Elég jól indult az új mobil forgalmazása, hiszen az AT&T-nél összesen 200 ezer megrendelést regisztráltak alig 12 órával a start után. Ez az eddigi legsikeresebb kezdet az iPhone-ok történetében. Érdemes figyelembe venni, hogy ezek csak az AT&T számai, nincsenek benne az Apple eladásai, sem a Verizon és a Sprint eredménye. Az eddigi rekordot az iPhone 4 tavalyi startja tartotta, amikor az első 24 órában 600 ezer készülék előrendelése futott be, ekkor azonban nemcsak az időintervallum volt kétszeres, de a merítés is sokkal nagyobb volt: az említett számban a teljes amerikai, francia, német, japán és brit piac benne volt. Sokan húzták a szájukat a bemutatókor és azt mondták, a 4S biztos nem lesz olyan sikeres, mint elődje, de már akkor borítékolható volt, hogy ezek a hangok tévednek: amikor bemutatták az iPhone 3GS-t, ugyanez volt a közhangulat, végül az a mobil is minden rekordot megdöntött.
200 ezer iPhone 4S az első 12 órában
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
- A Nemzet Színészének kinevezett Kulka János korábban csúnyán cserbenhagyta a Padödö énekesnőjét, Lang Györgyiv...
- Tönkreteszi a májat, pedig sokan csinálják: ezek a legkorábbi jelei, ha károsodott a szerv
- Meghalt az iráni elnök a vasárnapi helikopterbalesetben
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 20., 08:25
Zivatar és szél ronthatja el a jó időt
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás