Giovanni Alba

Rogán Antal sem leválthatatlan – mondta ki Lakner Zoltán
Sokan, sok helyen kifejtették már, hogy nem "kegyelmi ügy" van, hanem "pedofil botrány". Botrányos ahogy egymást takargatják, fedezik, kéz kezet mos alapon. Mindemellett igyekeznek a közbeszédet erről elterelni, illetve mindenki másra rákenni a gyalázatot.
A panaszokat elhallgatták, a panaszkodókat elhallgattatták, a pedofil intézményvezetőt többször is kitüntették.
Mert dübörög a gazdaság, és jobban élünk, mint 2010 előtt – Egyre több a megélhetési tolvaj a boltokban Magyarországon
Hej halászok, halászok! Mit fogott a hálótok? Ez valami hazai specialitás, hogy minden jelentősebb problémára létre kell hozni egy munkacsoportot, ahol aztán a nagyon okosok időről-időre megállapítják, hogy valamit tenni kell?
Milyen jól bevált ez a járványkezelésnél is.
Csak úgy halkan kérdem, a kötelező akciózás az nem a kifosztás egy aljas és alamuszi formája?
Ismétlem, csak kérdem.
A női Jézus lehet Varga Juditból – A volt igazságügyi miniszter az asztalosi szakmába vágná a fejszéjét
@Géza: ma, 13:52
Másrészt ott van a szó maga, a tektón (τέκτων), amely a görögben jelenthet ácsot, asztalost (Aiszkhülosznál, Homérosznál, Platónnál stb.), jelenthet általánosságban kézművest (Homérosznál, Szophoklésznél stb.), jelölheti valamely művészeti ág mesterét (Pindarosz, Aiszkhülosz) és metaforikus értelemben jelenthet szerzőt, készítőt, előállítót (Euripidész, Aiszkhülosz). De a szó vonatkozhat arra a kézművesre is, aki olyan anyaggal dolgozik, amely a művelet során megőrzi keménységét, ahogy teszi ezt a fa, a kő vagy az elefántcsont.

Ugyanakkor a tektón leginkább az arámi naggar (נגר) szónak felel meg, ami mesterembert jelöl, ám a talmudi hagyományban metaforaként jelenik meg, a bölcs, az írástudó, a rendkívül tanult ember, Isten szavának képzett értelmezője jelentésében, vagyis amikor a Talmud (bAboda 50b, Zara, jKiddusin 66a, jYebamoth 9b) „az ács fiát” hozza szóba, akkor metaforikus értelemben egy roppant tanult embert kíván megemlíteni.
Beszéljétek már meg a rangkóros harcimarcival.
www.klubradio.hu/szabadsag-klub/gabor-gyorgy-jezus-a-fizikai-allomanyban-levo-szakmunkas-134921
Rogán Antal szerepéről kérdezték, mire Deutsch Tamás elegánsan ennyit mondott: odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal
" Deutsch Tamás elegánsan ennyit mondott"
Tompika és az elegancia egy mondatban, vicc, bár igaz, holnapután április elseje.
Nem bírta ki Orbán Viktor – Már az iskolai KRÉTA-n keresztül üzent a szülőknek
@csak úgy...: ma, 13:34
Azt mondod, ott járkálok a fejében fel s alá, éjjel és nappal? Pazar. Remélem szöges bakancsban.
Nem bírta ki Orbán Viktor – Már az iskolai KRÉTA-n keresztül üzent a szülőknek
@Csizmás Kond: ma, 11:56
Azt áruld már el te nagyon buta mellébeszélő, hogy mit is mondtam volt?
Nem bírta ki Orbán Viktor – Már az iskolai KRÉTA-n keresztül üzent a szülőknek
@Csizmás Kond: ma, 08:28
".most mit mondjak?"-kérded, hát mondd azt kérlek, amit szerinted én mondtam.
" Na és a Horváth Csaba ötletért mit is mondtál volt ?"
Szóval mit is mondtam? Idézz már ha lehetséges.
Nem bírta ki Orbán Viktor – Már az iskolai KRÉTA-n keresztül üzent a szülőknek
@Csizmás Kond: tegnap, 16:58
Emlékeztess már legyél szives, te annyi mindent tudsz, mindenre emlékszel. Te vagy a vátesz, te vagy a fény az éjszakában, egy biztos tájékozódási pont, a kolomp szava a pusztában.
