Rég tettünk említést az Apple környezetvédelmi erőfeszítéseiről. Pont egy éve, a CES-en hallhattunk arról, hogy a Greenpeace szerint az az Apple a legzöldebb gyártó, ők használják fel a legkevesebb káros anyagot a termékek gyártása során. Három év alatt tornászták fel magukat oda, korábban még nem volt túl erősek a cupertinóiak környezettudatosság terén. Aztán bekeményítettek. És azóta sem állnak, meg, most például a Volex kábelgyártót vették rá, hogy váltsanak halogénmentes tápkábelekre. Megengedhették maguknak, hiszen ők a gyártó legnagyobb ügyfelei, ezzel a lépéssel pedig a "még zöldebb és biztonságosabb tápkábelek" szlogen is felkerülhet a zászlóra. Mondhatjuk, hogy kit érdekel, ez csak egy kábel, de vegyük észre, hogy ezzel nemcsak a saját kábeleiket zöldítik. A Volex 6 millió dollárt költ az átállásra csak ebben az évben, és az így előkészített technológiát nyilván nem csak az Apple-nek szállítja majd, egy idő után más ügyfelek is ezt választják az étlapról. Akit bővebben érdekelnek az Apple eddigi eredményei ezen a téren, itt olvashatja a teljes Greener Apple-nyilatkozatot.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.