Peller Anikó
Jégeső-elhárítás
Jelenleg három módszert használnak sikeresen a jégesők elhárítására:
Az utcai terepjárók terjedése a 2. legfőbb oka a szén-dioxid-kibocsátás növekedésének
A nehezebb szabadidő-dzsippek felé történő drámai váltás ellensúlyozta a kisebb autók hatékonyságának javulását és az elektromos járművek szén-dioxid-megtakarítását is.
Tovább aprítaná a kormány a vidéki nyilvánosságot
A központi médiaalapítvány elmúlt éve alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz még szorosabb felügyelet alá vonná a megyei lappiacot.
Ha kitörne egy világméretű járvány, az ausztrálok járnának jól
A GPMB szeptemberi jelentése szerint egy potenciálisan halálos légúti megbetegedés kitörése nagyjából 50-80 millió ember halálát okozná, nagyon hasonlóan a száz évvel ezelőtti spanyolnáthához, amely becslések szerint körülbelül 200 millió embert fertőzött meg, és 50 millióval végzett.
Varga Judit a nyugatiaknak: A magyar ügyészség kiemelten üldözi a korrupciót
A Varga Judit azt mondta a nyugatiaknak, hogy a magyar kormány a korrupciót kiemelte a bűncselekmények listájából.
Koppenhága teljesen karbonsemleges lehet 2025-re
Koppenhága városvezetése 2013-ban jelentette be, hogy ők kívánnak lenni a világ első karbonsemleges fővárosa. Elég ambiciózus céldátumot is kitűztek ehhez: mindössze 12 évet adtak maguknak, 2025-re ígérve az átállást. A karbonsemlegesség lényege, hogy egy város nemcsak a lehető legnagyobb mértékben csökkenti a kibocsátását,...
Az USA elfogatóparancsot adott ki a Gibraltárból elengedett iráni tankerre
Az USA igazságügyi minisztériuma elfogatóparancsot adott ki a hajó ellen, ami azt jelenti, hogy útja során elvben amerikai hadihajók ismét elfoghatják.
Amerikában is bevetik a genetikai ollót, ami megszüntetheti a betegségeket
Először fogják alkalmazni az emberi testben a CRISPR programozott génszerkesztési rendszert, hogy megpróbáljanak gyógyítani egy örökletes szembetegséget, a Leber-féle veleszületett vakságot. A betegek kiválasztása már javában zajlik az első ilyen tudományos kutatáshoz.
Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai
Évről évre egyre hamarabb jön el a Túlfogyasztás Világnapja.
Néhány évtized múlva az általunk ismert civilizáció megszűnhet létezni
Ha így folytatjuk, elég csúfos vége lehet az emberi civilizációnak. Egy hülyének a kezébe adva a legjobb eszköz is hülyeségeket fog csinálni. Az a kérdés, hogy a döntéshozók kiket gyűjtenek össze a maguk köré, általában szakértő munkatársak kellenének de a válogatásban személyes hatalmi érdekek érvényesülnek, sajnos.
Teljes kamu, amit a külföldről hazatérők számáról nyom a kormány – Így trükköznek
Baj van a számítással.
Magyar diplomaták közreműködésével szállították Gruevszkit Montenegróba, onnan Szerbiába » FüHü
A montenegrói sajtó is rászállt arra az eseménysorozatra, amelynek során a kétéves börtönbüntetésre elítélt volt macedón miniszterelnököt Szkopjeből a szomszédos Albániába, onnan magyar diplomata gépkocsival Montenegróba majd tovább Szerbiába szállították. A Dan nevű lap részletesen leírja, hogy a tiranai magyar...
Nem kérdés, hogy történelmi időket élünk – az a kérdés, lesz-e még folytatás
Történelmi időket élünk, de ha nem lépünk, akkor ennek a történelemnek az utolsó kellemes vagy elviselhető felvonásáról van szó. Ez derül ki a WWF természetvédelmi szervezet kedden kiadott Élő Bolygó Jelentéséből, amely több ijesztő adatot is közöl.
Titkos UFÓ akták - Földönkívüliek és nukleáris incidensek
"A Pease légitámaszponton voltam 1984-ben.
Az apa talál egy búcsúlevelet a 16 éves kislányától, észrevesz egy érdekes részletet az utolsó sorban
Mint szülő, a legjobbat akarod a gyermekednek. Ahogy elérik a tinédzser éveiket, elkerülhetetlenül elkezdenek későig kimaradni, isten tudja, mit csinálnak. Ez az, amikor szülőként aggódsz és a legfontosabb az, hogy gyermekeid boldogok és egészségesek legyenek, de ugyanakkor szeretnéd tudni, hogy jól vannak, amikor távol vannak.
