voltmárjobbis

Felvételi: rekordot ért el az ELTE

Az ELTE a legnépszerűbb a hazai egyetemek között a 2021-es általános felvételi eljárás jelentkezési adatai szerint - közölte az egyetem.

Műtüdő kezelést kap Bányai Gábor országgyűlési képviselő

Bányai Gábor koronavírus-fertőzés miatt hetek óta kórházi ápolásra szorul. Hetekkel ezelőtt került lélegeztetőgépre a kiskunhalasi járványkórházban.

Közbeszerzést nyert a Szijjártót jachtoztató Szíjj László tulajdonában álló volt Simicska-érdekeltség

A Közgép egy másik céggel együtt Miskolcon építhet egy hulladékválogatót több mint négymilliárd forintért.

Bezár a népszerű balatoni étterem, nem bírták el a járvány okozta terhelést

A balatonalmádi Határ Étterem bő másfél évtized után húzza le a rolót.

Összefogtak a szépségipari dolgozók, hogy újranyithassanak – majdnem 50 ezren írták már alá a petíciót

Azzal érvelnek, hogy eddig is minden higiéniai előírást betartottak, és vállalkozóként a bértámogatás sem segít nekik, ezért veszélyben a megélhetésük.

Kárász Róbert koronavírusos lett, pedig 10 nappal előtte kapott védőoltást

A tévés tíz nappal a vakcina beadása után észlelte magán a tüneteket, vélhetően már előtte is fertőzött volt.

Müller Cecília: a koronavírus a kiserek belső falát támadja, ez okoz vérrögképződést, nem a vakcina

Ezt az országos tisztifőorvos mondta az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján az AstraZeneca oltásával kapcsolatos hírekre.

Koronavírus: Elhunyt 131 beteg, több mint ezren vannak lélegeztetőgépen

7706 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 524 196 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 131 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 17 083 főre emelkedett.

Áder János: "Beoltatjuk magunkat, vagy maradunk áldozatok?"

Ünnepi beszédében a koronavírus-járványra is kitért.Eloltjuk-e a járvány tüzét azzal az egyszerű döntéssel, hogy beoltatjuk magunkat, vagy maradunk áldozatok, és tehetetlenül várjuk, hogy valami csoda történjen velünk

Karikó Katalin és Nagy Feró is a legmagasabb állami díjat kapta - itt a teljes lista

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.

Rév Marcell a FreeSzfe Egyesületnek ajánlotta fel Kásler kitüntetését

Úgy érzi, nem mehet el szó nélkül amellett, hogy néhány hónappal korábban a minisztérium, amelytől a díjat kapta, megfosztotta autonómiájától az alma materét, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet.

A DK tudni akarja: Hány határon túli kettős állampolgár kapott eddig magyar oltást? (+videó)

Kötelezően megválaszolandó írásbeli kérdéssel fordulnak Orbánhoz.

«A nyugdíjasok már elhasznált rongyok, értük már nem kár. Ha nem a magas vérnyomás, akkor valami más betegség úgyis elviszi őket. Nincs értelme pénzt költeni az öregekre!»

Néhány nappal ezelőtt Antal Nóra, Magyarország főgyógyszerész-helyettesének a botrányos üzenetéről készített képernyőkép terjedt el az interneten.

„Gyerekkorunkban orosz vakcinát kaptunk” – mondta Katus Attila, aki már átesett a koronavíruson

Katus Attila egy hosszú Instagram-posztban számolt be arról, hogy bár ő már túl van a betegségen, ettől függetlenül mindenképpen beoltatja magát.

Dömötör Csaba megmutatta a magyar lélegeztetőgépet

Ha „békeidőben” fontos, hogy a saját lábunkon álljunk, akkor járványidőszakban kétszeresen az- írta Facebook posztjában Dömötör Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője, parlamenti államtitkár.

Minden magyar számíthat a magyar kormányra

Minden magyar számíthat a magyar kormányra – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Magyar Népfőiskolai Collegium Virtuális nemzetegyesítés című online konferenciáján szombaton.

Beoltották Demjén Ferencet

Megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját Demjén Ferenc.

Boltzár: mi lesz a mezőgazdasági üzletekkel?

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) a tavaszi munkacsúcs időszakában kezdeményezi a Kormányzatnál, hogy a a bejelentett járványügyi intézkedés alól mentesüljenek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar zavartalan működéséhez szükséges üzletek.

Müller Cecília bejelentette, 74 ezer embert oltanak be a hétvégén: ők kapják meg a vakcinát

Csütörtökön kapnak sms-t az érintettek.

Holnap figyelje a telefont, oltásra hívó sms-t kaphat – tömegesen küldik az értesítést

Szombaton és vasárnap 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget terveznek beoltani a kórházi oltópontokon az AstraZeneca oltóanyagával – mondta el az operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Bezár Budapest egyik legkiválóbb étterme

Sajnos újabb étterem döntött a bezárás mellett a rendkívüli helyzet miatt. Egy igazi gyöngyszemet vesztettünk el.

Szigorúan védett utasok érkeztek a Maldív-szigetekről

Miközben az ország a Covid fogságában szenved, és a helyzet nem hogy javulna, de a jelek szerint még az eddiginél is rosszabbra fordul, érkeznek jó hírek is időnként.

A Szent Imre Kórházban dolgozók 90 százaléka aláírta az új jogviszonyról szóló szerződést

Interjú Bedros J. Róberttel, a Szent Imre Kórház főigazgatójával, a miniszterelnök főtanácsadójával.

Több Pfizer-oltást vesz a kormány, érkezik az újabb Szputnyik-szállítmány is - a nap hírei

Csaknem 11 millió adagra növelte a lekötött Pfizer-vakcina mennyiségét Magyarország - jelentette be az országos tisztifőorvos.

Csak három szakorvos maradt, működésképtelen a Jahn Ferenc Kórház egyik belgyógyászati osztálya

Az orvosigazgató ezt levélben tudatta az NNK-val.

A kormány azért nem vett több Moderna-vakcinát, mert drágább, mint a Pfizer

Egyes számítások szerint Magyarországnak több Moderna oltóanyag járhatna, mint amennyit a kormány lekötött

Szlávik János javaslata a harmadik hullám lassítására

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológusa elmondta, az előttünk álló időben meredeken emelkedhet a koronavírus-fertőzöttek száma, mellyel egy ütemben a kórházba és az intenzív osztályra kerülők száma.

Brutális szigorítások jöhetnek Magyarországon is: minden bezárhat hetekre

Aggasztó jóslat: a járvány legkeményebb hetei jönnek!

Koronavírus: 120 beteg meghalt, 4385 új fertőzöttet találtak

Jelenleg 4836 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 411-en vannak lélegeztetőgépen.

TB-tartozása van? Ezt kell tennie, hogy ne kelljen fizetnie a sürgősségi ellátásért

Március 10-ig kapnak haladékot járuléktartozásuk rendezésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné válna a tajszáma.