Mondd, mit is mondtam?
Igaz amit pletykálnak, hogy valójában te vagy a minielnök és a teljes neved Gumicsizmás Kondás, másodállásban gátőr?
Nem bírta ki Orbán Viktor – Már az iskolai KRÉTA-n keresztül üzent a szülőknek
Hű de szép, hű de jó, minden olyan olcsó!! Éppen csak annyi árnyék vetül rá, hogy a MÁV és a VOLÁN emiatti veszteségeit a költségvetésből fogják kipótolni, tehát mindenki fizeti a kormány nagyvonalúságát. Éppen úgy mint a rezsicsökit és a hihetetlenül olcsó* gáz és villanyszámlát.
*irónia alert!!
Törli a kormány a szociális temetés intézményének ötletét
@Levendula: ma, 15:39
Nem jó ötlet.
"Tekintve, hogy az öngyilkosság, illetve annak megkísérlése nem bűncselekmény, az ehhez való részesi közreműködés nem lenne büntethető, ezért indokolt az öngyilkosságban közreműködés sui generis szabályozása. A közreműködő kizárólag akkor vonható felelősségre, ha az öngyilkosságot elkövették vagy legalább megkísérelték, mivel indokolatlanul kiterjesztené a bj-i felelősség körét, ha az eredménytelen öngyilkosságra rábírás, ahhoz való segítségnyújtás is bcs. lenne."
Itt majd a jogászok jókat jogászkodnak, hogy mi számít majd közreműködésnek, például az, hogy kocsival elviszed a kiserdőbe?
A csomagküldésnél is bevezetné a fóliázós törvényt a kormány
@simmering73: ma, 19:50
Rajta lesz a matrica, miként a törékeny dolgokon. Vigyázat, érzékeny tartalom!!!
A csomagküldésnél is bevezetné a fóliázós törvényt a kormány
@Nessy: ma, 19:27
Sajnos csak ennyire. Ellepték a hajléktalanok a belvárost? Nosza, hozzunk rá törvényt, hogy nem élhetnek életvitelszerűen az aluljárókban. Hogy akkor hová menjenek? Mindegy, csak innen el. Családbarát kormány.
Ha a kisrigó azt fütyüli, hogy adj pénzt Döbrögi focipályára, akkor érdekes módon a Döbrögi még a párnacihát is kirázza, de hogy a lakhatási válságba sodródottakon segítsen, az még az imént említett püspöknek se jutott az eszébe. Aki pedig mindent megtesz értük, az gátolják, akadályozzák, vegzálják, megpróbálják megtörni.
Tombol Niedermüller Péter miatt a fideszes polgármesterjelöt: "Hajléktalanok, szeméthegyek, drogosok" lepték el Erzsébetvárost
@Géza: ma, 19:26
Ha szórakoztat, akkor nyugodtan nevetgélj tovább magadban, nehogy kiess a napi rutinodból. Tehát jöttem, megláttalak és megszóltam az érzéketlen tahóságodat. Legalább próbálnál meg következetes lenni, ha igazán nemzeti érzelmű lennél, akkor minden magyar nyomora fájna neked, és ha már segíteni nem tudsz, legalább együttérezhetnél a nyomorgókkal. De nem, téged egészen másmilyen fából faragtak.
Tombol Niedermüller Péter miatt a fideszes polgármesterjelöt: "Hajléktalanok, szeméthegyek, drogosok" lepték el Erzsébetvárost
@Géza: ma, 19:12
Gézám! Őszintén remélem, legalább te látsz a hablatyodban némi értelmet.
Tényleg ennyire perverz lennél, hogy a napi böfögésedhez csakcsupán a magad meztelen valójában ültél a klaviatúrához? Miért nem vettél mégis magadra valamit? Vagy legalább fékezted volna meg a fecsegődet te butus.
Tombol Niedermüller Péter miatt a fideszes polgármesterjelöt: "Hajléktalanok, szeméthegyek, drogosok" lepték el Erzsébetvárost
@csak úgy...: ma, 19:06
De olyan kis aranyos (igazából szánalmas) ahogy vergődik mint túlpigmentált embertársunk a jégen.
Erről jut eszembe -igaz hogy mellékszál- a jamaikai bobcsapat valóságos Szuperhősök Csapata volt
A csomagküldésnél is bevezetné a fóliázós törvényt a kormány
Egy teljesen jellegtelen barna kartondobozt miért is kellene kidekorálni figyelemfelhívó matricákkal?
Vajon kinek az agymenése volt ez, és a többiek miért nem csapták azonnal agyon?
Tombol Niedermüller Péter miatt a fideszes polgármesterjelöt: "Hajléktalanok, szeméthegyek, drogosok" lepték el Erzsébetvárost
@Géza: ma, 18:41
Te Géza, az az érzésem, hogy kettőt lapoztál az újságban, mert egy szó nem igaz abból, amit te itt a szememre hánysz. A legdurvább amit mondtam, az az, hogy magyargyűlölő kretén vagy. Ha ezt magadra vetted -és nem vitatod- akkor már jó. Magyargyűlölő vagy, mert a honi elesettek neked kevesebbet számítanak, mint a határon túliak, kretén vagy, mert ebben nem látsz semmi rosszat.
A mocskos szájat és a magyargyűlölő őrjöngést ne nálam keresd.
A parlament által megszavazott költségvetési törvény éppen abba a márványba van vésve, mint az alaptörvénynek nevezett (szülőapja ereszes józsef) egy tucatszor módosított erkölcsi alap.
Elfelejtetted volna, mit harsogott a doktorminiszterelnökúr? Attól, mert egyedül üvölt, az összes többi meg ellene van, attól még neki van igaza? Te meg jössz itt a többség uralmával? Nem figyeltél a kurzus órán?
És mi ez a királyi többes? Hányan vagy egy fotelban?
Egyébként meg teszek rá, tetszik-e kifinomult, irodalmi nyelvezetem, a kedvedért sem váltok át ógörögre.
Ugye megérted kicsihuszár?
Tombol Niedermüller Péter miatt a fideszes polgármesterjelöt: "Hajléktalanok, szeméthegyek, drogosok" lepték el Erzsébetvárost
@Géza: ma, 17:41
Tipikus cinikus, érzéketlen beszólás.Azt mondod ezzel, hogy a hajléktalanok kotródjanak, mindegy hová, de nagyon gyorsan, a határon túli labdarúgászat meg éljen és virágozzon.
Tudod mit, te magyargyűlölő kretén? Az első és legfontosabb dolog, hogy az önhibájukon kívül a határon belül élőknek biztostson a kormányzat minden szinten minden lehetséges ellátást, értve ezalatt a lakhatást, oktatást és egészségügyet.
És igen, ha annyi pénzünk van, hogy Botswanaban kórházat építünk, akkor jusson arra is, hogy mindenkinek legyen -ha más nem- szükséglakása. A focisták meg éljenek meg a jegybevételekből.
Ha neked ez demagógia, a lelked rajta. Igenis demagóg vagyok, ha ez a demosz, a nép érdekeinek képviselete.
Itt a sziklaszilárd ellenzéki összefogás – Kunhalmi Ágnes olyat mondott, csoda ha nem lesz mém belőle
@justhpeter: ma, 16:05
Már amennyiben hitelt adunk a MN publicistájának. Szerintem némileg elfogult, illetve nem kicsit, nagyon.
Igen a másik oldal is elfogult, hiszen minden szentnek maga felé hajlik a keze, de azért némi távolságtartással többé-kevésbé valós képet kaphatunk.
Ha Ágica csak annyit elér, hogy a férfinép (meg a csajok közül is páran) felkapja a fejét és elgondolkodik a hallottakon, már előrébb vagyunk.
Reagált a kormány Magyar Péter hangfelvételére
@szaboria1: ma, 17:14
Hát kell ennél rövidebb és diplomatikusabb válasz? Esetleg aktualizálva a vigyorgó 01g-t Kellemes húsvéti ünnepeket.
A legrövidebb eddig Selmeczi "szenátorasszonyé" volt: Csak.
www.youtube.com/watch?v=TPxX9RwdX4E
"Bezárt egy szobába" - Varga Judit megtöri a csendet!
A személyes szabadság korlátozásának törvényi tényállása nem jutott az eszébe a (volt) igazságügyi miniszternek még aktív korában? Csak tűrt, szenvedett némán? A mártírok koszorújára hajtott?
