Az olasz versenyhivatal bekeményített: megfenyegette az Apple-t, hogy 300 ezer euró kifizetésére és az olaszországi tevékenységeinek 30 napos felfüggesztésére kötelezik, ha továbbra sem kínálja ingyen a vásárlóinak a két éves jótállást. Az Apple gyakorlata, hogy AppleCare néven pénzért plusz garanciát ajánl (meg mellette supportot, de erről most nem volt szó), a hivatal szerint tisztességtelen, egyben ütközik is a hatályos törvényekkel. Az olasz szabályozás szerint ugyanis két év jótállást kötelezően kell adniuk, így a vásárlókat félretájékoztatják, amikor az AppleCare-t beszélik rájuk. Az Apple-nek 30 napja van a válaszra. Nehéz ügy, mert a szolgáltatáshoz hozzá tartozik a telefonos ügyfélszolgálat is, ahol egyébként, eseti megbízásra horror áron dolgoznak. 679 euró, 193 ezer forint a telefonos segítségnyújtás olyan esetben például, amikor rendszer- vagy hálózatbeállítás a téma, és platformok közötti integráció is előkerül a kérdések között. Az AppleCare-rel ez is ingyen volt. Az Apple vagy készít egy csak Olaszországra vonatkozó AppleCare-t, vagy ott nem hirdeti a szolgáltatást úgy, hogy garanciakiterjesztéssel jár. Valamelyiket viszont választania kell, mert az olaszok láthatóan pipák az EB-döntő óta.
Olaszország betiltaná az Apple-t
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
- Újabb részletek derültek ki Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről
- A TV2 távozó műsorvezetője melltartóban mutatja meg mit veszített a csatorna, szűkölve könyörgik majd vissza ő...
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás