Császár lett a lebénult gyerekből: a Hévízi-tó legendái

Tudták, hogy az UNESCO által védetté nyilvánított Hévízi-tó a világ legnagyobb vízfelületű melegvízű, biológiailag aktív gyógytava?

Az anyanyelv nemzetközi napja – február 21.

“De hát miért is van annyiféle nyelv a világon?

A nők elleni erőszak megszüntetéséért

Belegondoltál-e már abba, hogy a legbiztonságosabbnak tartott hely, az otthon sok ember számára maga a pokol?

Monet kertje önmagában is egy műalkotás

Minden évben március végétől november elejéig több mint 500 000 ember utazik a franciaországi Givernybe, hogy meglátogassa azt a helyet, amelyet elsősorban Monet festményeiről ismer.

Visszavonatná a kormány a dunai limes világörökségi jelölését, több évtizedes munka mehet a kukába

Indoklás nincs, a szakmát és a többi résztvevő országot nem értesítette előre a kormány a lépésről.

A Bácskai-Dunamellék az UNESCO új bioszféra-rezervátuma. - Berek

Az UNESO Ember és Bioszféra Programja nemzetközi koordinációs bizottságának határozata alapján a Bácskai-Dunamellék természetvédelmi terület felkerült a világ bioszféra-rezervátumainak hivatalos listájára.

Változott a szellemi kulturális örökségek listája

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezet testülete többek között öt elemmel bővítette a sürgős védelmet igénylő szellemi kulturális örökség listáját.

A zene városa lett Veszprém

A zene városa címmel tüntette ki Veszprémet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO.

14 újabb világörökségi helyszín született

Újabb tizennégy kulturális helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO világörökségi bizottsága Bakuban zajló soros ülésszakán szombaton.

Veszélyben Budapest világörökségi címe

Fél évet kapott a magyar kormány, hogy rendet tegyen a budapesti világörökségi helyszínek területén.

Bekeményített az Unesco Világörökség Bizottsága Budapest miatt

Számos kifogásuk van a budapesti helyzet miatt, ezért a főváros világörökségi státusza veszélyeztetettségi listára kerülhet.

Áder kinevezettje egyszerre képviseli gazdasági és kulturális ügyekben Magyarországot

Áder János köztársasági elnök Turóczy Lászlót nevezte ki nagykövetnek az UNESCO és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) magyar képviseletére, a novemberben távozott Cséfalvay Zoltán helyére.

Új helyszínnel bővült Franciaország UNESCO világörökségi listája! - Utazómajom

Azzal mindenki tisztában van, hogy Párizs, a Loire-völgye vagy a Francia Riviéra tökéletes úti cél lehet, viszont Franciaország vulkanikus hegységéről kevesen hallottak még.

Az Egyesült Államok kilép az UNESCO-ból

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy Egyesült Államok kilép az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből, az UNESCO-ból.

George Clooney segély, 2.5 millió dollár szíriai menekült gyereknek

A napokban hozta nyilvánosságra az UNICEF, hogy a George Clooney és felesége, Amal Clooney által alapított Clonney Foundation of Justice (Clonney Alapítvány az Igazságosságért) a Google és a HP segítségével 2.5 millió dollárt adományozott libanoni állami iskolák létrehozására és fejlesztésére, hogy a gyerekek jobb körülmények...

Pancsikáló - Hétkönapi Orbántalmaink

Az illiberális államépítés ragályos bántalmait nevezzük összefoglalva orbántalomnak.

Ezerötszáz busó vonult fel Mohácson

Gond nélkül zajlott le az idei mohácsi busójárás. A rendőrség koordinálta a mohácsi rendezvényt, ahol 1500 busó vonult fel a főtéren.

Érdekes indiai Világörökségek

India számos jelölése bekerült a világörökségi gyűjteménybe, például a 13. századi konarki Nap templom, Delhiben a Vörös Erőd, Agrában a Taj Mahal vagy a jaipuri ősi csillagvizsgáló. Ellorában 3 vallást, a buddhizmust, a hinduizmust és a dzsainizmust képviselve 2 km hosszan láthatóak a magas bazalt sziklába vájt...

Kötelező a jólét biztosítása

A háziállatok jóléte évről-évre nagyobb figyelmet kap az állattenyésztők körében.

Az Országgyűlési Őrségben dolgozik a pompeji romokon randalírozó férfi

Olaszországban hatalmas felháborodást váltott ki , hogy fél tucat magyar turista Pompeiben, az UNESCO világörökség részét 1997 óta képező romokon pózolva, szobrokat utánozva fotózta magát.

Bunkó magyar turisták mutatványa miatt tombol az olasz sajtó

Az olasz Il Mattino lap felháborodva közölt egy képet, amin állítólag hat magyar turista szerepel Pompei romjainál. A férfiak felmásztak egy ásatáson feltárt ókori bazilika romjaira, majd ott több mint egy óráig pózoltak, szobrokat utánoztak, és fotózkodtak – írja a Blikk .

Rámájana az UNESCO világörökség listáján

A Rámájana az UNESCO világörökség listáján szerepel Az Emberiség Szellemi Örökségének Mesterművei között. 2005 novemberében az UNESCO újabb 43 alkotást és hagyományt vett fel Az Emberiség Szellemi Örökségének Mesterművei listájára. Mostantól védelmet élvez egyebek mellett az indiai Rámájana hagyományos előadásmódja, a...

UNESCO-bizottság vizsgálhatja, hogy a Vár átépítése sérti-e a világörökségi szabályokat

Bizottság vizsgálhatja, hogy megsérti-e a kormány a Világörökségre vonatkozó szabályokat azzal, hogy a budai Várban teraszt építenek a Miniszterelnökség leendő épületére. Ezt az Unesco közölte az RTL Híradóval .

A Dunára néz majd Orbán dolgozószobája a Várban – képek

Megkezdték a Várban a Karmelita-kolostor átalakítását. Ide, és a mellé felhúzott új épületbe költözik majd a Miniszterelnökség, és itt lesz Orbán Viktor dolgozószobája is – írja a 444.hu .

“Mért nem lehettem régi költő?”

A Költészet világnapja fő célja az, hogy a költészet, a versek által is támogassák a nyelvi különbségeket, esélyt adva a veszélyeztetett nyelveknek, hogy saját közösségükön belül a hangjukat hallathassák.

“Csak anyanyelvemen lehetek igazán én”

„Csak anyanyelvemen lehetek igazán én” – vallotta Kosztolányi.

Végre egy igazi magyar siker: Budapest a világ egyik legkreatívabb városa

A világ legkreatívabb városai közé választotta Budapestet az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) – közölte a Design Terminál szombaton az MTI-vel.

Az UNESCO 70 éve

A szervezet feladatának tekinti az írástudatlanság felszámolását, az elemi oktatás általánossá tételét, a különböző kultúrák tanulmányozását.

A fény felé címmel teológiai és művészeti szimpóziumot és estet tartottak Budapesten

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány rendezésében 2015. szeptember 21-én, a Fény Nemzetközi Éve alkalmából rendeztek teológiai és művészeti szimpóziumot Budapesten.

Ami a költészetbe belefér

Március 21-én ünneplik Földünkön a Költészet Világnapját.