Bezárta a (volt) férj (még aktív korában) egy szobába és csak palacsintát meg túrós csuszát adott neki enni, meg még más egyebet, ami befért az ajtó alatt.
A négy évvel ezelőtt megjelent interjúban még csak célzás sincsen ilyesmire.
Most hazudik vagy akkor hazudott? Vagy mindkettő igaz?
Teljes erővel támad a Fidesz – Hollik István erőszakoskodó őrültnek nevezte Magyar Pétert
@Maccska: ma, 08:56
Mennyiben más akkor, ha a házaspár egyik fele kormánytag? A kérdés inkább az, mennyire őszinte a házasság, ha a politika képes egymás ellen felhasználni a feleket?
Egyébként meg a beteges fantáziálásod miatt prejudikálsz.
Teljes erővel támad a Fidesz – Hollik István erőszakoskodó őrültnek nevezte Magyar Pétert
„Magyar Péter az egykori házastársáról, rólam, titkos hangfelvételt készített a közös otthonunkban és azt politikai céljai elérése érdekében most felhasználta. Egy ilyen ember nem méltó semmiféle bizalomra”.
- mondja az a Jucus, aki igazságügyi miniszterként -és azóta sem- semmit nem tud a Pegazus-ügyként elhíresült lehallgatási botrányról.
Hadházy divatot csinál abból, hogy megalázza Magyar Pétert – "Egy Varga Juditot csőbe húzó felvételt hallottunk"
@rücsü41: @Cherry: Ez most az a helyzet, amikor teljes szívvel tudom ajánlani a teljes cikk elolvasását. Én itt nem látom azt, hogy Hadházy támadná vagy alázná Magyart, csupán kifejezte érthető kétkedését. Az ifjú titán térfelén pattog a labda, ha már beígérte, virítsa a komoly bizonyítékokat. Ez eddig kevés és gyönge, még a lábadozó gulyás is csak röhög rajta.
IDEA: A kegyelmi botrány mélypontra juttatta a kormánypártok támogatottságát
Nem az elnöki kegyelem a felháborító igazán (persze az is), hanem ami a pedofil hálózatról kiderül, hogy mióta tart, kik a szervezők, kik fedezik a szervezőket és a "hasonélvezőket", kik akarják az egészet a szőnyeg alá söpörni és kik bújkálnak vigyorogva a függöny mögött.
Élesítette Magyar Péter a hangfelvételt – Itt vannak a részletek! – videó
@Őrnagy: ma, 14:01
Csak azért válaszolok neked hülyegyerek, mert nem hagyhatom szó nélkül az őrjöngésedet. Feltettek neked egy egyszerű kérdést. Értelmes ember (tehát nem te) ha nem ismeri a választ, akkor azt mondja, sajnos erre a kérdésre nem tudok felelni. Te ellenben valamiféle trágyaléről fecsegsz, talán mert azzal van tele a fejed. De ez semmiképpen nem egy értelmes embertől elvárható válasz.
A tanulságot leszűrve tehát buta vagy és tudatlan, mindamellett nagyképű, hencegő pojáca.
Élesítette Magyar Péter a hangfelvételt – Itt vannak a részletek! – videó
@Őrnagy: ma, 12:08
Már megint másról beszélsz te rangkóros nímand, éppen csak a kérdést hagyod megválaszolatlanul.
"Na de sokadik nekifutásra áruld el, miért nem tett a hatalom semmit Varga védelmében? A családbarát kormányod?
Segíts megérteni."
16 év, mondja jucus, szenvedés a kapcsolati erőszakban, közben azért volt ő igazságügyi miniszter is, de saját elmondása szerint csak nyelt és szenvedett. Meg szült is.
Varga Judit: "Üvöltözés és szidalmazás közben sorban lerángatta az ágytamla tetején lévő könyveket és a hátamhoz vágta őket"
"Varga elmondta továbbá, hogy a nők egyenjogúságáról szóló
„Isztambuli egyezmény egy politikai hiszti”
mert a nők nagyon jól vannak Magyarországon, nem kell választaniuk a család és munka között, és a kormány keményen fellép a családon belüli erőszak ellen is."
Ez a varga nem mond igazat. Kérdés: mennyiben volt autentikus igazságügyi miniszter?