Napokon belül betiltják a halogénizzókat egész Európában
A halogénizzó-forgalmazás tiltásának célja a LED-lámpákra való átállás meggyorsítása.
A férfi vasrúddal verte szét a kutya fejét.
Kiharapott egy darabot egy 28 éves nő az utcára kiszabadult kutya combjából Mindszenten, a Szántó Kovács János utcában. A hölgy a segítségére siető férfit vasrúddal ütötte volna ha a kutya addigra le nem teperi. A férfi Így mentette meg az akkor már földön fekvő, kínok közt vergődő kutyát.
Rendkívüli hír: A választási bizottság tagja Tímea kitálalt - Döbbenet, de tényleg csalás volt a választás!
A tegnapi választás margójára. 1994 óta dolgozom a választásokban és sosem voltak kétségeim. Tegnap estig. Azóta őrlôdöm. Őrlődöm mert bizottsági elnökként társaimmal arra esküdtem fel hogy a szavazás tisztaságára vigyázok. Mi ezt az esküt és ezt a munkát mindig komolyan vesszük. Az előző évekhez hasonlóan most is...
D. Tóth Kriszta: Elmútnyócév
Ellenségek mindenütt.
Nyugdíjrendszer: durva változást tartogatnak a választások utánra?
Magyarország Alaptörvénye (a Kínai Népköztársaság Alkotmányából átvéve) elrendelte, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni. Miért szorulna egyáltalán támogatásra az a szülő, aki kapja az állami nyugdíját? - teszi fel, az egyelőre nem megválaszolható kérdést Farkas András nyugdíjszakértő.
Exkluzív! Orbán TEK-es kisbuszát egy grazi idegklinika parkolójában fotózták le!
Orbán Viktor miniszterelnök VW Transporter típusú kisbuszát ami a Terrorelhárítási Központ tulajdonát képezi, lencsevégre kapták Grazban most Március elején. A fekete kisbuszt Graz egyik előkelő magánklinikájának hátsó, zárt parkolójában kapták lencsevégre. A Privatklinik Kastanienhof magánklinika leginkább ideggyógyászati...
16 km-es olajfolt lett az elsüllyedt tanker után
Ez a legnagyobb olajszennyezés egy 1991-es angolai baleset óta.
Az LMP a maradék erkölcsi tőkéjét játssza el a “gyűlölet karmesterével”
Az LMP-nek nincs sok pénze, nincs nagy szervezeti hálózata, nincs komoly gazdasági hátországa, nincs nagy elérésű pártmédiája.
Az egykori NBA-botrányhõs hozhatja el a világbékát?
Dennis Rodman nem a legjobb jelölt a béke nagykövetének - viszont úgy tűnik, hogy az egyetlen.
Görögország attól tart, hogy Erdogan most már tényleg ránk engedi a vadakat
Kormányzati források Erdogan taktikáját látják a menekültek számának növekedése mögött – írta a görög Ekathimerini és ez az EU és Törökország közötti megromlott viszony következménye lehet.
Ötszáz bevándorlót küldött vissza az olasz parti őrség Líbiába.
Na végre. Egy civil mentőhajó éppen a fedélzetére vitte volna a migránsokat, amikor a parti őrség beavatkozott.
Vascsövekkel mentek neki a bárnak a fizetni nem akaró migránsok
Az eset Wabernben történt a Piano bisztróban, ahová az afrikai migránsok beültek, majd 8 sört és két vodkát kértek.
Újabb gyomrost kapunk a győri Auditól?
Modellváltásra készülnek Győrben, ezt pedig a tapasztalatok alapján meg fogjuk érezni az országos ipari adatok alakulásában is.
Óriási veszélyt szabadított magára az emberiség: saját magát
A gerinces fajok populációinak 58%-a már eltűnt, míg az édesvizekben megfigyelt populációk 81%-os csökkenést mutatnak az 1970-es adatokhoz képest. A drasztikus veszteség legfőbb oka az emberi tevékenység.
Időzített bombán ülünk, azonnal le kell zárni a határokat - véli a titkosszolgálati vezérőrnagy
A titkosszolgálati szakember azt gondolja, hogy az uniós határok azonnali lezárása szükséges.