápráztatóan süt a nap.
Az ország egyik legnagyobb látványossága lehet: erőd Fenékpusztán
Meglehetősen merész célokat tűzött maga elé a nemrég alakult Fenékpuszta Értékeiért Baráti Kör. Egyebek között szeretnék felépíteni az egykori római kori erőd mását.
Zala a belföldi turisták kedvelt célpontja
Tavaly mintegy 10 százalékkal többet költött a magyar lakosság belföldi nyaralásra, mint 2009-ben derült ki az egyik legnagyobb hazai szálláshelyfoglaló portál felméréséből.
24 város - City Cooperation
Elsősorban a turizmus- és gazdaságélénkítés lehetőségeit vették számba a 24 város - City Cooperation elnevezésű nemzetközi konferencia csütörtöki nyitónapján Lentiben.
Kőkemény a hotelek közötti árverseny
Csak Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon nőtt az idegenforgalom az idei évben, az ország többi régiójában csökkenés tapasztalható, olvasható a KSH jelentésében.
Öt és fél hónapra bezár a Szent Gróth termálfürdő
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is bezár a téli szezonra a Szent Gróth termálfürdő.
A Világörökség része lehet a keszthelyi Festetics-kastély?
Nemzetközi együttműködésben pályázik a Világörökség címre a keszthelyi Festetics-kastély.
Étá Debrecen!
Jönnek az oroszok?
Akár harmadáron is nyaralhatunk
Az idei nyár nem kényeztetett túl sok napsütéssel és kánikulával, így alaposan befürödhetett az, aki belföldre, s különösen a Balaton mellé tervezte nyaralását.
Gigantikus konferenciaközpont Olaszországban
Riminiben immár bőven lesz hely konferenciáknak...
Zalakaros a legkedveltebb zalai nyaralóhely
A Keressük a legkedveltebb zalai nyaralóhelyet verseny idén Zalakaros kettős sikerével zárult.
A debreceni turizmus utóbbi tíz éve
Munkatársunk Tóth-Megyesi Enikőt, Debrecen polgármesteri hivatalának idegenforgalmi referensét kérdezte második legnagyobb városunk idegenforgalmi teljesítményéről.
Mozdulj Balaton! Szép zalai eredmények születtek
A vonyarcvashegyi Lidó strandon rendezett minapi találkozóval ért véget a Mozdulj Balaton nyári tömegsport-sorozat, amit immár 7. alkalommal rendeztek meg.
Kaposvári kirándulás (képgalériával)
Négy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuját Kaposvár büszkesége, a Virágfürdő, amely arról is nevezetes, hogy a Dunántúl legnagyobb egybefüggő, 3462 négyzetméter vízfelületű élményfürdője.
Az ország legpikánsabb falva
Akinek még nincs programja hétvégére, szeretettel ajánlom.
Nincs benzin, nem lehet tankolni - Kényszerű nyaralás
A magyar turisták legkedveltebb úticélja mostanában ismét Görögország lett.
Mit kell tenni a szállodaipar fellendüléséért?
Bár a legtöbb magyar idén is a magyar tengerhez tervezi a nyaralását, ám ennek ellenére hazánk szállodáiban kevés a turista, ezért változtatásokat sürgetnek.
Meghonosítanák a sárkányhajózást Nagykanizsán
A közelmúltban megrendezett sárkányhajó- bajnokság óriási sikere nyomán e keleti sportág végleges honosításán fáradozik a Kanizsa Kajak-kenu Klub és a Kanizsa Turizmusáért Egyesület.
Látványos beruházás Lentiben: szaunavilág épül (látványtervvel)
A jelképes első kapavágással elkezdődött a hét végén az a bruttó 547,5 millió forintos beruházás, ami a Lenti Termálfürdő komfortfokozatát, versenyképességét hivatott növelni.
Falura megy a magyar
A magyarországi falusi turizmus iránti igény jelentősen növekedett - s az ember nem is gondolná, de a szállóvendégek többsége magyar.
Csökkent a zalai szállásadók bevétele
A régió vendégéjszakáinak közel felét megyénkben töltötték a pihenni vágyók, akik, nem mellékesen, itt is időztek a legtöbbet.
Zalai terület is felkerülhet az UNESCO listájára
Bár senki sem tudja, hogy az UNESCO mikor dönt, de biztosnak látszik, hogy harminc esztendő után végre ismét magyar értékekkel gyarapodhat a nemzetközi szervezet listája, és létrejöhet a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum.
Törvénysértő az üdülési csekk adás-vétele
Jogerős ítéletben mondta ki a Fővárosi Bíróság a napokban azt, hogy az üdülési csekk adás-vételére vonatkozó elektronikus hirdetések gazdasági reklámnak minősülnek.
Ellentmondások a zalai vendégforgalomban
Az idei év első negyedévében 245 ezer vendég, összesen 723 ezer éjszakára kereste fel a nyugat-dunántúli kereskedelmi szálláshelyeket, ami 5,2, illetve 10,7 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest.
Az egyik legkedveltebb wellness desztináció az olaszok körében Budapest
Az egyik legkedveltebb wellness desztináció az olaszok körében Budapest
Cápaturizmus - Világutazó
Az ökoturizmus egyik kedvelt formája az adrenalin függő turisták számára a cápaturizmus.
A kilencedik szezonra készülnek az aquaparkban
Készül a szezonra a zalaegerszegi AquaCity régi-új üzemeltetője, a Strand Kft. Az önkormányzati vállalkozással megkötött üzemeltetési szerződést a legutóbbi ülésen fogadta el a közgyűlés.
Közel 650 millió forintot kapnak az államtól a zalai szállodák
Összességében közel 5 milliárd forint értékű szállodai beruházáshoz nyert pályázati támogatást az Új Magyarország Fejlesztés Terv regionális programjának keretében 5 zalai vállalkozás.
Extrém/Luxus : - Meztelenek és szexőrültek a világban - travelline.hu
au naturel és szexturizmus
Zalakarosi szállodatűz: májustól jöhetnek a vendégek
Már májustól újra fogad vendégeket a Karos Gyógy-Aparthotel és Társasüdülő.